Moziban

Társadalmi tükör által homályosan – Stefan Zweig: Búcsú Európától

Fájdalmas tükröt tart elénk a Stefan Zweig: Búcsú Európától, hiszen főhőse a harmincas években épp azokért az értékekért küzdött, amelyeket manapság a populisták újfent lebontanak. Kár, hogy a filmből a címszereplőt nem ismerhetjük meg.

A multikulturalizmus és az európaiság mellett állt ki egészen haláláig Stefan Zweig. Az osztrák gondolkodó a huszadik század első felének egyik legnépszerűbb írója volt, humanizmusa és abbéli hite, hogy az emberek – tartozzanak bármelyik népcsoporthoz – képesek békésen egymás mellett élni, egészen szembe ment a kor nacionalizmusával és ideológiáival túlfűtött gondolkodásával. Egyesek értékelték közérthető stílusát, mások viszont elítélték egyszerű fogalmazásai miatt („ő volt az osztrák irodalom Pepsije”).

Mindezt csak azért érdemes leszögezni, mert a Stefan Zweig: Búcsú Európától valójában nem mutatja be a főszereplőjét. Ugyanakkor feltételezi, hogy a nézője ismeri Zweig életét, bibliográfiáját, lényegében egész személyiségét. Hiába volt elképesztően népszerű író, csak a rajongókat látjuk, az írás bonyolult folyamatát, sikereit vagy épp fikciós elbeszéléseit nem ismerheti meg a néző. A film ilyen szempontból nem a huszadik század legnagyobb szerzőit bemutató életrajzi drámák kitaposott medrében halad, mint tette azt Az órák vagy a Capote. Talán azért sem, mert Stefan Zweig nem volt annyira furcsa egyéniség, mint Virginia Woolf vagy Truman Capote.

A Stefan Zweig: Búcsú Európától nem az íróról, hanem a gondolkodóról szól.

Az osztrák zseni nem csak a fikciós irodalomban alkotott maradandót, én magam is a filozófia-tanulmányaimból ismerem. Jelentős gondolkodó volt, számos példaképet ismertetett meg a kor emberével. A holland Erasmusban látta meg azt az ideált, akire szerinte minden európainak fel kéne néznie: a teológus képes volt felülemelkedni a késő középkor vallási megosztottságán.

Maga a film négy fejezetre és egy epilógusra tagolódik. A történetben beszédek, politikai szónoklatok, fogadások váltják egymást, mindegyiken jelen van Stefan Zweig (Josef Hader), az író, és mindegyikben valahol megbújik az ember – és ahogy az írást, ugyanúgy a mindezek mögött álló alkotót sem mutatják meg. Miképpen a film középpontjában a filozófus áll, ugyanúgy nem az írást, hanem a gondolkodást ábrázolja.

A túlságosan töredezett történetből (ami mostanában elég divatos filmkészítési irányzat) csak halványan emelkedik ki a címszereplő, ezzel szemben kegyetlenül éles párhuzamok mutatkoznak napjaink politikai filozófiájával. A második fejezetben bemutatott PEN konferencia akkori politikai állásfoglalása kapcsán az írói tömörülés tavalyi botránya elevenedett fel bennem, amikor a német klub elutasította a magyar testvérszervezet meghívását. A XX. századi zsidó menekültkérdés kapcsán a szír exodus párhuzama mutatkozik meg. A multikulturalizmus az európai szélsőségek megerősödése kapcsán újra megkérdőjelezetté vált. Ez a Búcsú Európától legnagyobb erénye: bemutatja, hogy azokat az értékeket, amelyeket ma már adottnak veszünk – a béke és az egységes Európa –, nem is olyan régen egy idealistának megbélyegzett gondolkodó magányos utópiája volt csupán.

Maga a film abba a trendbe illeszkedik, amelyben

a német film feldolgozza egyik múlt századi nagy veszteségének, az emigrált német gondolkodók megpróbáltatásait.

A sor a Hannah Arendttel kezdődött, majd ezt követte Az állam Fritz Bauer ellen, és most itt a Stefan Zweig: Búcsú Európától. A párhuzam különösen a legelső életrajzi dráma mentén mutatkozik meg, hiszen mindkét játékfilm sikertelenül próbálja bemutatni a XX. század egyik nagy német-zsidó gondolkodóját. Mindkettőben a jelennek tartott tükör elvette a fényt a személy portréja elől.

Érdekes, hogy ez történelmi reflexió magában a filmben is megjelenik. Zweiget kérdezik arról, hogy a kortársa írása az 1915-ben irtott örményekről voltaképpen nem a zsidók megpróbáltatásáról szól-e. A címszereplő válaszában kifejti, hogy az ominózus regény történetébe azért lehet belelátni párhuzamokat az aktuálpolitikai eseményekkel, mert egy mestermű, a maga nemében hibátlan. Ehhez a tökéletességhez azonban az kellett, hogy az író maga előtt lássa fő alanyát, ne pedig áthallásokat akarjon alkotni csupán. Kár, hogy a rendező nem fogadta meg ezt a tanácsot.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]