Kritika

A jelvény az igazi csapda – Spirál: Fűrész hagyatéka

A címben rejlő Spirál az ismételten jelentkező Fűrész-folytatások körkörös jellegére, az újabb darabolós gyilkosságokra, a halovány krimiszálra és a merész fordulatokra utalhat, de valójában bebizonyítja, hogy újra meg újra csalódhatunk egy olyan sorozatban, amiből a szufla már 17 éve kifogyott, és amit az évek során gondosan kivéreztettek. A Spirál: Fűrész hagyatéka azonban nem egy következő szög a franchise koporsójában: ez egy másik, használtan vett halottas láda.

Meglehetősen szokatlan alapokról indult a legújabb Fűrész reboot, ugyanis a produceri székben az a Chris Rock foglalt helyet, aki bár stand-up humoristaként és komikus színészként ismert, a Fargo 4. évadjával láthatóan új vizekre kíván evickélni. Míg ott egy keménykezű gengsztert játszik, a Spirálra keresztelt spin-offban egy, az utcát jól ismerő és korrupt társaival örökös civódást folytató zsaru szerepére jelentkezett be. Néha idegenül előtörő poénkodó hangvétele ellenére korrekt munkát végez, de ez leginkább annak köszönhető, hogy körülötte mindenki pocsékul játszik.

Spiral: New Saw Movie Gets an Even Earlier Release Date

Zeke Banks detektív karaktere ráadásul pont egy Kirakóshoz hasonló sorozatgyilkos után kutat, aki egyenként kezdi levadászni a körzet ügyeletes nyomozóit. A rendőrgyilkosságok feszültségét pedig az is fűti, hogy Banksnek majdnem mindegyik áldozattal személyes konfliktusa is volt, így miközben a fenyegetés egyre közelebb lép felé, az őrsön is szorul a nyaka körüli hurok.

A megállíthatatlannak tűnő, kíncsapdákkal ölő utánzót azonban nem ugyanaz az elvrendszer hajtja, mint anno a Fűrész főgonoszát.

Chris Rock, de még az édesapját, az egykori rendőrfőnököt alakító Samuel L. Jackson neve már önmagában hordozott egy olyan aurát a film körül, ami jelezte, itt valami újat láthatunk majd. A hét fősodorbeli film és a 2017-es Újra játékban című különálló rész után a Spirál bár elsőre nagyon másnak tűnik, de valójában nem tér el igazán a széria stílusától, hiába a nagy nevek. Egy mezei nyomozós filmként indul, ismert zsaruthrillereket megidéző buddy cop elemekkel, személyesre forduló üggyel – csupán a Fűrész csonkolós, véráztatta esztétikájával borították be a megszokott toposzokat.

A Spirál tehát azt láttatja magáról, hogy egy új irányba tereli majd a franchise-t, miközben több évtizede bejáratott és unalomig rágott kliséket dobál a néző arcába.

A válófélben lévő rendőr, a legrosszabb pillanatban érkező rendőrtárs, a rohadék kollégák okozta irodai feszültség nem igazán az, ami a Fűrész-filmeket egy magasabb szintre emelné. Bár kétségtelen, hogy van honnan feljönni, hiszen a 2004-es első epizód után masszív kínpornóvá züllő, egykor jó reményű horrorsorozat érdemes lenne egy működő átgondolásra. Ehhez azonban új ötletekre, de legalább a kor számára releváns üzenetre lenne szükség. A Spirál ebben is bukik.

Spiral: From the Book of Saw Release Postponed Due to Coronavirus

Az eredeti gyilkos, John Kramer képtelen volt feldolgozni daganatos betegségét, és életének közeledő végét, ezért egy őrült metódussal rávett embereket, hogy dolgozzanak meg az elfecsérelt létükért. Áldozzanak vért, verejtéket, vagy bukjanak el – bár akkor nem is kár értük. „Miért élhetnek ők, ha én nem élhetek?” – fogalmazódhatott meg a rossz kérdés az antihős fejében, amivel utal a modern ember jóléti önpusztítására és a környezetével kapcsolatban tanúsított közönyére. A Spirál főgonosza egy másfajta társadalmi relevanciát hazudik cselekedetei mögé.

A rendőri túlkapásokkal és hatalmi visszaélésekkel kapcsolatban kísérel meg szót emelni:

az igazoltatásnál lepuffantott járművezetőkkel, a drogdílernek nézett utcagyerekekkel, a korrupció áldozataival szimpatizál, és ont pataknyi vért az oltáruk előtt. És ezzel kezd valami különösebben érdekeset a történet? Á, dehogy! Az erkölcsi kérdések fejtegetése kimarad épkézláb ötlet híján, inkább alibi a gyilkos számára, hogy valami ideológia mentén trancsírozhasson – de arra vajmi kevés esély van, hogy a nézők szimpatizálnak majd a gondolatmenetével. Hiszen a rossz rendőr kapcsán még mindig felébred az empátiánk, ha egyenként kell letépnie a saját ujjait. Egy ilyen csapdában csak a pszichopata nem tekint áldozatként a hatalmát abuzáló rendfenntartóra.

És milyenek a csapdák? Meglehetősen ocsmányak, amit megszokhattunk – de cserébe viszont öncélúak is.

Hamar kiderül, hogy ezekből nincs igazi menekvés, így inkább nyomorult emberek lassú kivégzésén kell „élvezkednünk”, nem pedig egy szorult helyzetből való kikecmergés izgalmas alakulását követjük figyelemmel.

Az írók mintha azt gondolták volna, hogy a nézők nem láttak kettőnél több krimit, és a Fűrész-széria tánclépéseivel sincsenek tisztában. A gyilkos kiléte nemcsak, hogy a film első negyedében simán kitalálható, még igazi gesztusokat sem tesz a sztori az elfedésére. Így a Fűrészekre jellemző, vonósokkal megtámogatott végső fordulat leleplezése garantált kapufa. Ezt pedig egy meglehetősen elkapkodott finálé követi, amiben senki nem tanult semmit, de legalább meghaltak páran. A széria morbid katarzisa elmarad, köszönhetően, hogy a rejtély komplexitása egy négydarabos kirakóssal ér fel.

Hiába tűnhetett izgalmasnak a kiindulás, az alkotók valószínűleg nem akarták eléggé ezt a projektet. Hiányzik belőle az átütő ötlet, vagy az újszerű megvalósítás. Ezen az sem segít, hogy a három Fűrész-filmet is dirigáló Darren Lynn Bousmant ültették a rendezői székbe, így garantált volt az újszerű látásmód hiánya. A Spirál: Fűrész hagyatéka maradt egy rémgyenge Hetedik-klón, melyben bár több ember teste roncsolódik szét, szakad darabjaira a legkülönbözőbb módokon, a film emlékéből még kevesebb marad a megtekintést követően.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés