Kritika

Ja, hogy ez egy gyerekfilm? – Storm Boy

Storm Boy

Azt gondolnánk, a népszerű ausztrál író, Colin Thiele ifjúsági regényadaptációjának remake-je tuti recept. De hiába az Oscar-díjas Geoffrey Rush, a Storm Boy leginkább a fölösleges pátoszt hagyja maga után.

Van Önnek lelkiismerete?” – teszi fel a film elején a kérdést a riporter Michael Kingley-nek, a jól menő ausztrál vállalat köztiszteletben álló tagjának, amikor az éppen egy nem túl környezetbarát döntést kíván meghozni a cég profitjának maximalizálása érdekében. Ez a nem túl szofisztikált megközelítés már messziről sugallja, hogy pátoszból és az erkölcsi magasságok emlegetéséből nem lesz hiány. Felsejlik a régi múlt, amikor ezt még Michael is másképp látta.

42 év után kapott remake-et Colin Thiele ifjúsági regénye, A vihar fia, amiben egy rousseau-iánus módon a városból a tengerparti homokdűnékhez kiköltöző apa (Jai Courtney) és 10 év körüli fia (Finn Little) történetét ismerjük meg. A fiú egy véletlen folytán kezdi el felnevelni három pelikánfiókáját, a madarakkal való kapcsolata pedig egész életére hatással lesz. Anyjukként neveli őket, játszik velük a homokparton, megtanítja őket enni és repülni, bejár velük a városba a helyiek legnagyobb meglepetésére.

Storm Boy

Ennek az 1950-es években játszódó történetnek ad mai keretet a film 2019-es változata, amelyben a kis Michael már felnőtt nagypapa (Geoffrey Rush), és egy fontos döntés előtt tekint vissza kompromisszumot nem ismerő gyermek önmagára. Természetesen kislány unokája, Madeline (Morgan Davies) segítségével.

Szerencsétlen módon a Storm Boy egy nem kizárólag gyerekeket megcélzó gyerekfilm, ami így nehéz párosítás, mondhatni hendikep.

A 10 éves fiú kalandja és érzelmi kötődése a három pelikánhoz önmagában hiteles lenne. A fiúval barátságba kerülő felnőtt őslakos férfi, Fingerbone Bill (Trevor Jamieson) ugyan kicsit deus ex machina került a partszakaszra és a történetbe, de láttunk már az irodalomban jól működő gyerek-felnőtt barátságot, ez is megteszi.

A némileg beleerőltetett kerettörténetet azonban nem tudom hova tenni, hiszen a felnőtt Michael és unokája történetszála viszi el a filmet a felesleges pátosz irányába. Ennek az oka sem egyértelmű. Az első néhány jelenet egy ökofilm látszatát sejteti tüntetőkkel és a környezeti értékekre fittyet hányó vállalatokkal. Ez a reflexió még akár utalhat arra a részletre is, hogy az ’50-es években játszódó részben is a madarak egyre fogyó élőhelye tartja lázban a helyi közbeszédet. Ez azonban kevés párhuzam, nem több egy zöld címkénél.

Storm Boy

Pedig lett volna tartalom, hiszen az eredeti történet népszerű ifjúsági irodalom Ausztráliában. A film központi gondolata a gondoskodás és az elengedés. A fiú gondoskodása a madarak iránt némileg párhuzamba állítható apjával. Ahogy a filmben felsejlik elveszett felesége és lánya emléke, úgy lesz egyre konkrétabb a madarakhoz való ragaszkodás és az ő elvesztésük, szó szerint kirepülésük.

A Storm Boy ökofilmnek indult, de valahogy máshogy lett az.

Az elmúlt időben egyre több film közelített kevésbé zöld, környezetvédő szemüvegen át, sokkal inkább az állatokkal és a természettel való harmónia vált hajtóerővé. Ez jó irány, ha jó a megvalósítás, mint például ebben a francia filmben. Jack London adaptációja, A vadon hívó szava azonban éppen azt mutatja, ez a trend még gyerekcipőben jár.

Jelen film alkotói is keresik a fókuszt. Shawn Seet rendező és Justin Monjo forgatókönyvíró mindenesetre kevésbé ismert alkotó. A rendező eleddig közepesen ismeretlen sorozatokból világlik ki, ahogy Monjo alkotásai közül is talán egyedül a Daniel Radcliffe főszereplésével készült Dzsungel emelkedik ki.

A fenti néhány gondolaton túl azonban különösen a főszereplő fiú, Finn Little miatt érdemes ezzel a filmmel foglalkozni.

A 14 éves ausztrál fiú együtt nőtt a pelikánfiókákkal – akiket a forgatás elején háromhetesen kezdtek el gondozni –, és a film teljes hossza alatt nagy fokú magabiztosságot mutat. Azóta már bemutatták újabb filmjét Noomi Rapace-szal, de utómunkánál jár a Taylor Sheridan (Wind River) rendezte új filmje, a Those Who Wish Me Dead is, amiben Angelina Jolie volt a partnere.

Finn Little-ről fogunk még hallani.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya