Kritika

Éles elmék, átvert átverők – Simlis

Sharper-Julianne-Moore

Hogyan lehet lapos karaktereket középpontba állítva izgalmas filmet rendezni? A Simlis (Sharper) címadása tökéletes, forgatókönyve feszes, szereplői pedig egytől egyig gyanúsak.

Tom (Justice Smith) visszahúzódó, kedves, fiatal könyvesboltos, akihez egy szép napon besétál a nagy Ő-nek látszó Sandra (Briana Middleton). Idillikus, már-már mesébe illő kapcsolatukba azonban néhány hét elteltével belerondít a lány bátyja, aki akkora zűrbe keveredett, amiből csak 350 ezer dollárnyi készpénz húzhatja ki. Milyen szerencse, hogy Tom apja „egész véletlenül” épp a milliárdos Richard Hobbes (John Lithgow), akinek szeme se rebben, ha fia egy ekkora összeget emel le a számlájáról.

Max (Sebastian Stan) kisstílű bűnöző, aki roppant magabiztossággal ver át mindenkit, aki az útjába kerül, legyen az megvesztegethető rendőr vagy drogfüggő fiatal. Megnyerő külseje, sármja, modora leveszi a lábáról gyanútlan áldozatait, meglehetősen fényűző életet biztosítva ezzel a középkorú férfinak. A nagyobb stiklikhez azonban még neki is szüksége van egy társra.

Van is egy nő az életében, Madeline (Julianne Moore), aki hol a férfi anyjaként, hol a barátnőjeként tűnik fel a filmben.

Hogy ezek közül mindkettő szerep-e, azt nehéz eldönteni. Az mindenesetre biztos, hogy a nő újabban sokkal több időt tölt legújabb kiszemelt áldozatukkal, Richarddal, mint a sármőr férfival. Az igazi bonyodalmak azonban akkor kezdődnek, amikor Madeline és Sandra találkoznak.

Briana Middleton és Justice Smith a Simlis (Sharper) című filmben

A Simlis végig két ember történetét mutatja be, az egyes szereplők nevével fémjelzett fejezeteknek köszönhetően azonban a két ember közül az egyik mindig cserélődik. Így amikor már eleget megtudtunk az éppen középpontba állított karakterről, jön egy apró infómorzsa a másikról, ami épp annyira lendíti tovább a történetet, hogy kellőképp kíváncsiak legyünk az ő nézőpontjára, múltjára, helyzetére is.

Ennek a szekvenciális szerkezetnek, a remek alapötletnek és a mesteri mértékletességnek köszönhetően lesz a Simlis roppant élvezhető alkotás.

Az alapötlet önmagában még nem is lenne világmegváltó, hiszen a „lopjunk nálunk gazdagabbaktól” jellegű történetek manapság igen népszerűnek számítanak. Gondoljunk csak az eddig két részt megélt, de már a harmadik forgatásánál járó Szemfényvesztőkre, vagy a Netflixen berobbant A nagy pénzrablásra, hogy csak két ismertebb példát említsünk. Ami rengeteget hozzátesz a Simlis forgatókönyvéhez, az nem más, mint maga a cím. A film legelső képkockái is erre hívják fel a figyelmet, amikor egy értelmező szótárból vett definícióval megmagyarázzák az eredeti címként választott „sharper” szót. Így már rögtön az első pillanattól kezdve azon agyalunk, hogy a két látott szereplő közül vajon melyikük a simlis. 

Valamelyest mondjuk szükségünk is van erre a plusz motivációra, maguk a karakterek ugyanis meglehetősen laposak, motivációjuk pedig nagyjából kimerül a „verjük át még jobban, hogy még több pénzünk legyen” szintjén. Hogy ez annak a feszes tempónak köszönhető-e, melynek folytán még azelőtt véget ér egy-egy karakter története, mielőtt jobban megismerhetnénk őt, vagy épp ezzel a mértékletességgel próbálták takargatni, hogy a szereplőknek nincs igazi mélységük, az már kicsit a tyúk vagy a tojás kérdése.

Az mindenesetre biztos, hogy az eddig leginkább sorozatok (Skins, A korona, Andor), valamint színházi és tévéfilmek terén jeleskedő Benjamin Caron erős kezű rendezőként mutatkozott be az egész estés filmek világában is. A szálakat egyre szövevényesebben bonyolító, leginkább talán a heist filmek közé besorolható alkotása eleinte egyfajta modern kori Robin Hood-parafrázisnak tűnhet, ám hamar kiderül, hogy az elesettebbek megsegítéséről itt még elméletben sincs szó.

A Simlis arról szól, hogyan lesz csaló csalónak farkasa.

Kissé kár, hogy mivel a film az első percétől kezdve azt táplálja belénk, hogy mindenkire gyanakodjunk, akinek három mondatnál hosszabb szerep jutott, csak nagyon minimálisan tudunk együttérezni bárkivel, legyen az átverő vagy átvert. Az izgalmak ugyan kitartanak szinte teljesen a történet végéig, örülni, sajnálni, vagy úgy egyáltalán azonosulni senkivel sem tudunk. Ezáltal viszont a Simlis sajnos nem több egy egyéjszakás kalandnál, aminek minden percét élveztük ugyan, másnap már közel sem biztos, hogy eszünkbe jut a címe.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com