Fókuszban Kritika

Csak a rasszizmus állandó az univerzumban – See You Yesterday

A See You Yesterday az a ritka műfajkoktél, mely már papíron sem működött: egy Black Lives Matter film, amit egy ’80-as évek stílusában előadott időutazós vígjátéknak álcáztak. Ki gondolhatta ezt jó ötletnek?

A rendőrségi brutalitás és a fegyvertelen afroamerikaiak lelövése visszatérő téma a fekete rendezők körében. Tavaly A gyűlölet, amit adtál és a Blindspotting alkotott kiemelkedőt e téren – mindkettőnél egy ártatlan fekete férfi halála indította el a konfliktust. Eközben Spike Lee Csuklyások című filmje is erősen épített a sztereotipikusan rasszista fehér rendőrök és a sztereotipikusan szentfazék fekete civilek közti ellentétre. Egy ilyen témával könnyen el lehet érni, hogy társadalmilag relevánsnak és gondolatébresztőnek lássunk egy történetet, de míg az előbb említett alkotások többnyire a realitásunkról akarnak szólni, addig a See You Yesterday sci-fiként épít fel egy erősen problematikus hipotézist.

A rendőrök minden esetben rasszista indíttatásból, személyes gyűlöletből vagy rossz szociális mintákból jutnak arra a hirtelen elhatározásra, hogy lelőnek egy fekete férfit, aki csupán a telefonjáért nyúlt. Ezeket a tragikus eseményeket pedig gyakran úgy ábrázolják, mintha a rendőrök nem is lennének érzelmileg érintve az esemény által: pszichopataként és önkényes igazságosztóként jelennek meg. Ryan Coogler A megállója képez ebben kivételt, mert bár masszívan túlreagálták az illetékes biztos urak a helyzetet, ott ténylegesen baleset történt, és egy csöppnyi jelenetben is, de érzékelhetjük a lövést elsütő rendőr sokkját. A film képes volt humanizálni egy gyarló, bűnös embert, akit sokan így is jogosan elítélnek – Coogler küldetése nem az uszítás volt.

A See You Yesterday viszont nem a mértékadó és valósággal szoros, empatikus kapcsolatot ápoló stílusáról lesz híres.

Hogy is lehetne, hiszen egy időutazós sci-fivel van dolgunk, amiben tinédzserek építenek maguknak egy masinát, mellyel képesek napokat visszautazni a múltba. A 16 éves CJ (Eden Duncan-Smith) épp ezen a titkos tudományos projekten dolgozik kocka barátjával, Sebastiannal (Dante Crichlow). Ilyen-olyan alkatrészeket nyúlnak le a suliból, vagy kérnek kölcsön a fizikatanáruktól – akit történetesen Michael J. Fox alakít (értitek?) –, majd a fekete negyed egy garázsában össze is pakolják a működőképes időgépet.

A koncepció hitelessége itt még nem kérdőjeleződik meg, ugyanis hőseink kosztüme és az időutazás ábrázolása is igencsak gyermeteg. Ha láttatok már ifjúsági sorozatot a Nickelodeon vagy a Disney csatornáján, akkor beugorhat az olcsó esztétika, melynél látszik, hogy nem volt igazán fontos a készítőknek a képiség, csak nézzen ki valahogy. Hőseink egy hosszú villámokkal tarkított folyosón futnak, és védőszemüvegben, NASA-pólóban, hátizsákban rángatóznak egy iPhone-nal a karukon. Nyilván röhejes, de hát a film nem is akar komoly lenni, ugye?

Egészen addig nem borul meg igazán a néző agya, amíg el nem érünk a fő konfliktushoz.

A feketék által lakott környéken, ahol már volt precedens ártatlan civilek halálára, lelövik CJ bátyját, akit tévesen azonosítanak a rendőrök. A halált nem láthatjuk, így nem ismerjük a körülményeket, de ez nem is fontos a karakterek számára, mert magukhoz ragadják találmányukat és visszamennek, hogy megmentsék őt – csak, hogy még nagyobb bajt kreáljanak.

