Kritika

Véres Fekete hattyú – Sóhajok (1977)

Dario Argento olasz rendező 1977-es kultfilmjének remake-jét Luca Guadagnino készíti el, melynek premierje a Velencei Filmfesztiválon lesz. Ennek apropóján olvashatjátok az eredeti Sóhajok (Suspiria) kritikáját.

A filmes műfajok a kezdetektől fogva alakulnak, fejlődnek és változnak. Egyes zsánerek eltűnnek, mások megerősödnek, megint mások többé-kevésbé állandóak. Utóbbiak közé tartoznak az érzelmekre ható filmek, úgy mint a vígjáték, a melodráma/romkom vagy a horror. A horrorfilmek története – csakúgy, mint a többi műfajé – korszakokra bontható, így a hetvenes évek a zsáner számára a misztikus, okkult horror egyik aranykorát jelentette az 1968-as Rosemary gyermeke óriási sikerét követően. Ebben az időben tehát számos fantasztikummal átszőtt horrorfilm készült, így például az Ördögűző, az Ómen, a Carrie vagy a Sóhajok.

A Sóhajok rendezője, Dario Argento a specifikusan olasz műfajtól, a giallótól tért át a horrorra – bár a két zsáner nem áll túl távol egymástól. A giallo ugyanis egy önálló műfajként rögzült műfajkeveredés, amennyiben a krimit, a pszichothrillert, az exploitationt és a horrort vegyíti össze. Utóbbiból azonban nem a fantasztikumot, hanem az arctalan rém archetípusát (amit gyakran egy fekete kesztyűs kézzel jelképez, mint a Kristálytollú madárban), a paranoiát keltő hangulatot és a slashert, azaz a késszúrással való gyilkolást veszi át. A Sóhajokban viszont Argento mindezeket kiegészíti egy óriási adag misztikummal és szerzőiséggel.

Utóbbi főként a szín- és zenehasználatban csúcsosodik ki. Sárgák, zöldek és kékek jellemzőek, a film domináns színe azonban kétségkívül a piros: vér, emberi szervek, épületek külső és belső falai, de maga a világítás is gyakran a vörös árnyalataiban pompázik. A vér színe agressziót, erőszakot jelképez, így nem csoda, hogy Argento ilyen markánsan alkalmazza, főleg a rejtélyes, fenyegető jelenetek esetében. A Sóhajok tele van ilyennel, ugyanis a balettintézetben játszódó történet főszereplője, a táncos Suzy (Jessica Harper) – több brutális gyilkosság után – gyanakodni kezd, hogy iskolájában természetfeletti erők uralkodnak. Az okkultizmust erősíti a Goblin együttes zajokat-zörejeket és démoni hörgéseket idéző filmzenéje is,

aminél nyugtalanítóbbat egy sötét moziteremben el sem tudunk képzelni.

Bár a hetvenes évek közönségét viszonylag megedzették a vietnámi háborús tudósítások, az addigi egyik legerőszakosabb film, a Bonnie és Clyde és a számos horrorfilm, Argento mégsem könnyítette meg a dolgukat: hosszan elhúzott haláltusákkal, egy dobogó szívbe szúródó késről készült szuperközeli plánnal és húst marcangoló kutyával tette őket próbára. Ennél a pontnál érdemes megemlíteni az exploitation fogalmát, amely a műfaj és a nézők kizsákmányolását jelenti – jelen esetben az erőszak szenzációcentrikus ábrázolásával. Argento ezt már giallóiban is előszeretettel alkalmazta, a Sóhajok esetében viszont kihasználja a horror jelentette szabadságot a véres jelenetek képi megjelenítésében. Megjegyzendő azonban, hogy míg anno a gyilkosságok bemutatásai félelmet keltőek lehettek, addig mai szemmel nézve a nyilvánvaló művér, illetve a halálesetek trükkjeinek kezdetlegességei már-már a trash határát súrolják.

A film erőszakos részei talán csak manapság tűnnek elavultnak, a színészi munka azonban már 1977-ben is túldramatizált, túljátszott.

A tény pedig, hogy Argento eredetileg nyolcéves lányokkal képzelte el a Sóhajokat, a hatásvadász játékot nem, csak a szereplők naivitását magyarázza meg.

A Sóhajok azonban nemcsak az erőszakban és a misztikumban veszi át a horror műfajának jellegzetességeit, hiszen gyomorforgató epizódokban is bővelkedik. Ilyenek például a diákszálló emeletét ellepő férgek vagy a rejtélyekért felelős boszorkány rothadó teste.

Argento tehát szemmel láthatóan a sokkoló, megbotránkoztató és félelmetes képsorokra helyezte a hangsúlyt, így a balettiskolában játszódó filmben nem sok táncjelenet található. Az előzetes alapján azonban Luca Guadagnino remake-je úgy tűnik, több figyelmet fordít majd a klasszikus balettben rejlő lehetőségekre. Ezenkívül a legrejtélyesebb karakternek – az eredetiben a film elején meggyilkolt Patricia (Evan Axen) jön rá leghamarabb az iskola titkaira – is több képernyőidőt szentel majd, ahogyan a német pszichológia-professzornak és magát az intézetet körülvevő misztériumnak is. A 2018-as Sóhajok játékideje ugyanis egy órával hosszabb lesz, mint a ’77-es verzióé – a Velencei Filmfesztiválon, itthon pedig november 8-án kiderül, milyen más megközelítésben tálalja Guadagnino honfitársa kultfilmjét.

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya