Kritika

Kisvárosi Humphrey Bogart söráztatta sportkocsival – Small Town Crime

Stílusos, pörgős és humoros krimi-thriller a Small Town Crime, félúton a régi idők film noirja és a Coen testvérek bizarr bűntörténetei között. És egyúttal egy másfél órás jutalomjáték a veterán karakterszínésznek, John Hawkesnak.

Az első benyomás sokat számíthat még egy film esetében is – egy emlékezetes nyitójelenettel rögtön el lehet nyerni a néző figyelmét. Vegyük például a Small Town Crime-ot: kinyílik egy garázsajtó. Egy erősen másnapos kinézetű, madárijesztő vékonyságú figura sétál ki és közönyös nyugalommal veszi tudomásul, hogy már megint sikerült a kerti fűre parkolni a kocsival. Majd szépen elkezd súlyzózni, két sorozat között ledönt egy üveg sört, miközben egy elégikus bluesszám szól a háttérben. Alig két perc, és már tudjuk, hogy egy olyan ember sorsát fogjuk követni, akinek látszólag teljesen kisiklott az élete, mégis makacsul a saját feje után fog menni.

Pontosan ilyen ember Mike Kendall (John Hawkes), az egykori zsaru, akinek karrierjét akut alkoholizálása és egy balul elsült lövöldözés törte ketté. A munkanélküli segélyből és maréknyi barátja jóindulatából élő Mike egy különösen elázott éjszaka után éppen hazafelé tartana, amikor az út szélén egy fiatal lány vérbe fagyott testére lesz figyelmes. A szétcsúszott ex-kopó hamar megérzi, hogy a helyi hivatalos szervek nem fognak sokat törődni az üggyel, így saját maga vág bele a gyilkosság felgöngyölítésébe. Nem meglepő módon minél mélyebben szaglászik, annál inkább sokasodnak a kétes alvilági figurák és a hullák is körülötte, előbbiek pedig nem félnek akár Mike családtagjait is célba venni.

Olvasásra a Small Town Crime beleillik azon kortárs amerikai filmek közé, melyek a vidéki Amerika látszólag békés és idilli képe mögött burjánzó erőszakot és lelki kiüresedést vizsgálják (mint például a Sweet Virginia). De az író-rendező Nelms testvérpár filmje korántsem egy fajsúlyos és nyomasztó hangulatú mozi, a karakterek belső drámája helyett inkább a csavarokkal teli történetnek és a fanyar humorú párbeszédeknek jut főszerep.

A Coen testvérek hatása nemcsak a dialógusokban, de a komoly és a lazább hangvétel közötti ügyes egyensúlyozásban is tetten érhető.

Mike vívódásai, keserű élettapasztalatai minden beszólásában érezhetőek, számára nem babra megy a játék. „Miért foglalkozol ezzel az üggyel? Nem vagy már zsaru, hagyd másokra!” – mondják neki, de Mike csak megy tovább rendületlenül. Legbelül tudja, hogy neki kell megoldania ezt az ügyet, még akkor is, ha már nem menthet meg vele senkit. A film egy jól időzített csavarral köti össze múltja hibáit jelenkori motivációjával, de már azelőtt se lesz nehéz szimpatizálni vele. Mivel hivatalos rendőrként nem nyomozhat az ügyben, magándetektívnek adja ki magát, ötven dolláros öltönyben és egy lerobbant sportkocsiban járja a kisvárosi vidéket. Már csak egy keménykalap és a cigaretta hiányzik, hogy ez a cingár figura egy igazi régimódi detektívvé változzon, aki valami folytán hetven évet utazott előre az időben. Egy ilyen figura valóságos jutalomjáték a Winter’s Bone – A hallgatás törvényéből ismert színészveterán John Hawkesnak, aki él is a lehetőséggel.

Csibészes karizmája és kiváló alakítása egymaga elvinné a filmet a hátán, de a kisebb szerepekben is olyan arcok tűnnek fel, mint Anthony Anderson, Octavia Spencer, egy zakkant gengsztert megformáló Clifton Collins Jr. és Robert Forster, aki gyászoló nagyszülőből válik bosszúszomjas igazságosztóvá. Arcának puszta rezdülésével többet tud mondani, mint mások egy tízperces nagymonológgal.

A Small Town Crime egyik legnagyobb erénye, hogy a Nelms tesók tudják, hogy egy izgalmas krimitörténetet nem szabad üresjáratokkal teletömni.

A másfél órában nincsenek mellékzöngék, kitérések, minden jelenet a helyén van és hozzátesz valamit a cselekményhez. Különösen igaz lesz ez a film utolsó harmadára, amikor az alvilági bérgyilkosok színre lépésével krimiből kemény akcióthrillerré válik a film (és még ekkor se veszíti el fanyar humorát). A Small Town Crime végül egy remekül megkomponált éjszakai leszámolásban csúcsosodik ki, ami kiállásában félúton van a klasszikus western és Michael Mann tűzpárbajai között.

https://youtu.be/WakqZghIX_g

A Small Town Crime újabb remek példája annak, hogy milyen rejtett gyöngyszemek lapulnak meg a hollywoodi megafilmek árnyékában. Tehetséges alkotók szívvel-lélekkel, stílussal és hangulattal tele tisztelegnek a nagy elődök előtt, és közben a saját lábukon is megállnak. Nem éppen igazságos, hogy az ilyen kis kaliberű, de mégis nagyot ütő filmek sorsa látszólag a digitális platformok jóindulatára van bízva, de legalább így mindenkinek van esélye elcsípni a Small Town Crime-ot és a hozzá hasonló gyöngyszemeket a Netflixen, melyek így talán nem tűnnek el hosszú évekre.

 

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya