Kritika

Sose nézzünk hátra – Szerelmem, Szarajevó

grbavicapicEsma 12 éves lányával, Sarával él Szarajevó egy külvárosi, lakótelepi negyedében, Grbavicában – férj és apa nélkül. Noha nagyobb célokkal indult útnak, jelenleg egy kétes bárban dolgozik felszolgálóként. Főnöke megszállott totómániás, a nő szerencsét hoz neki. Ez minden, amit megtudunk a főnökről. A környékről, a világról, a háború utáni, mai, friss, ropogós Boszniáról annál többet.

Leginkább nőket látunk mindenhol: az utcán, a munkahelyen, a főszereplők környékén, mindenhol. Aki férfi, az vagy ingyenélő diszkókirály vagy ritka fehér holló, mint Sara tanára. A többiek vagy elmenekültek vagy meghaltak.

És ezzel akkor helyben is vagyunk. A filmet, amelynek központi témája a háború következményei, a lelkekre, hétköznapi kapcsolatokra tett hatások, hazánkban a tavalyi 2. Pécsi Nemzetközi Filmünnepen láthatott a közönség, akkor még Grbavica címen. A magyar megfelelő, azonban telitalálat. Könnyen és valóban eszünkbe jut Alain Resnais klasszikusa Hiroshimáról, amelyben ugyanúgy háború, ugyanúgy pusztítás, a halál után pedig életcsíra, vagy mondjuk: szerelem. És ugyanúgy a nyugat lelkiismeret-furdalása a feldolgozhatatlan okán. Persze óvatosan kell bánni a szerelemmel; mert amíg a kis Sara és osztálytársa között valódi diákcsínyekkel tarkított valódi diákszerelem van a vásznon (az elhagyott romokban durranó pisztolyos jelenet például nagyon aranyos), addig anyja és a körülötte kissé lovagiasan sertepertélő kolléga szerelme meglehetősen plátói. Vagy még olyan se. Csak amolyan szerelemke. Amolyan van is meg nem is, szeretnék én valamit, de azért mégsem, hiszen siratom elhunyt, hősi halott férjem. Kicsit várunk, és tátogunk hal módjára, mint Viola Kocsis Ágnes Friss levegőjében. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a Friss levegő kapcsán sok poént le kellene lőnöm. Majd kicsit később.

Szerelem után akkor most Szarajevóról. Esma férjét siratja; nem hangosan, nem kimondva, csak szürkén és hétköznap. Velünk is csak érzékeltetve. Tulajdonképpen Sarától tudjuk meg, hogy apja setih volt. Háborúban elesett hősi halott. Mint ahogy sokaké még rajtuk kívül, akik mind hozzátartozóikat keresik még föl nem tárt tömegsírokban. Valahogy mindenkit érint a tragédia, senki sem tud kitérni előle. Ez a tény pedig meglátszik a legtöbb filmkockán is. Minden, ami történik és látható a filmben, a volt háborúról szól. Minden, ami nem történik, az annál inkább.

grbavica-the-land-of-my-dreams

A Szerelmem, Szarajevó ugyanis egy típikus negatív film. Azzal tud szólni, hogy nem szól semmiről. A történet ugyanis, hogy Esma pénzt kell, hogy szerezzen Sara osztálykirándulására, kevés. Az, hogy az elesettek családtagjai kedvezményt kapnak, s hogy Sara igazából ennek igazolására vár a film utolsó előtti jelenetéig, ez kevésnek tűnik. Mondjuk ki: semminek. De ezt a semmit azért már láttuk, sőt szerettük. Kis budapesti hétköznapjainkat láttuk megelevenedni tavaly Angéla és Viola történetében, a már említett Friss levegőben. Kocsis Ágnes filmjében többnek és hatásosabbnak tűnt, mondjam azt, húsbavágóbbnak az a semmi, amit megelevendni láttunk a magyar filmben. Könnyen úgy érezhetjük hát, nem kapunk újat. Nem kapnánk, ha erről volna szó. Halottak emlékétől terhes nődráma, amelyben azért a végén kiderül, hogy különösen nem habostorta, kevés volna. Jasmila Zbanic elsőfilmes rendező viszont ennél továbbmegy. Utolsó valamire való jelenetében nyíltan mond ellen a háborúnak, és leteszi a voksot a jövő mellett. Szereplőivel megcselekedteti a szükségeseket, ki így, ki úgy fejezi ki fájdalmát, számol el a múlttal és a háborúval.

Részelemeiben nem rendkívüli a film. Nem különleges a forgatókönyv, nem briliáns a színészi játék (bár a Sarát alakító Luna Mijovic szemmel láthatóan néha lubickol a lázadó tizenéves talán testhezálló szerepében), nem éppen szemet gyönyörködtető a kamera képe, zene különösebben nincs, egy népdalt leszámítva, ami viszont jókor van jó helyen, s valljuk be, a mű közepén megesik egy-két fölösleges jelenet. Ez mind együtt viszont szépen muzsikál. Talán mind egy felé néz, a háborúból kifelé, nem tudom. Hogy a 2006-os berlini filmfesztivál ezért értékelte aranymedvével, szintén nem tudom. Hogy ezért járt be fényes fesztiválkörutat Moszkvától és Karlovy Váry-tól Torontón át Hong Kongig, és ezért mutatták be több mint 30 országban, úgyszintén nem tudom. Csak remélem. Remélem, hogy az osztrák és német produkciós irodák nem lelkiismeret-furdalásból nyúltak pénztárcájukba, hogy ez a film most már ne nézzen hátra. Az alkotóknak sikerült. Hogy a nézőnek, különösen, ha bosnyák, sikerül-e, szintén csak remélni tudom.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés