Kritika

Tompa szike – Semmelweis

Semmelweis1

Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Ha eddig nem hallottunk volna erről, Koltai Lajos filmjében egy kisgyermekes anya könnyes szónoklatban közli ezt.

A magyar film az utolsókat rúgja. Legalábbis az a formája, amit az elmúlt hat-nyolc évben megismertünk. A pályakezdőket támogató Inkubátor Program kiszámíthatatlanná vált, a középgenerációs és idősebb rendezők nem kapnak állami támogatást, inkább csak függetlenfilmeket készíthetnek. A források zömét felemésztő presztízsprodukciók kivétel nélkül a nemzeti eszmét éltetik: amíg rettegve várjuk a jövőre érkező Petőfi-filmet, a Lajos Tamás és Vida József producerek gyártásában készült Semmelweisszel hozhatjuk magunkat hangulatba, amely szintén az 1840-es években játszódik – igaz, Bécsben.

Úgy tűnik, minden politikai rendszernek szüksége van egy Semmelweisre. A magyar orvos alakját sok mozgókép (sőt, egy Londonban futó színielőadás is) bemutatta már, az eddigi leghíresebb mozifilmek Tóth Endre 1940-es, illetve Bán Frigyes 1952-es magyar darabjai. A Horthy- és a Rákosi-korszak feldolgozása mellé érkezett most az Orbán-korszak interpretációja, amely korántsem olyan bosszantóan ideologikus, amatőr és torz, mint például az Aranybulla vagy a Hadik, tehetségesebb alkotók munkája, de nem is annyira újszerű vagy hatásos, hogy igazolja a saját létjogosultságát. Tóth Endre expresszív képekben fogalmazó, virtuóz, többféle műfajt és hangulatot magába olvasztó, ám végül vázlatossá váló változata és Bán Frigyes szocialista realizmust példázó, konzervatív, kimódolt darabja közül egyértelműen az utóbbira hasonlít Koltai Lajos rendezése.

Mivel Semmelweis Ignác élete és pályája adott, az alkotók két irányba indulhatnak el:

eldönthetik, hogy mely életszakaszát dolgozzák fel, illetve hogyan értelmezik az alakját. Az első film – amely állítólag az első magyar életrajzi film – Semmelweis (Uray Tivadar) diákéveitől a haláláig nyúlik mindössze 77 percben. Hősét introvertált, a meg nem értettségben megőrülő, tépelődő és dühkitörésektől szenvedő figurának mutatta be, aki rosszul kommunikálva minél inkább bizonygatta az igazát, annál kevésbé hittek neki. A fél órával hosszabb második film csak a praktizálása idején vette fel a fonalat, ám szintén az orvos (Apáthi Imre) haláláig vezetett, kitérve például a bécsi forradalomban játszott szerepére is. Itt Semmelweis igazi hős, lánglelkű népvezér, aki a materializmus híveként vehemensen cáfolja a maradi, istenhívő kollégákat, eredményeit pedig nemzetközi összeesküvés nyomán szinte csak az oroszok ismerik el. Látható tehát, hogy míg Tóth darabjára nem nyomta rá a bélyegét az aktuális politikai kurzus, addig Bán filmjére nagyon is.

Maruszki Balázs sokáig A láthatatlan gyilkos munkacímen futó forgatókönyve csupán néhány hónapot ölel fel Semmelweis bécsi éveiből, ám teszi ezt bő két órában. A film szükségképpen hasonló motívumokból építkezik, mint elődei: a kórháztól rettegő nők (hiszen aki ott szül, nagy valószínűséggel meghal gyermekágyi lázban), a bábaképző intézet kedvezőbb halálozási statisztikái, nyomozás, egy kolléga halála, felismerés, miszerint a boncoló orvosok fertőzik meg az anyákat, a megfelelő fertőtlenítőszer utáni kutatás, küzdelem az eredmények elismertetéséért. Apróbb különbségek persze adódnak, a film kifutása pedig egészen meglepő, de erről később:

lássuk, hogyan értelmezi az új film Semmelweis alakját!

Vecsei H. Miklós alakításában a folyton csatakos Semmelweis Ignác kezdetben egy indulatos, öntörvényű, kifejezetten nyers és udvariatlan, munkamániás fenegyerek, ám a nehéz emberből a film végére kezesbárány lesz – egy osztrák nővér, Emma (Nagy Katica) hatására. Az előző két film is a doktor mellé rendelt egy-egy támogató, erősen fikcionalizált nőalakot (a feleségét, illetve egy megmentett beteget), és valóban elkél a sok vajúdó pácienssel és a férfiakból álló orvostársadalommal szemben egy tevékeny nő ellenpontként. Így a Semmelweisszel nem is ez a probléma, hanem hogy a hihetetlen mértékű jellemfejlődéssel ötvözve egyértelmű sikertörténetként tálalja a főszereplője életét. Az őrületnek jelét sem látjuk (élete dicstelen végéről, mikor is a döblingi elmegyógyintézetben agyonverték, csak felirat tudósít). Holott ha van tanulsága Semmelweis Ignác történetének, az éppen az, hogy a legbriliánsabb elmének is lehet meg nem értés az osztályrésze, a legnyilvánvalóbb tudományos eredményeket is fogadhatja szkepszis.

A koronavírus-járvány három éve bőven szolgáltatott példákat arra, mennyi vitát vált ki a mai napig az az egyszerű szabály, hogy kezet kell mosni. Különösen pikáns, hogy (szándékosan vagy sem) a filmpremier előtti hetekben indult útjára a Direkt36 kórházi fertőzéseket és azok eltussolását vizsgáló oknyomozó cikksorozata, a Semmelweis Projekt, illetve jelent meg a Mossuk kezeinket című dokumentumfilmjük. Semmelweis hazájában továbbra is szégyenfolt a kórházi higiénia kritikán aluli szintje. Ettől még Semmelweis Ignác valóban érdemes arra, hogy példaként szolgáljon az utókor számára, ám a magyar film aktuális hőskényszerének nem igazán felel meg: másképpen ugyan, mint Hadik András, de ő sem alkalmas arra, hogy olyan diadalútként ábrázoljuk az életét, amin döccenő sem volt. Semmelweis nem élhette meg, hogy átvegyék a módszereit, csak utólag ismerték el őt, és a mai napig súlyos problémákat okoznak idehaza a kórházi fertőzések.

A film egészen mást állít.

A Semmelweis végén az addig ellenséges intézményvezető, Klein doktor (Gálffi László) fátyolos tekintettel hajol meg a renitens kolléga eredményei előtt, majd felajánlja neki a saját pozícióját, mire Semmelweis azt válaszolja, hogy ő inkább Pestre megy tovább terjeszteni az igét. Semmelweis Ignác valóban elhagyta Bécset és a Rókus Kórházban folytatta pályáját, ám korántsem azért, mert Bécsben már elérte, amit akart, hanem mert nem foglalkoztatta őt tovább a kórháza. Az új film alapján azonban Semmelweis pályája nemcsak sikertörténet, hanem azt a melldöngetős, szemellenzős meggyőződést is bele lehet látni, hogy Nyugat-Európában nincs jó dolga egy orvosnak, gyere haza, fiatal.

Semmelweis

Egy apró változtatás tehát alapjaiban írja át a Semmelweis-sztorit, de mint tudjuk, a jó manipuláció általában nem légből kapott hazugságokból dolgozik, hanem a valóság praktikus torzításából. Ezt a nemzetieskedő nézőpontot erősíti az a jelenet is, amikor az osztrák Klein felfüggeszti az összes magyar orvost, mert egyikük kiállt Semmelweis mellett. A Semmelweis iránti általános bizalmatlanságból és ellenszenvből pedig a film egy áskálódó, osztrák antagonistát gyúr, aki kémkedik a magyar orvos iránt és szabotálja a munkáját. Szintén beszédes és másként manipulatív, hogy hogyan ábrázolják azt a felfoghatatlan drámát, miszerint az orvosok akaratuk ellenére váltak nők és csecsemők ezreinek gyilkosává. A két korábbi film átadta ennek rettenetét, most viszont mintha tompítanák ezt: kevés kivételtől eltekintve a nők statisztikai adatokká válnak, és hangsúlyosabbak a mosolygó anya-gyermek párosok, vagy a fénybe tartott újszülöttek képei.

A film tetőpontja pedig, mikor is Semmelweis fegyelmi tárgyalásán egy nő felkiált, hogy Semmelweis Ignác az anyák megmentője, menthetetlenül giccses.

Ezeket a meghökkentő pontokat leszámítva az új Semmelweis cselekménye nem válik kellemetlenné, a direkt szülésnépszerűsítést például elkerüli, így sokkal fogyaszthatóbb mozgókép, mint a már említett kurzusfilmes társai. Igaz, a 2,3 milliárd forint támogatásból készült film kis túlzással két helyszínen játszódik (a kórházban és egy sétálóutcán), a rendezés, illetve Gálffin kívül a színészek játéka sem túl ihletett. Nagy Katica hasonló arckifejezéssel játssza végig a filmet, mint Kristen Stewart az Alkonyatot, Kizlinger Lilla pedig valamilyen oknál fogva egy 13 éves kislány szerepét kapta – reménytelen feladatként. Attól eltekintve, hogy Vecsei H. Miklós sokkal jobban néz ki, mint Semmelweis valaha is (és az orvoskollégái között legalább két olyan is akad, aki jobban hasonlít az igazi Semmelweisre), az előző Semmelweis-filmekkel ellentétben legalább az életkora stimmel, és főszereplőként sem lehet rá panasz.

Szintén a film mellett szól, hogy – bizonyára Koltai Lajos operatőri nagyságából fakadóan – a film megjelenése is kifejezetten hívogató: a gyönyörű fények, a részletgazdag belsők kellemes látványossággá teszik a Semmelweist.

Az említett hangsúlyeltolások és a horror helyett az élet hirdetése is azt sejteti, hogy az ódivatú, mindennemű váratlanságot nélkülöző Semmelweis ideális film lesz nemzeti ünnepekre, iskolai tanórákra és nyugdíjasklubokba. Ami után mindenki egy nyugodt sóhajjal állhat fel: hát, ezt is láttuk, ezen is túlestünk.

A Semmelweis november 30-tól látható a mozikban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
4 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!