Kritika

Sílift a boldogság felé – Nővér

Nővér (L'enfant d'en haut)

Nővér (L'enfant d'en haut)A svájci Ursula Meier második nagyjátékfilmje az Alpok kies vidékén játszódik: a mélyszegénység szélén sodródó panelvilágot egy sílift választja el a fenti lankák elit sportparadicsomától. Simon, a kiskorú tolvaj időről időre a „felső világba” ólálkodik, hogy az onnét ellopott tárgyak eladásából tartsa el magát és nővérét.

Meier filmje egyszerre akar szociális drámaként és valamiféle univerzális történetként működni, miközben elsősorban a két főhőse közti viszonyra koncentrál. Az archetipikus és kissé szájbarágósnak ható szimbolika, a fenti és a lenti világ különbsége, a kettő közti kapcsolatok, egyikből a másikba való átjutás, visszazuhanás/felemelkedés, pofonegyszerűen teremti meg a mindkét célnak megfelelő alapszituációt. (Ha filmtörténeti előzményeket akarnánk említeni, Fritz Lang Metropolisa mellett nekem kissé a szintén francia anyanyelvű Jean-Pierre Jeunet szürreális Delicatessenje is eszembe jutott).

Ha már filmtörténet, a rendezőnő nyilvánvalóan sok neorealista filmet látott, hiszen a gyerekfőhős figurája akár az olasz alkotásokig visszavezethető (sőt, a jólelkű törvényen kívüli gyerek Dickensig visszanyúló archetípusát képviseli), ahogyan a már említett kettősség, az univerzális és a hétköznapiság banalitása közti folyamatos átmenet is.

A cselekmény helyenként eléggé leül, a legjobb pillanatokat viszont kétségtelenül a fentebb is vázolt duett, öcs és nővér vegyes érzelmekkel teli, de egymástól folyamatosan függő kapcsolata nyújtja. Ez nem utolsósorban a mindössze tizenhárom éves Kacey Mottet Klein (Meier előző filmjéhez, az Otthon az útonhoz „találta őt” a civil életben, azóta pedig kész színésszé érett) és az immár nemzetközi ismertséggel bíró francia üdvöske, Léa Seydoux (Becstelen brigantyk, Éjfélkor Párizsban, Mission: Impossible – Fantom protokoll) játékának érdeme.

Nővér (L'enfant d'en haut)

Harmadik figuraként, Simon vágyott „pótanyjaként” pedig jelen van az amerikai Gillian Anderson (igen, az X-akták egykori Scully ügynöke), aki – habár kevés ideig szerepel a vásznon – ismét bizonyítja, hogy jóval többre termett mint leesett állal azt skandálni,  „Mulder, itt valami nincs rendben”.

A környezetrajz szintén dicsérendő, miként a rendező elmondta (interjúnk Meierrel később olvasható), nem a cselekményhez találta meg a tájat, hanem a környezethez igazítva született meg az ezt kihasználó cselekmény. Ezt nehéz lenne eltitkolni, hiszen sokszor passzázsok sora, mint például Simon vándorlása a kies lankákon (szintén neorealista reminiszcenciákat idézhet fel bennünk) juttatja érvényre a környezet sajátosságaiban rejlő erőt.

Összességében jó film a Nővér, ha nem is emelkedik felül egy közepesnél valamivel erősebb drámán. A berlini zsűri különdíját is megérthetjük, hiszen Meier remekül teremtett összhangot a színészek, a rendezés és a környezet hármasságában. Reméljük, továbbra is folytatja ezt a hagyományt.

 

Rudolf Dániel

Nem is tudom mikorra vezethető vissza a film iránti érdeklődésem (értsd szenvedélyes rajongásom), talán valamikor ovis koromban történt először, hogy éles kritikusi szemmel elemeztem a Gumimacik aktuális epizódjait. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanulok filmtudomány mesterképzésen, korábban kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi főiskolán, és időközben diákzsűriztem is pár filmfesztiválon.

Filmek: Elsősorban a filmtörténet és a klasszikusok érdekelnek, ezen belül bármi, Bergmantól a B-noirokig. „Emberi gyengeségemnek” a klasszikus Star Trek sorozat iránti rajongásomat tartom.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com