Fókuszban Kritika

A bárányok tovább hallgatnak – Shaun, a bárány és a farmonkívüli

Nagyon úgy tűnik, hogy az Aardman Animations nem tud hibázni. A gyurmafiguráiról híres stúdió legnagyobb sztárja kétségkívül Shaun, a bárány, akire 1995-ös, első felbukkanása óta töretlenül kíváncsiak vagyunk – nem véletlen, hogy a róla elnevezett sorozat után immár a második mozifilmet viszi el a hátán. Méghozzá igazi showmanhez méltó módon.

Nick Park a gyurmafilmek és a stop-motion technika egyik legnagyobb mestere, aki Shaun karakterét megálmodta – és ezzel együtt egy olyan birkanyájat teremtett, amelyben a birkák nem buta és naiv állatokként, hanem önálló jellemekként szerepelnek. Szintén neki köszönhetünk olyan, animációs kategóriában kiemelkedő alkotásokat is, mint például az Oscarral megszórt Wallace és Gromit sorozat, valamint a Csibefutam és az Ősember. A Shaun, a bárány mozifilmeket azonban már másokra bízta: a 2015-ös, első Shaun-mozit Richard Starzak és Mark Burton, a Shaun, a bárány és a farmonkívülit pedig Will Becher és Richard Phelan rendezte. Akiknek ráadásul ez az első nagyjátékfilmje, melyet nyugodtan elkönyvelhetünk erős kezdésként.

A film kiindulópontja szerint Moszatvégen Shaun és a többiek továbbra is háborítatlanul élik mindennapjaikat, amikor egy váratlan látogató, pontosabban egy földönkívüli, Lu-La érkezik hozzájuk.

Shaun, mint mindig, most is beveti meggyőzőképességét,

és ráveszi a birkákat, hogy segítsenek a szupererővel és minimális szociális képességekkel rendelkező lila kis lénynek hazajutni. Természetesen a főgonosz is felbukkan egy (szó szerint) folyamatosan lefelé görbülő szájú nő és az ő robotja képében. Utóbbi kicsit olyan, mint egy gonosz E.T. és a jövő hírnökét jelentő mesterséges intelligencia keveréke. Ők ketten (és a hasznavehetetlen sárga szkafanderes „járványügyisek”) azok, akik mindenáron el akarják kapni a véletlenül a Föld bolygón kikötött ufót.

Az egyszerű történet mögött rengeteg ötlet és humor rejlik, melyek minden korosztályt megszólítanak. A filmben persze hemzsegnek az elsősorban gyerekeknek szóló, aranyos poénok, ahogyan a némafilm korszakára jellemző gegek is, de egészen sok, frappánsan elhelyezett intertextuális utalással is találkozunk. Néhol az alkotók „csupán” éltek a kihagyhatatlan ziccerrel – ilyen például a Harmadik típusú találkozásokra való utalás, ami olyannyira nem ritkaság egy földönkívülis filmben, hogy szinte már fel sem tűnik. Ugyanakkor

egészen zseniális kikacsintásokat is kapunk.

A teljesség igénye nélkül: a 2001: Űrodüsszeián és az Érkezésen túl az 1932-es, Lunch atop a Skyscraper című híres kép is megelevenedik előttünk – birkákkal. Mindezek mellett pedig az egyes szereplőkről készített képek is keringenek a neten, amelyek a Stranger Things 3. évadjának beharangozó plakátjainak mintájára születtek, vagy ott van a 2013-as Gravitációra utaló ‘Baa-vity’ poszter. És ez még bőven nem minden; kijelenthetjük hát, hogy az alkotók nem féltek ihletet meríteni a külső forrásokból.

Lehet erre azt mondani, hogy 2019-ben klasszikusokra utalni már nem elképesztő ötlet (a valamirevaló animációs filmektől lényegében el is várjuk), a Shaun, a bárány és a farmonkívüli viszont teszi ezt gyakran abszurd és váratlan kontextusban, angol humorral fűszerezve, remek arányérzékkel. Hogy a néző azt érezze, minden pillanatban résen kell lennie, hogy egyetlen poénról (sem az egyszerűbb, helyzetkomikum alapú, sem az utalásokra épülő humorforrásokról) se maradjon le. Ezekkel a megoldásokkal pedig mindenképpen lekörözte az idei Shaun-mozi a 2015-ös nagyjátékfilmet.

És, ha már előkerült a némafilmkorszak: a készítők megtartották az eredeti mese egyedi jellemzőjét, miszerint a szereplők nem beszélnek. Könnyedén érezhetnénk napjainkban ezt elidegenítő hatásnak, az alkotók viszont (továbbra is) bravúrosan oldják meg, hogy ne hiányoljuk a szöveget. Ennélfogva, ha a Shaunt nézünk (akár a sorozatot, akár a filmeket),

könnyedén érezhetjük magunkat úgy, mintha egy igazán jól összerakott, gegekkel teli, minden korosztályt megszólító (és végtelenül aranyos!) némafilmet néznénk

– hiszen tulajdonképpen erről van szó. Ráadásul a beszéd nélküliségből származik egy másik előny is: Shaunékat így biztosan elkerülik a gyakran erőltetett szóviccek és az alkotók által a fiatalok körében „menőnek” hitt szókészlet (’cool’, ’csúcs’ és társai), amik egy-egy animációs filmben csakúgy hemzsegnek.

A helyzetkomikumok nem működhetnének ennyire jól szerethető karakterek nélkül. Lu-la, bár címszereplő, közel sem ér fel a jól ismert, rafinált birkanyájhoz, Bitzer kutyához, a három gonosz malachoz vagy a Gazdához, akinek történhet bármi az orra előtt, úgysem venné észre – amit a farm lakói ki is használnak, így nem győznek rossz fát tenni a tűzre. A Shaun, a bárány és a farmonívüli tehát visszahozza mindazt, amit a sorozatban (és az Aardman-filmekben) annyira szerettünk, egy ahhoz méltó, egészestés verzióban.

Németh Míra

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen dönött úgy, hogy filmekkel fog foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..