A Stratton egy brit akcióthriller, melyben egy különlegesnél is különlegesebb osztag egy terrorista sejtet igyekszik felszámolni – a néző pedig igyekszik ébren maradni mindeközben.
Simon West sokáig egy megbízható B-kategóriás rendező volt. Karrierje 1997-ben a Con Air: A fegyencjárattal indult, mely egy szórakoztató, de alapvetően buta film volt. A rákövetkező munkái is többnyire a bűnös élvezet kategóriába tartoztak. A Lara Croft: Tomb Raider, a Jason Stathammel eljátszatott A mestergyilkos-remake vagy a The Expendables 2. nem kívánták meg a komolyabb agymunkát a nézőtéren, viszont popcorn mellé ideális, idióta szórakozások voltak. West azonban már nem régi önmaga, és már csak DVD-exkluzív szintű filmeket képes készíteni.
A Strattont valamiért mégis mozikba küldték, pedig nem ott a helye.
Egy különleges fegyveres erő, a Special Boat Service munkáját követhetjük nyomon. Annyira durva arcok, hogy a film szerint akkor szokás hívni őket, ha az MI6 titkosszolgálata már kevésnek bizonyul. Hivatalosan vízi harcra specializálódták, ám Simon West filmjében egy teljesen jellegtelen titkosügynökségnek tűnnek. A Különleges Vízi Szolgálat legjobb ügynöke pedig John Stratton (Dominic Cooper), aki társa halála után visszatér az állományba, hogy nyakon csípje azt a terroristát (Thomas Kretschmann), aki bajtársát is a halálba küldte.
Személyes bosszú, lelkiismeret-furdalás, a jó és a rossz elmosódó határvonala a titkosszolgálatok berkeiben – ilyen dolgokról nem szól a film. Flörtöl némely gondolattal, de túl lusták voltak a készítők, hogy bármelyiket is kidolgozzák. Ehelyett olyan forgatókönyvet kaptunk, mintha csak egy program írta volna meg a titkosszolgálatos filmek leggyakoribb elemeit összeturmixolva. Itt van az ügynök a sötét múlttal, aki barátja halála után új társat kap magának, közben pedig egy tipikusan orosz terroristát és annak titkosszolgálati tégláját is igyekszik felkutatni. Ha valaki nem forgatja ezen sorok hallatán a szemét, nem látott még elég akciófilmet.
A Stratton egyáltalán nem veszi komolyan a történetmesélés „mutasd, ne mondd!” szabályát. A karaktereket olyan leíró expozíciós szövegek nyomán ismerjük meg, melyeket bármiféle realitást nélkülöző dialógusokba ágyaztak. „Maga nem törődik a szabályokkal” vagy „Ő a legveszélyesebb ember, akit ismerek” – ilyen és temérdek hasonló sor hangzik el. Nagy hibának tartom még, hogy a Special Boat Service-t egy irodányi emberként mutatják be, köztük is csak két-három terepügynökkel. A főhős Stratton ráadásul nem érdemli meg a címszerepet. Duncan Falconer könyvsorozatának főszereplőjének neve az eredeti regényekben sincs a borítón, ám itt még annyi létjogosultsága sincs.
Dominic Cooper sajnos túlságosan karizmátlan ebben a szerepben, faarccal mondja fel szövegeit, mintha ott se akarna lenni a forgatáson. Mellette is mindenki egyenszürke, különösen Tom Felton, akit a Harry Potter óta már sokadik statisztaszintű szerepében látom, és már abban is kezdek kételkedni, hogy jó színész-e egyáltalán. Csupán Connie Nielsen és Derek Jacobi képesek saját figuráikat egy kevés élettel megtölteni, így világítótoronyként emelkednek ki a stábból.
Simon West filmje amellett, hogy a B-kategória alját súrolja a történetével, a rendező még az akciójelenetekbe sem fektetett energiát.
Lustán megrendezett, követhetetlen lövöldözéseket kapunk, de még a finálé is bántóan banális. Nincs a filmnek tempója, se feszültsége. Az übergonosz terrorista legyőzése túl könnyű és mentes minden katarzistól, hőseinkkel pedig nem történik semmi, csak nagyon bibisek lesznek a végére.
Összecsapott, mozikba nem illő, de még egy tévésorozat pilotjaként is valószínűleg elvérző film lett a Stratton. Olyan mintha Simon West csukott szemmel rendezte volna, miközben minden jelenetre csak egy felvételt engedélyezett. Mondanám, hogy kár érte, de ha ilyen szürke az alapanyag is, mint a belőle készült film, akkor jobb is, ha nem folytatják.
