Fókuszban Kritika

Rekviem az utolsó nyárhoz – Sodrásban

A Velencei Filmfesztiválon és a Budapesti Klasszikus Film Maratonon digitálisan felújított változatban láthattuk Gaál István első nagyjátékfilmjét, a páratlanul szép felvételekben bővelkedő, komoly morális problémákra választ kereső felnövéstörténetét, a Sodrásban-t.

Gaál István pályája az 50-es évek elején, a legsötétebb sematista korszak idején indult, amikor is felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára, ahol Keleti Márton (a sematista időszak egyik vezető rendezője) osztályába járt. Renitensnek tartott elképzeléseit sokszor nehezen tudta kibontakoztatni tanárai körében, azonban főiskolai vizsgadarabja (Pályamunkások, 1957) sikerének köszönhetően ösztöndíjjal tanulhatott tovább a római filmfőiskolán. Gaál az elsők között juthatott ilyen lehetőséghez, akinek felüdülést jelentett kiszakadni az akkori poshadt, állóvízszerű kulturális közegből. Tanulmányi útja során a rendező megismerkedik az olasz festészettel, építészettel,

ezek az élmények pedig fontos szerepet játszanak majd művészi látásmódja kialakulásában.

Művészetét a bartóki kultúramodellel, vagyis a különféle kulturális hatások szintézisével lehetne a legszemléletesebben jellemezni. Ahogyan Bartók Béla több évtizedes népzene gyűjtői tapasztalatát, a népzenei nyelvet beépítette műveibe, (egy modern egyetemes zenei nyelv megteremtésének céljából), úgy Gaál is az egyetemes művelődéstörténet elemeit gazdagította a magyar népi kultúrával. Paraszti származása miatt Gaál István alkotásaiban mélyen gyökerezik a folklór világa, amelyet olasz művészi tájékozottságának köszönhetően egyetemes szintre tudott emelni. A Bartók Béláért rajongó rendező 2000-ben bemutatott Gyökerek című három részes filmesszéjével tisztelgett a zeneszerző előtt.

A Sodrásban szereplői egyetem előtt álló fiatalok, akik a nyár utolsó napjait igyekeznek kiélvezni a Tisza-tó partján. Az önfeledt fürdőzés közben azonban észreveszik, hogy eltűnt az egyik társuk. A rendező első nagyjátékfilmjét többen pályája csúcsának tartják, amellyel számos nemzetközi és hazai filmes díjat is elnyert, többet között a Karlovy Vary Filmfesztivál fődíjat. Gaál filmje a 60-as évek elején induló újhullámos irányzat egyik első, fontos képviselője, alkotása a magyar modernista filmek egyik legjobbja. A rendezés mellett Gaál maga írja filmjei forgatókönyvét, valamint ő vágja meg a kész felvételeket is, ahogy ő fogalmazz: „három ízben szűröm át az elképzelést magamon”.

A történet olyan érvényes kérdéseket jár körbe, mint az egyéni felelősségvállalás, az egyénnek mi a szerepe a közösségben, vagy hogy a közösség felelős-e az egyénért.

A film foglalkozik a társadalmi modernizáció következményeivel; a faluból nagyvárosba felköltöző és ott egyetemen továbbtanuló vidéki értelmiségi fiatalsággal, valamint az ebből fakadó nemzedéki konfliktusokkal is. A parasztházak mögött megjelenő gyárkémények jól mutatják a modernizáció egyre gyorsabb terjedését és az autentikus falusi létforma háttérbe szorulását. A Sodrásban ezeken felül felnövéstörténet is, amely egy haláleseten keresztül mesél az ártatlanság elvesztéséről. A felvetett kérdések önmaguk és a világban betöltött szerepük újra definiálására késztetik a szereplőket, amely együtt jár majd a barátságok, szerelmek felbomlásával is.

Gaál István - Sodrásban 1963

A zene kezdettől fogva szerves részét képezi majd Gaál István filmjeinek, kezdve a Pályamunkások című vizsgamunkájával, Gluck zenéjének képi megjelenítésén át (Orpheus és Euridiké, 1985) egészen a Bartók Béla életét feldolgozó háromrészes dokumentumfilm sorozatig. A Sodrásban alatt hallható zenei betétek tökéletesen összhangban lesznek a látottakkal és fontos szerepet játszanak a történetmesélésben is. A film legemlékezetesebb jelenetei közé tartozik az a Frescobaldi zenéjére összevágott néhány perces montázsszekvencia, amely során az egyik fiú szobájában található berendezési tárgyakról kapunk képet. Ebben a részben Gaál finoman érzékeltetni kívánja a falusi életforma közelgő elmúlását. A jelenetben mutatott tárgyak a hősök azonosítására, a gyökereikkel való kapcsolatuk kifejezésére szolgálhatnak, valamint a modern technikába, fejlődésbe vetett bizalmukat is megfogalmazhatja.

Sára Sándor kitűnő operatőri munkája gyönyörűen megvillan a vízbe fulladt fiú nagymamája gyászának képi megfogalmazásában. A jelenet során az idős néninek csak a sziluettjét láthatjuk, amint az otthon sütött kenyeret leviszi a Tiszához, hogy ott ráfektesse a vízre; „Azt mondják, ahol a kenyér megpördül a vízen, ott fekszik lenn.” – hallhatjuk később Lujától a népi mondást. A népi kultúra jelenléte ebben a folklorisztikusan ábrázolt szokásban is erőteljesen jelen van, de a korábbi montázs szekvencia is szép példája annak, ahogyan

Gaál egyetemes szintre emeli a paraszti világot.

Gaál István Sodrásban című filmje nemcsak filmtörténeti szerepe (mint az egyik első újhullámos magyar film) miatt tartozik filmművészetünk legkiemelkedőbb pillanatai közé, hanem páratlan filmformanyelvi megoldásainak és mai napig érvényes morális problémákat érintő kérdésfelvetéseinek köszönhetően is kihagyhatatlan.

Varga Dóra

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..