Kritika

Éjjel drogot, nappal titkot árul – A bűvész

A bűvészetről szóló mozikból sosem elég! J.D. Dillard rendező is biztosan erre gondolt az elején, majd belehelyezte az alműfajt egy gengszterfilmbe, hogy igazán megbolondítsa a receptet. Így jött létre A bűvész (Sleight) című film.

A bűvészek azok a szélhámosok, akiket szeretünk. Nem tudunk betelni azzal, ahogyan átvernek minket, ahogy az orrunknál fogva rángatják a figyelmünket, miközben az igazán fontos részletekre nem engednek fókuszálni. Ugyanígy vagyunk a bűvészes filmekkel is. Legyenek azok kiválóak (A tökéletes trükk), vagy akár csak elfogadhatók (Szemfényvesztők), a titkokra mindig éhes a közönség. Maga a téma azonban hatalmas felelősség, hiszen rengeteg potenciál van benne a csavaros történetvezetésre, ám kellő odafigyelés nélkül széteshet a kártyavár.

Bo (Jacob Latimore) egy fiatal srác, aki egyedül neveli kishúgát. Hogy fenntartsa szerény életszínvonalukat, napközben utcai bűvészmutatványokkal kápráztatja a járókelő publikumot. Nem is holmi bűvészdobozból tanult kártyatrükkökkel, hanem igazán színvonalas, Criss Angelt megszégyenítő és mentalista-műsorba illő produkciókkal. Ebből a hobbijából azonban képtelen megélni, így éjszakánként arra szorul, hogy a helyi drogbáró, Angelo (Dulé Hill) áruját terjessze az utcán és különböző szórakozóhelyeken. Nem kell hozzá sok idő, és forró lesz a talaj Bo lába alatt, így elhatározza: kiszáll a buliból. Ám ez nem olyan könnyű számára, hiszen az eleinte barátságos Angelo egyáltalán nem nézi jó szemmel a tehetséges futár távozását. A szorult helyzetben lévő fiú így csak egy megoldáshoz folyamodhat: különleges képességéhez, amit eddig bűvészetnek leplezett.

Mint már említettem, A bűvész egy műfaji keverék, ám a mérleg korántsem kiegyenlített.

A gengszterfilmes elemek markánsabban vannak jelen, mint a trükkök és varázslatok világa.

Ezzel pedig együtt jár klisék egész hada, hiszen a gengszterfilm műfaja már régen mutatott nekünk bármi újat. Tiszteletről és alázatról papol a főnök, miközben emberi sorsokat tesz tönkre, hősünk pedig teljesen kiszolgáltatott neki. Láttuk ezt a sztorit nem egyszer, ám érdekes figurákkal tálalva nem lenne egy rossz szavunk se.

A szereplők sajnos nem tudnak kitörni a skatulyából előrántott archetípusok béklyóiból. Jacob Latimore igyekszik a legjobban, az egész filmet a hátán viszi. Bo azonban nem a legjobban megírt főszereplő. Hiába menők a trükkjei, személyisége unalmas marad. Hatalmas rejtély övezi őt, ám ennek magyarázata több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. El kell fogadnunk, hiszen nem tudunk, mit kezdeni vele. A mellékszerepben Dulé Hillnek nincs elég karizmája a gonosz gengszterfőnökhöz. Felejthető is a szerepben, csak úgy, mint a Bo szerelmét játszó Seychelle Gabriel. Ő az a kizárólag filmekben előforduló, rossz családi körülményekkel megáldott, gyönyörű lány, aki pár napos ismeretség után bármire képes a főszereplőért. Láttuk már, ismerjük, még mindig nem hisszük el.

Ahol A bűvész a legerősebben teljesít, az maga a bűvészet bemutatása.

A klisés történetet remekül feldobja Bo trükkjeinek látványa. Ötletesek és végig úgy adják elő őket, mintha a nézőnek prezentálnák – így a végén nekünk is tapsolni támad kedvünk. Mázli, hogy ezek a jelenetek mind nappal játszódnak, mert az operatőri munka az éjszakai részeken csapnivaló. Semmit nem látunk a filmből, ha lemegy a Nap, ez pedig a színészi játék rovására is megy, hiszen kivehetetlenné teszi az arckifejezéseket.

J.D. Dillard mozija nem él nagy fordulatokkal, mint egyéb mágusokról szóló történetek. Fokozatosan építkezik, de a narratívája végig lineáris és követhető marad. A legnagyobb ziccert hagyja ki ezzel, ugyanis nincs jó bűvészfilm átverés nélkül. Itt látszik, hogy A bűvész csak sokadlagosnak gondolta ezt a témát – igazából végig szuperhősfilm szeretett volna lenni. Az erő krónikája így közelebbi rokona, mint A tökéletes trükk, holott mindkét filmben feltűnik egy közös elem: a sci-fi és a fantasy elemének mutatványként való leplezése. Ezen elemek prezentálása során ez a párszázezer dollárból készült függetlenfilm a vizuális trükkjeivel is lehengerel minket.

Sajnos felemás élmény marad A bűvész. Hiába mutat be vagány dolgokat, nem akarja kivakarni magát a közhelyes elemek közül. A technika néhol blockbuster-szintű, néha amatőrfilmes, miközben a színészek csak a korrekt szintet hozzák az egysíkú figuráiknak hála. Az átverés a végére maga A bűvész: nagy lehetőség volt a koncepció, de kihasználatlan maradt.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com