A Pillangó-hatás mintájára itt is túl sokszor mennek vissza szereplőink, mert újabb és újabb bakikat vétenek, melyek igazából nem is az ő hibájuk, hanem a környezetük gonosz működéséé. Így képtelenek tanulni az esetekből, csupán egyre kétségbeesettebb próbálkozásokat láthatunk a báty megmentésére, miközben mérlegre kerül, hogy a testvér vagy a barát halála fáj kevésbé. A moralizálás még működhetne is, ha végiggondolták volna az alapokat, például az időutazást.

A filmes időutazásból kétféle van. Az egyikben (Az időgép) hiába megyünk vissza, képtelenek vagyunk változtatni a korábbi eseményeken, mert azok már megtörténtek. A kollektív múltunk részei, és többek közt azért is történtek meg, mert visszamentünk. Ennél a felfogásnál az idő egy egyenes vonal. A másik hozzáállás az, ha a múltban eszközölt változtatás kihat a későbbi jelenünkre – egy új, alternatív síkot generálva. A See You Yesterday az időutazós koncepciók közül a másodikat műveli, de hőseinek mégis meg van kötve a kezük. Ez a második verzió a variációkra épít: arra, hogy minden mindennel összefügg és apró elemek képesek embereket más álláspontra juttatni és eseményeket más lefolyásba terelni. Végtelen +1 megoldásnak kell lennie a variációk miatt.

A filmből azonban megtudhatjuk, hogy bárhogyan akarják megoldani a problémát a szereplők, a rasszizmus állandó tényezőként mindig útban lesz.

Micsoda emelkedett, előremutató következtetés és realista ábrázolásmód. Stefon Bristolnak túl könnyű dolga van. Fekete rendezőként létrehoz egy olyan szcenáriót, ahol fekete bolti tolvajok menekülnek a rendőrség elől, majd a vérben forgó szemű, fehér zsaru a békés, fekete járókelőt lövi le a rabló üldözése helyett. Nincs logika, nincsenek arányok és legfőképpen nincs menekvés: ha esetleg más alapokra helyezik a szituációt az időutazás miatt, az is egy fekete életébe kerül. Nem lehet megváltoztatni a helyzetet, csupán más és más rossz állapotok elérhetők.

Mit tehet ilyenkor a fiatal főszereplőnk? A See You Yesterday keserű, de többnyire optimista módon útjára bocsátja, hogy próbálkozzon, hátha sikerül megmentenie „testvéreit” – a készítők, és talán a lány is tudja, hogy ez egy hosszú harc lesz. Így válik a film egyfajta Black Lives Matter segítségkéréssé, de abból is a legbénább módon elkészítetté, amit eddig láthattunk. Zavaros, hogy miért gondolta Bristol azt, hogy működni fog, ha nevetséges – de soha sem humoros – filmjében egy ilyen komoly témát ennyire felszínesen ábrázol.

Ha valós problémákról szeretne diskurzust kezdeményezni, ahhoz átélhető körülményeket kellett volna teremtenie.

Itt van egy érthetetlen gyilkosság a mártírrá váló testvérrel a középpontban, aki csupán annyival szolgált rá a halálra szomorú szemeivel, hogy fekete. A zsaruk vérszomjas állatokként vannak bemutatva, ami szintén nem lehet reális, és csak ezek után jön az időutazós sztori, aminél már csak legyintünk az olyan részletekre, hogy tinédzserek találják fel ezt a vívmányt.

Bristol elbukott filmjével, mert képtelen figyelmet generálni annak a problémának, amivel foglalkozni akar, miközben élvezhető, szórakoztató vagy bármilyen szempontból emlékezetes filmet se tudott produkálni. A See You Yesterday rossz élmény marad, és nem a tragikus események, hanem a stílustalanság és az arányokat nem ismerő politikai töltete miatt.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett. Az írás mellett egy filmes rádióműsorban is próbálgatja szárnyait.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..