Kritika

IMDb 250: Régi idők mozija – Sherlock Jr.

Sherlock-Jr._Buster_Keaton

Buster Keaton, a faarcú nevettető száz év távlatából is mosolyt csal arcunkra csetlés-botlásaival, frissnek és modernnek ható abszurd humorával és lélegzetelállító kaszkadőrmutatványaival. A Sherlock Jr., elcsépelt kifejezés ugyan, de valódi szerelmeslevél a mozihoz – kötelezően ajánlott gyöngyszem minden filmrajongó számára.

Amikor a kis John Keaton hat hónapos volt (vagy tizennyolc, attól függ, ki meséli éppen a történetet), egy lépcsőn való lebucskázás után olyan hősiesen viselte magát, hogy a család közeli barátja, Harry Houdini felkiáltott: „Micsoda egy rontom-bontom az öcskös!” (Gee whiz, he’s a regular buster!). Vagy hogy „Jókorát bucskázott ez a gyerek!” (That’s some buster your baby took!). Vagy… valami ilyesmi. Több változatban is él a történet. Talán nem is Houdini mondta. Száz év távlatából már nehéz megmondani, hogy is volt valójában. Mindenesetre a legenda szerint innen kapta a kis John a „Buster” becenevet, ami nemcsak, hogy örök életére rajtaragadt, de

ezzel a névvel írta be magát a filmtörténeti nagykönyvekbe is.

A kis Bustert a vaudeville-ben utazó szülők már hároméves korától a színpadon dobálták, látványos attrakcióként mutogatták. Nem is volt kérdés, a fiú az előadóművészetre termett. A vaudeville-karrierje során elsajátította az esések, kelések, és egyéb akrobatikus mutatványok minden csínját-bínját, hogy mindezeket aztán huszonéves korától kezdve már a századelő új médiumában kamatoztathassa. A dzsesszkorszakban, az amerikai némafilm aranykorában, amikor a nagy gazdasági világválság okozta törés előtt az emberek még hittek az amerikai álom megvalósulásában – ekkor kezdte meg filmes karrierjét a színész-rendező némafilm-ikon.

Buster Keaton neve az egyik legnémafilmesebb némafilm-műfajjal fonódott össze az évtizedek során, ez volt igazán az ő fő terepe: a burleszk. A burleszk olyan fizikai mozgásra épülő helyzetkomikumok sora, melyekben a modern élet új hozadékainak kiszolgáltatott kisember csetlés-botlását, hasraesését, felbucskázását nevethetjük ki együttérzéssel, szánakozva. Bár minden burleszkhős szinte eredendően abszurd, hiszen a modernitás kiismerhetetlenné és irracionálissá vált világa állít eléjük újabb és újabb irracionális kihívásokat,

Buster Keaton maszkszerű, melankolikus mozdulatlanságba dermedt faarcával kiváltképpen magas szinten űzi az abszurdot.

A némafilmre jellemző színpadias, túlzó játékmóddal szemben Keaton védjegyévé vált merevsége kifejezetten modernnek hat. Filmjei fő humorforrását az adja, ahogy rezzenéstelenül viseli, akármit is gördítsen, dobjon, zúdítson rá az élet. Egyik legismertebb filmje, mely bizonyos értelemben Keaton ars poeticájának is tekinthető, az idén kereken százéves Sherlock Jr. pedig jócskán gördít, dob és zúdít rá kihívásokat.

Sherlock_Jr._Buster_Keaton

Keaton egyik első rövidfilmnél hosszabb terjedelmű, de a maga negyvenöt percével azért egészestésnek nehezen nevezhető filmjének, az 1924-es Sherlock Jr.-nak tulajdonképpen semmi köze nincs Sherlock Holmeshoz, még ha a cím ezt is implikálná. A film első fele teljesen konvencionális szerelmi háromszög-történetként indul. A Keaton által alakított kis mozigépész munkaidőben arról álmodik (szó szerint), hogy mesterdetektívként bűnügyeket old meg, a munkaidő végével pedig egy környékbeli csinos lánykának udvarol. A lány kegyeiért vívott harcban vetélytársa azonban egy nálánál jóval elegánsabb és jóval magasabb sejk, így míg a kis mozigépész csak egy dolláros bonbonnal tudja meglepni szíve választottját, addig a sejk egy szinte embernagyságú desszertesdobozzal állít be a lányhoz.

A Sherlock Jr. prominens része ugyan, hogy a kis mozigépész és riválisa között jókora rangbéli és anyagi különbség van, nem igazán ez a konfliktus fő forrása. Beleláthatnánk egyfajta társadalomkritikát, de Buster Keaton egészen másfajta történettípusokkal, jelentésekkel és humorral dolgozik, mint mondjuk jóval szentimentálisabb, melodramatikusabb pályatársa, Hollywood némafilm-aranykorának másik ikonja, Charlie Chaplin.

