Fókuszban Kritika

Az űr hidege – Solo: Egy Star Wars történet

Fantáziátlan, humortalan, jeges szívű: se Han Solo karaktere, se a Star Wars lényei, se Alden Ehrenreich nem mentik meg a Solo: Egy Star Wars történetet.

Eddig csak jobbat láttam a Star Wars univerzumban, és ebbe beleszámítottam ám az előzménytrilógiát meg Az utolsó Jediket is: a Solo: Egy Star Wars-történet nem több, mint fantáziátlan ipari termék.

Záródó résen épp csak átsüvíteni? Száguldó vonaton elhajolni szikla elől? Az utolsó pillanatban megmenekülni először, másodszor, harmadszor, állandóan?

Vedd a leginkább dögunalmas kalandfilm sablonokat, és rendezd meg őket a Disney fájóan hideg szívű biztonsági számításai szerint (hahó, egy évvel ezelőtt két rendezőt kirúgtak ebből a filmből, mert volt merszük eredetiséggel kísérletezni!) – akkor megkapod a galaxis legszürkébb meséjét: egy sztorit, ami csak a nagykönyv szerint zajlik. „Először rendezel kalandfilmet? Íme az alapok!

Mindez az űrben; ennyi tehát legalább jár a filmnek: úgy-ahogy látványos. Nem gőzösön hajolnak el a szikla elől, hanem űrvonaton; nem raktárajtók záródnak autó előtt, hanem szénbolygók (?) a Millennium Falcon előtt. A Solo így sem éri utol a Zsivány Egyes sokkal eredetibb helyszíneinek vizualitását (ahhoz túl szürke), de legalább hozza az iparági technikai átlagot.

A kritikák leginkább a színészi játékot dicsérik. Ebben egyetértünk: Woody Harrelson, Emilia Clarke és Paul Bettany mind emelik a film színvonalát, Donald Glover pedig egyenesen tündököl Lando Calrissian szerepében (vele bizony megnéznék egy antológia darabot). A rivaldafény viszont Alden Ehrenreiché.

Ehrenreich nem rossz. Híján van a fordi karizmának – semmi köze Harrison Ford lenyűgöző jelenlétéhez –, viszont a generikus fiatal zsiványt szépen hozza, és ennek a filmnek, ami csupa sablonból és unalomból és újrahasznosított filmipari melléktermékből áll, ennyi is elég: a „nem rossz” ebben a kontextusban éppenséggel dicséret.

Mármost Ehrenreich önmagában remek színész, ezt a Coen testvérek Ave Cézár!-jában bizonyította. Itt sem az ő játékával van gond (hiába pletykálják, hogy a Disney edzőt is szerződtetett mellé, olyan elégedetlenek voltak), sokkal inkább azzal, hogy Han Solónak nem írtak karaktert. A forgatókönyv körülbelül megelégedett ennyivel: „csinálj úgy, ahogy a filmtörténet összes fiatal zsiványa szokott, és néha vegyél fel fordos pózokat”.

De mielőtt túlságosan megtelne a cikk kritikusi fanyalgással – ami a legkönnyebb és legrosszabb dolog, amit a kritikus tehet –, inkább megmagyarázom, mi a bajom azzal az egész fantáziátlansággal, ami a Solót átlengi. (Pedig a film humortalansága önmagában megérdemelne még két bekezdést. De csak ugorjunk ki a panaszokból.)

A Disney égisze alatt újraindított Star Wars-univerzumnak

jobbat tesznek a műfajkeverékek, mint a fősodort jelentő tiszta űropera.

A Zsivány Egyes sötét háborúsfilm-hangvétele jelentette az új SW-éra zenitjét és Az utolsó Jedik a nadírját (eddig). Millió sci-fi rajongó a tanúja: lenne hová fejlődni az űropera műfajában is – tehát a VII-IX. részekben –, de a fősodort illetően érthető, hogy a Disney miért választja a biztonsági játékot.

Miután ugyanis George Lucas az előzménytrilógáit megkísérelte átemelni egy keményebb, politikailag-társadalmilag és még fizikailag is jobban alátámasztott sci-fi univerzumba és a közönség ezt értetlen utálkozással fogadta (itt kifejtem az egészet, olvasd el) – nos, ezután a Disney érthető módon visszavonulót fújt és most minden fő Star Wars darabot úgy készíttet el, hogy semmi science-fiction haladás, újdonság, gondolatiság vagy épp reflexió ne kerüljön bele: maradjon meg tiszta fantáziának, könnyed minimum-sci-finek.

Ám a közbenső filmeknél, amelyek az „Egy Star Wars történet” címet viselik, lenne hely a kísérletezésre. Ezt a Zsivány Egyes bizonyította.

Hát akkor miért nem élnek a lehetőséggel?

Miért rettegnek attól, hogy az eredeti Phil Lord–Christopher Miller rendezőpáros igazi komédiát vigyen egy űrkalandfilmbe? Őket a Lucasfilm vezetője, Kathleen Kennedy 2017 júniusában, öt hónappal a forgatás kezdete után rúgta ki „kreatív nézetkülönbségek miatt” (értsd: önállóskodtak), helyettük érkezett Ron „Mr. Iparági Átlag” Howard, újraforgatva a film 80%-át. Miért félnek megteremteni egy olyan Han Solo-hangulatot, ami még A galaxis őrzőit is felülmúlhatná jókedvű kalandokban?

Mert hogy a Solo folytatást és talán saját alfranchise-t kap, az olyan világos a lezárásából, mint a Tatuin két napja. A szindikátusok és a galaxis alvilága (és benne egy roppant meglepő szereplő) kényelmes teret kínálnak a folytatáshoz, és tele is szórták a filmet utalásokkal például Jabba, a hutt alakuló bűnszövetkezetére.

Ha ezek az antológia darabok teret adnának a rendezői szabadságnak, a filmes sci-fi új útjainak, tehát ha előrébb vihetnék ezt a mozis műfajcsaládot (ami egészében így is kétségbeejtően le van maradva az irodalmi sci-fihez képest), akkor az ember elviselné a fősodor szigorúan szabályozott franchise jellegét.

De a Solo: Egy Star Wars történet annak a bizonyítéka, hogy a Disney nem és nem és nem hajlandó többet adni a jéghidegen kimért, közönségízlésre optimalizált átlagprodukcióknál. A Zsivány Egyes egyszeri mázli volt.

Most aztán várhatunk Cameronra és az ő Avatarjára. Ezt a fajta filmipari termékké bezúzott Star Warst sürgősen fel kell váltania valami újnak, valami többet ígérőnek: egy új reménynek.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..