Kritika

„Aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül” – A szabadság hangja

Mitől válik egy gyermekkereskedelemről szóló, független gyártású játékfilm igazi botránydarabbá? A szabadság hangját (Sound of Freedom) rajongói korszakalkotó és hiánypótló mesterműnek, kritikusai egy szélsőjobboldali össszeesküvés-elméleteket népszerűsítő propagandafilmnek tartják.

A botránydarab születése

Az emberkereskedelem és a gyermekpornográfia valószínűleg azon bűncselekmények közé tartoznak, amelyek még a legszelídebb lelkekből is heves indulatokat, elemi megbotránkozást és gyűlöletet váltanak ki. Éppen ezért a téma feldolgozása különösen nagy körültekintést és érett hozzáállást kíván meg az alkotóktól. A hatásvádaszat és az öncélú indulatkeltés éppúgy kerülendő, mint a túlzottan rideg távolságtartás, a direkt ábrázolás pedig természetesen elképzelhetetlen. Mivel a pedofília és a védtelen gyermekek bántalmazása az egyik legvisszatetszőbb cselekedet, amit csak ember elkövethet, az ellene való küzdelem felfogható az ősgonosz, a sátán elleni harc jelképének is.

Ilyen szándékkal készült el Alejandro Monteverde rendezése, A szabadság hangja, mely Tim Ballard tevékenységébe enged betekintést a nézőnek.

Ballard kilencgyermekes családapaként egy olyan szervezetet hozott létre, amely kiskorúakat igyekszik menteni az emberkereskedők karmai közül.

Ballard korábban különleges ügynökként a pedofilbűnözők kézre kerítésén fáradozott. Bevallása szerint súlyos és életre szóló, poszttraumatikus stressz szindróma alakult ki nála az átélt élmények, és a megtekintett többezer órányi, gyermekekről készült, pornográf tartalom miatt. Ballard azonban később nemcsak a pedofil elkövetőkre koncentrált, hanem arra is, hogy az elrabolt gyermekeket kiszabadítsa gonosz fogvatartóik rabságából. Ballard körülbelül 4000 gyermeket mentett meg, 6500 elkövetőt kerített kézre, hét saját gyermeke mellett kettőt fogadott örökbe a kiszabadítottak közül.


A férfi tevékenységét feldolgozó A szabadság hangja öt évet várt bemutatására. 2018-ban a film jogai felől még a 20th Century Fox rendelkezett, amit később a Disney vásárolt fel. Az egeres cég azonban nem volt érdekelt A szabadság hangja bemutatásában. A filmet végül 2023 nyarán az Angel Studios jóvoltából, közösségi finanszírozás segítségével mutathatták be. Az alkotás hollywoodi mércével mérve szinte fillérekből készült (14, 5 millió dollár), gyakorlatilag nulla marketingköltséggel, mégis több mint 180 millió dolláros bevételt hozott. Ez különösen nagy szó olyan premierek árnyékában, mint például a Mission: Impossible – Leszámolás, első rész, a Barbie vagy az Oppenheimer. Ezzel A szabadság hangja minden idők egyik legnagyobb, független filmes sikerévé vált, miközben a megítélése kettészakította az amerikai közönséget.

QAnon, pedofília, vérvád

A jobboldalhoz közel álló, republikánus szavazók magukénak érezték az alkotást, míg a baloldali, liberális, illetve demokrata polgárok és véleményformálók egy veszélyes propagandafilmnek kiáltották ki A szabadság hangját. Számos videó látott napvilágot arról is, amiben A szabadság hangja nézői arról számoltak be, hogy több mozi tudatosan szabotálta a film vetítéseit, tűzriadóra, technikai problémára hivatkozva, de olyan esetek is előfordultak, hogy a filmet felkapcsolt lámpákkal, vagy élvezhetetlen audiokommentárral vetítették. Ezek a hírek csak vonzóbbá tették a mozit, és A passióhoz hasonlóan a botrány vált a legjobb reklámmá.

A film körüli polarizáció több okra vezethető vissza. Először is az egyik producert, Fabian Martát letartóztatták gyermekkereskedelemben való érintettség vádjával, tehát épp olyan bűn miatt, mint amilyet a film megoldani próbál. Másrészt Tim Ballard maga is szexuális zaklatási ügybe keveredett és végül elhagyta a saját maga által alapított szervezetet. Ballard és támogatói mindezt lejáratásnak vélik, amit azzal hoznak összefüggésbe, hogy a mormon vallású Ballard konzervatív nézeteket vall, és jó kapcsolatot ápol Donald Trumppal is. A Ballardot vádoló, öt hölgy egyébként nem fedte fel kilétét, anonimitásukat kérték, nevükben jogi képviselőik nyilatkoznak.

Nem lehet elmenni szó nélkül a Ballardot játszó színész, Jim Caviezel mellett sem. Caviezel A passióval tett szert hírnévre, melyben Jézus Krisztus szerepét játszotta. A mélyen vallásos színész többször hangsúlyozta, hogy a rendező, Mel Gibson figyelmeztette őt arra, hogyha igent mond Jézus megformálására, azzal kiírja magát a fősodorba tartozó, hollywoodi sztárok közül.

Mel Gibson egyébként maga is kiveszi a részét A szabadság hangja népszerűsítéséből és videóüzenetben bíztatta a nézőket a film megtekintésére.

Caviezel amellett, hogy gyakran tart előadásokat keresztény hitéről, sűrűn hangoztat olyan nézeteket, amelyeket leginkább a QAnon nevű konteocsoporthoz lehet kötni. A QAnon-hívők szerint az amerikai felsővezetést – elsősorban a baloldalt és Demokrata Pártot – egy ördögimádó szekta tartja markában, amely hátborzongató rituálék keretében mutat be véráldozatot, erőszakol gyermekeket, szervezetükből pedig egy adrenokróm nevű anyagot von ki, melyet drogként használnak. A QAnon-hívők gyakorta támasztják alá elméleteiket olyan pedofilbotrányokba került hírességekkel, mint például Kevin Spacey, Michael Jackson, Roman Polanski, vagy éppen a sokak szerint tisztázatlan körülmények között meghalt Jeffry Eppstein. Érdemes megemlíteni, hogy Jordan Peterson 2023 nyarán interjút készített Caviezellel és Ballarddal, melyben Ballard egy nyugat-afrikai „csecsemőgyárról” beszélt, ahol boszorkányos szertartások keretében adják el gyermekek szerveit. A QAnon-csoportok által terjesztett konteókat többen hasonlították az évszázadokkal ezelőtti vérvádakhoz.

Ilyen eset volt például az 1882-ben kezdődött tiszaeszlári per, melynek zsidó származású vádlottjait azzal gyanúsították, hogy rituális áldozat keretében gyilkolták meg a fiatal, keresztény lányt, Solymosi Esztert. Ily módon a QAnon-összeesküvés elméletek olyan elemekből táplálkoznak, melyek antijúdaista és antiszemita hagyományokat élesztenek újjá, ezzel pedig a történelem legsötétebb időszakait idézik meg.

A jó és a gonosz sematikus harca

A szabadság hangjával szemben az egyik leggyakoribb érv, hogy alkotói és a mögötte állók összeesküvés-elméleteket terjesztenek, ezen keresztül pedig maga a film szintén ezeket népszerűsíti és propagálja. Ez utóbbi azonban egyáltalán nem igaz. A szabadság hangja ugyanis egyáltalán nem bocsátkozik konteoelméletekbe, kizárólag a konkrét esetekre, a pedofilok kézre kerítésére és a gyermekek kiszabadítására koncentrál. Ilyen szempontból A szabadság hangja sokkal óvatosabb, mint például a True Detective kultikussá vált első évada volt, mely ténylegesen foglalkozott a sátánista pedofilok legmagasabb szintű politikai kapcsolataival. Az alábbiakban erre még visszatérnék.