Míg Chaplin a társadalmi igazságtalanságokkal és az azokból fakadó nehézségekkel küzd, Keaton magával a léttel.

Ahogy arra Bikácsy Gergely is rávilágít kettejükről szóló tanulmányában: mivel Keaton világa eredendően irracionális, harca pusztán a túlélésért, nem pedig az igazságért, az általában vett kisember boldogulásáért folyik. A bonyodalom így Keatonnél nem abból származik, hogy a fiúnak nincs elég pénze, hanem abból, hogy azt hazudja, hogy van. A sejk ugyanis csak úgy engedheti meg magának a drága ajándékokat, hogy előtte a zálogosnál pénzzé váltotta a lány papájának óráját – majd pedig egy ügyes mozdulattal az egészet a kis mozigépészre kente.

Sherlock_Jr._Buster_Keaton

A kis mozigépészt, miután a sejk lopással gyanúsítja, kitiltják szerelme házából. Bánatában visszabattyog a moziba, elindítja a soron következő vetítést, majd elszundikál. A film második felében ezt az álmot láthatjuk: ahogy a fiú hátrahagyja alvó testét, és belép egyenesen a mozivászonra. Ez a belépés azonban nem zajlik olyan zökkenőmentesen, a film nem fogadja olyan könnyen magába a betolakodót. Különböző próbatételek elé állítja a kis mozigépészt egy gyors snittváltásos montázs-szekvencia keretén belül: a forgalmas nagyvárosi utcáról hirtelen egy meredek sziklaoromra pottyan, kaktuszokkal teli sivatagi tájra érkezik, vagy éppen a háborgó tenger közepén találja magát.

Az álomnarratíva keretébe helyezett film története tökéletes leképezése a kis mozigépész életének

– olyannyira, hogy egy-egy áttűnéssel a film szereplői is saját élete szereplőivé változnak. A sejk ugyanúgy udvarol a lánynak, ugyanúgy lába kél egy értékes családi vagyontárgynak, ugyanúgy a sejk benne a ludas. Ám a kis mozigépész ezúttal nem csak elszenvedője a történteknek: ő maga érkezik a világ legjobb detektívjeként felderíteni az ügyet és elfogatni az elkövetőt.

A kifoghatatlan mesterdetektívvé avanzsált kis mozigépész az álombéli-filmbéli nyomozása során már mindent megtapasztal, amit egy valamire való kortárs akcióhős is átélhet. Van a Sherlock Jr.-ban feszülten humoros autósüldözés, a gonosz sejk is annyi ideig magyarázza ördögi tervét, hogy addig hősünknek jut ideje megtervezni menekülőútját. Remekül használja még a Hitchcock nevével összeforrt suspense-technikát is: a néző tudja, hogy a gonosz sejk és aljas inasa bombát rejtettek el az egyik billiárdgolyóban, a gyanútlanul billiárdozó mozigépész-detektív azonban nem – ez teremti a feszültséget.

A Sherlock Jr. így nagy hangsúlyt helyez a film vágybeteljesítő aspektusára:

a kis mozigépész mivel az álmában álmodott filmen keresztül saját életére ismer, így benne találja meg a megoldást is saját problémáira. A film segítségével olyan életet élhet, olyan izgalmas helyzetek részese lehet, ami az unalmas hétköznapokban nem adatott meg neki.

Sherlock Jr.

A Sherlock Jr. idején még csak pár éve volt, hogy riadalmat keltett a nézők közt a vonat érkezése, még épphogy sikerült felfogniuk, hogy amikor párhuzamos montázst látnak, az azt jelenti, hogy egyidejűleg zajlik le a két eseménysor, de Buster Keaton máris ilyen játékos önreflexivitással fordul a film médiuma felé. Arra használja a különféle filmtrükköket, hogy meglehetősen modern, elidegenítő módon éppen a film működésmódjára hívja fel velük a figyelmet – miközben bámulatos mutatványaival mégis megteremti a mozi varázsát. A leglátványosabb filmtrükk ugyanis maga Buster Keaton.

A Sherlock Jr.-ban a varázslat nem a vágóasztalon történik, hanem a kamera előtt.

„Mulatságos szemfényvesztésnek tartjuk, amit látunk, ám szívünk mélyén tudjuk, mindez halálosan komoly” – írja tanulmányában Karátson Gábor is. Legendás történet Keatonről, ahogy a Sherlock Jr. egyik mutatványa alatt elrepedt nyakcsigolyáját csak évekkel később fedezték fel egy orvosi vizsgálat során. „Mikor tört el a nyaka?” – kérdezi az orvos. „Nekem? Semmikor” – hangzik a felelet Keatontől. „Pedig ez bizony el van törve.” „Érdekes, nem tudtam, mitől fáj néha annyira a fejem.”

Buster Keaton mutatványaiban éppen az az igazán lenyűgöző, hogy szinte dokumentumértékű felvételeken látjuk, ahogy a színész saját testével hajtja végre akár a legveszélyesebb mutatványokat, a leglehetetlenebb küldetéseket is. Igen: a vakmerő Keaton a mai napig érezteti a hatását bizonyos elvetemült színészek munkásságán. A legutóbb a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész hajmeresztő ugratásával halált kísértő Tom Cruise sikere is pontosan abban áll, mint Buster Keaton mutatványaié.

Akárcsak a Keaton-filmekben, Tom Cruise-nál is pontosan a valódiság lesz izgalmas. A Mission: Impossible-filmek Ethan Huntja soha nincs valódi veszélyben. Ethan Hunt nem halhat meg. Ha nem sikerülne landolnia a száguldó vonaton (hoppá, ezen is Keaton hatása érezhető: A generális című 1926-os filmje is éppen egy száguldó vonaton játszódik), és szanaszét szaggatja a megállni nem képes Orient expressz, győz a gonosz, és vége a világnak. És azt ugye a film, hollywoodi blockbuster lévén, nemigen hagyhatja. Tom Cruise azonban meghalhat. Tom Cruise lezuhanhat, ha rosszul nyitja ki az ejtőernyőjét, ha nem gyorsul megfelelően a motorral – ha egy mozdulatot is elvét, vége mindennek. Persze az is lenyűgöző, ha egy kaszkadőr csinálja végig mindezeket. Az is valódi. Az is ugyanúgy valaki életébe kerülhet. Nehéz megmagyarázni, miért olyan izgalmas látni mégis a sztár testét, a sztár alakját, a sztár mozdulatait, a sztár vonásait ezekben a halált megvető bátorságot igénylő helyzetekben.

A Leszámolás nagy mutatványának a varázsa nem abban rejlik, hogy Ethan Huntnak, a titkosügynöknek milyen megpróbáltatásokat kell kiállnia. Ahogy

a Sherlock Jr. varázsát sem kizárólag a kis mozigépész szórakoztató csetlés-botlása adja. A varázs a valódiság. A valódi kockázat.

A színészek vakmerősége, ahogy képesek akár a végsőkig is elmenni a nézők szórakoztatásáért.

Némafilmes sikerszériája (Navigátor, A generális, Az ifjabb gőzös, Az operatőr) után Keaton karrierje hamar hanyatlásnak indul. Betudható ez az MGM-mel kötött, nem túl gyümölcsöző szerződésének is, de többnyire mégis a némafilm, azon belül is leginkább a burleszk halálát hozó hangosfilm elterjedése a főkolompos. Ahogy Peter Bogdanovich idézi a Keatonről szóló dokumentumfilmjében, a The Great Busterben Chaplint: amikor végre kitapasztalták, hogyan kell jól csinálni, már véget is ért.

A Sherlock Jr. azonban nemcsak egy letűnt korszak maradványa, egy filmtörténeti őskövület. Humora annyira modern, annyira friss még ma is. Teljes mértékben hiányzik belőle az a fajta bohóctréfákba illő harsányság, amit a mából visszatekintve sokszor a némafilmekről, kiváltképp a burleszkről feltétlezünk. Minden vizuális gag, Keaton minden arckifejezése és arckifejezetlensége, mozdulata és mozdulatlansága olyan tökéletesen időzített, hogy egyszerűen nem fog rajta az idő vasfoga.

A Sherlock Jr. végeredményben egy szerethető, szórakoztató, időtálló alkotás,

ami a maga negyvenöt percével még azok számára is könnyen fogyasztható és befogadható lehet, akik valamiért idegenkednének egy kereken száz éves film megtekintésétől.

A Sherlock Jr.-ban nemcsak a némafilm hajnalának filmrajongói, de száz évvel később a mai filmkedvelők is magukra ismerhetnek: mi is gyakran a filmekhez fordulunk, ha valami nem stimmel az életünkben, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt szerettük volna. Akár figyelemelterelésként, akár útkeresésként. Buster Keaton filmje által ki is nevethetjük magunkat – milyen furcsa tulajdonképpen, hogy vásznon pergő képkockáktól várjuk, hogy megmutassa, hogyan viselkedjünk, hogyan éljük az életünket. De kinevethetjük az egész élet abszurditását is. Az ok-okozatiság már nem bizonyul megbízható támaszpontnak, így nyitottnak kell lennünk, bármit is sodorjon elénk a véletlen. A legjobb, ha ugyanolyan rezzenéstelen beletörődéssel fogadjuk, ahogy azt Buster Keaton tanította.

Nagy Eszter

Nagy Eszter az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2023-ban. Fő kutatási területe a kortárs magyar film, érdeklődési köre a musicalektől kezdve a gótikán és a film noirokon át egészen Bergmanig terjed - illetve még azon is túl.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com