A főhős, Tim Ballard afféle modern prófétaként, tiszta jellemként jelenik meg, motivációi pedig rendkívül egyszerűek. Elemi ellenszenvet érez a pedofilok iránt, melyet tapasztalatai táplálnak. Bár a cél érdekében képes átvedleni és az ellenség bőrébe bújni, ez mégsem mérgezi meg a lelkét és nem téveszti szem elől magasabb rendű küldetéstudatát. Az alkotók nem törekszenek arra, hogy valódi, morális dilemmák elé állítsák a figurát, sokkal inkább arra, hogy a néző könnyen azonosulhasson vele. Ez olyannyira igaz, hogy még Ballard vallásos mivoltát sem helyezik előtérbe, így az ateista, agnosztikus nézők számára is befogadhatóbb alakja. Nem látjuk őt imádkozni, Bibliát olvasni, bár a Szentírásból előszeretettel idéz egy-két odaillő sort. Érezhető, hogy a film központi mondanivalója egy Máté evangéliumából származó, bibliai ige köré építkezik, mely el is hangzik Caviezel szájából:

Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.

Ezzel szemben a pedofilok és a gyermekkereskedők a lehető legnegatívabb, legsátánibb előjelet kapják a filmben. Undorító a külsejük, ördögi a mosolyuk és a nevetésük, megjelenésük a bennük lakozó gonoszt támasztja alá. Ez azért problematikus, mert a történelem nem egy alkalommal igazolta, hogy az igazán gonosz tetteket sokszor a kifejezetten megnyerő, vonzó emberek követik el és így vezetik félre a gyanútlan társaikat.

A negatív szereplőket környezetük is alátámasztja, akik a dzsungel mélyén rejtőzködnek, egy kiismerhetetlen, a civilizált ember számára teljesen idegen, pokolszerű közegben. Itt fontos kiemelni, hogy A szabadság hangjának ily módon meglehetősen kolonialista olvasata is lehetséges, melyben a fehér, amerikai férfi avatkozik be a dél-amerikai alvilág működésébe, hogy elhozza nekik a fejlett világ erkölcseit. Fontos viszont, hogy A szabadság hangja nem mutat be semmilyen kérdéses elméletet, eszement agymenést és utalást sem tesz arra, hogy a Kolumbiában vagy a világ más pontjain működő pedofilcsoportok valamilyen magasabb rendű, sátánista közösség tagjai lennének.

Valójában semmi olyat nem látunk, amit más krimikben, thrillerekben ne láthattunk volna.

A film bővelkedik akciójelenetekben, feszült pillanatokban, valódi fordulatokban viszont hiányt szenved.

A tiszta karakterek között kiemelkedik Ballard folyton szivarozó társa, Vampiro (Bill Camp), akinek már beceneve is egy a lét és nem lét határán mozgó, alvilági, ugyanakkor mégis nagyon emberi karaktert feltételez. Vampiro sokkoló és igencsak drámai okból veszi ki a részét a pedofilok üldözéséből és a gyermekmentésből, melyben fontos szerepet játszik az is, hogy nyugtalan lelke végre bűnbocsánatot és üdvösséget nyerhessen. Az ő története egyébként még Ballardénál is érdekesebb és sokkal árnyaltabb lenne, így a kíváncsi nézőben még az a kérdés is felmerülhet, hogy miért nem inkább az ő történetéről láthat filmet.

A szabadság hangja története mellett filmes eszköztára és ebből fakadó szimbolizmusa szintén kifejezetten konvencionális. A gyermekek tekintete, megjelenése a makulátlan ártatlanságot jelképezi. Angyali tisztaságú énekük keretezi a film cselekményét, mely a mennyből ereszkedik alá a pokolnak, hogy aztán felemelkedjen.

A gyermekek reakciói, tekintete sokszor segít a nézőnek elképzelni az elképzelhetetlent és rajtuk keresztül élheti meg a félelmet és iszonyatot.

A gyerekszereplők kiválasztása szinte minden esetben telitalálat az empátiakeltés szempontjából. Tipikus, szegény sorsú latin-amerikaiak, akik angyali ártatlanságot közvetítenek, nincsen bennük csibészes természet, vagy rosszaság, csupán ártatlan naivitás és a világra való félelemmel teljes rácsodálkozás. Ugyanakkor kényes kérdés, hogy mennyire tekinthető etikusnak vagy egyenesen hatásvadásznak, hogy a film, olyan biztonsági kamerás felvételekkel indít, melyen felismerhetetlenül, de mégis látszik, ahogy gyermekeket rabolnak el az emberrablók.

A szabadság hangja hasonló témája ellenére élesen szembeállítható a fentebb említett True Detective-vel. Utóbbi alkotásban, bár a pedofilok szintén a legnegatívabb tulajdonságokat viselik magukon, az őket üldöző főhősök már sokkal összetettebb és árnyaltabb figurák. A True Detective alkotói nem törekedtek arra, hogy mindenáron példaképet gyártsanak karaktereikből. Azt akarták megmutatni, hogy még egy antipatikus jellemből is válhat hős.

A True Detective szimbolizmusában is sokkalta nagyobb összetettséget mutat, mint A szabadság hangja.

Bár mindkét film sokat merít a keresztény szimbolikából, érdekes módon a True Detective sokkal több filozofikus kérdést vet fel, jobban tematizálja a vallást – akár pozitív, akár negatív oldalról –, gonoszait pedig a játékidő nagy részében egyfajta misztikus köd mögé rejti, ami által azok sokkal félelmetesebb hatást érnek el. A sátánista szimbólumok, tárgyak, jelképek éreztetik a gonosz jelenlétét és baljóslatú légkört teremtenek, melyben a hősök sokszor kifejezetten sebezhetőnek tűnnek.

A szabadság hangja egyik legnagyobb gyengepontja sajnos maga a főszereplő, Jim Caviezel. A színész ugyanazzal a prófétai megszállottsággal az arcán játssza az egykori FBI ügynököt, mint ahogyan Isten fiát formálta meg, és ez határozottan a film kárára válik. A szabadság hangja Tim Ballardja szinte már egy szuperhős, aki megállíthatatlan igazságosztóként, Liam Neeson klónjaként veszi fel a harcot a sötét erőkkel. Az ugyanakkor jól látszik, hogy Caviezel szívügyének tekinti ezt a kérdést, ám egy kevésbé patetikus, ugyanakkor komplexebb, sebezhetőbb főhős jobbat tett volna a filmnek.

A kényelmes válaszokat, megoldásokat kínáló alkotások, mint amilyen A szabadság hangja kétélű kardként hasítanak.

Egyfelől nézőiket megnyugtatják és inspirálhatják arra, hogy ez a probléma teljességgel megoldható és a gonosz legyőzhető. Másfelől éppen emiatt egy hamis biztonságérzetet alakítanak ki az emberben és elhitetik, hogy néhány sikeres akció nyomán a világ is barátságosabb hellyé változhat. A probléma hasonló, mint Steven Spielberg filmje, a Schindler listája esetében. Schindler sikerét, 1100 zsidó megmentését állítja szembe a civilizáció totális kudarcával, 6 millió ártatlan ember elpusztításával. Bár A szabadság hangja stáblista előtti kiírásai tudatosítják, hogy a gyermekkereskedelem és a modernkori rabszolgatartás problémája még mindig óriási, ezek inkább csak harcba hívó üzeneteknek hatnak, mintsem megoldási javaslatoknak.

A szabadság hangjához hasonló, keresztény hátterű filmek többsége éppen ezért ér el hatalmas sikert, mert válaszai jól egybevágnak az amerikai, konzervatív közönség világnézetével. A God’s Not Dead című film szintén azért aratott hatalmas pénzügyi sikert az Államokban – a 2 millió dolláros mozi 62 millió dollár bevételt termelt – mert üzenete jól rezonált a konzervatív, hívő, protestáns közönség világnézetével. A filmben egy fiatal, keresztény egyetemista keveredik vitába ateista professzorával. A diák sikeresen száll szembe tanárával és a megnyert vita egyben Isten dicsőségét, a fény erőinek az ördög feletti megsemmisítő győzelmét közvetíti, ahogyan azt A szabadság hangja szintén megteszi.

A True Detective ezzel szemben nem állítja, hogy a gonosz és a bűn teljes mértékig legyőzhető lenne. Nem adja meg a nézőnek azt a kényelmes helyzetet, hogy a hősök totálisan felszámolnák akcióikkal a problémát és azt sem, hogy a megmentett gyermekek lelke a történtek után maradéktalanul begyógyul. Bizony látjuk azokat a testi-lelki torzulásokat, amiket a fogvatartottak elszenvednek és azt is, ennek nyomán hogyan törnek össze szinte teljesen azok, akik a bűnözők elfogására esküdtek fel.

A szabadság hangja egy jó szándékú, korrekt, hagyományos elveket és filmkészítési módszereket követő darab. A hollywoodi elitet azonban valószínűleg mégsem a fentebb ismertetett hibák vagy erények zavarták elsősorban.

Mi a baja Hollywoodnak A szabadság hangjával?

Miért válhatott A szabadság hangja ekkora botránydarabbá, míg a True Detective – ami sokkal keményebb állításokat fogalmazott meg, melyek a QAnonba is jobban illeszkednek – nem váltott ki ilyen reakciókat. Ennek oka valószínűleg a két alkotás időzítése között keresendő. 2014-ben, a True Detective megjelenésekor a QAnon, mint mozgalom még nem létezett, így a széria állításai még nem rímeltek semmilyen magasabb szintű konteo elmélettel, ezek csak később csengtek egybe a QAnonnal. A True Detecive mögött pedig nem egy független, keresztény filmgyártó vállalat állt, hanem az HBO, és ezen keresztül pedig az egyik legnagyobb stúdió, a Warner Bros. A sorozat terjesztése tehát a fősodorhoz tartozó médián keresztül, nem pedig fű alatt, különböző alternatív csatornákon valósulhatott meg.

Hollywood – mely nem titkoltan a politikai baloldalhoz áll közelebb – sok tekintetben álságosan viszonyul A szabadság hangjához. Azzal érvelni a film ellen, hogy az összeesküvés-elméleteket népszerűsít éppen Hollywoodtól meglehetősen visszás, hiszen rengeteg ilyen konteót az álomgyár terjesztett el a köztudatban, legyen szó földönkívüliekről, titkos társaságokról, politikai vagy katonai manipulációkról. Kiváló példa erre A Da Vinci-kód című Dan Brown regény adaptációja, illetve ennek további részei, az Angyalok és démonok vagy az Inferno. Ráadásul Brown A Da Vinci-kód kapcsán állította, hogy nem pusztán egy történelmi thriller regényt szerzett, hanem azt is, hogy az általa leírt tények és információk megfelelnek a valóságnak. Mindez azért problematikus, mert a katolikus egyház kritikusai sok esetben éppen A Da Vinci-kód dezinformációit és áltényeit hozzák fel érvelési alapnak, ahelyett, hogy jogos és történelmileg alátámasztott adatokkal állnának ki.

Az, hogy A szabadság hangja ilyen viharos sikert arathatott, és ennyire polarizálja a közönséget az Amerikai Egyesült Államok közéleti légkörének következménye.

Miközben a fősodor a woke ideológiát, a BLM-t és politikai korrektséget tartja elsődlegesnek, addig kialakult egy határozott ellenpólus, amely inkább a konzervatív értékek mellett áll és a PC-világ témaköreit egy álproblémának tekinti.A szabadság hangja egy olyan problémára mutat rá, amely bár az USA-ban fogható meg a legjobban, fokozatosan a világ többi részén is egyre mélyebb lövészárkokat hagy maga után. A film azonban igenis fontos és világméretű veszedelemre mutat rá. Az emberkereskedelmet és a gyermekpornót nem lehet a gyíkemberes, UFO-hívő konteoelméletekkel együtt lesöpörni az asztalról.

A szabadság hangja egy rendkívül fontos, világméretű veszedelmet ábrázol kielégítő, de messze nem zseniális eszköztárral és filmes megoldásokkal. Jól párba állítható azzal, mire volt képes az HBO és Nic Pizzolatto a True Detective szériával, és hogy mennyire fontos szerepet játszik egy alkotás időzítése és körítése. Caviezel játéka nem váltja meg a világot – ezt Jézus már kétezer éve megtette – de segít minket betekintést nyerni egy sötét és gonosz világba, mely sokkal nagyobb figyelmet érdemelne a médiában. Ugyanakkor A szabadság hangja körül kialakult viták azt is megmutatják, hogy Hollywoodot mennyire átfűti az egyoldalú politikai hozzáállás, és hogy hogyan reagál a tőle ellenvéleményes alkotók tevékenységére. A gyermekek védelme pedig nem jobb- vagy baloldal kérdése.

A szabadság hangja 2024. január 25-től látható a magyar mozikban az ADS forgalmazásában.

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!