Kritika

Közösségi magány – Sweat

A Sweat című film amellett, hogy értően és árnyaltan reflektál a közösségi média világára, reflexióját egyetemes szintre emeli, ahol emlékezetes jeleneteken keresztül képes beszélni egy generáció kapcsolódási vágyáról.

Magnus von Horn alkotása nem az első film, amely a különféle közösségi platformok hatásaival, és az itt hírnevet szerző influenszerekkel foglalkozik. Gondolhatunk itt többek között az idén bemutatott Mainstreamre, vagy a dokumentumfilmes eszközökkel elkészített Álhíresre. Amíg azonban az előbb említett két alkotás leginkább csak a téma felszínét kapargatta és nem ment tovább az influenszerek illúziókkal teli világának bemutatásán, addig itt a svéd rendező a közösségi média működésmódjának logikáját, életünkre gyakorolt hatását úgy vizsgálja, hogy ezen keresztül mesél az elszigeteltségről és a másikkal való érintkezés vágyáról.

A film főszereplője Sylwia, aki amellett, hogy fitneszedző, a közösségi oldalakon is aktívan jelen van. A nő kiterjedt rajongói bázisának köszönhetően Lengyelország egyik felkapott hírességének számít, a külső csillogás azonban éles ellentétben áll a magánéletével, amelyben valós, önzetlen érdeklődést a kutyáján kívül senkitől nem fog tapasztalni. A történet kiinduló konfliktusa Sylwia egyik vírusvideója, amelyben őszintén beszél az érzéseiről, arról, hogy jelenleg nincs senki a környezetében, aki szeretné. Az erre adott reakciók nagyon jól szemléltetik a szponzorok és a külvilág álságos, feltételekhez kötött támogatását. Vagyis, amikor a társadalmi közvélekedés szerint „gyengének” meri mutatni magát, amikor az örömön és elégedettségen kívül más érzést is megoszt, azt a környezete nem tolerálja. A szponzorok kihátrálnak mögüle, a műsorvezetők kényelmetlenül mocorognak kényelmes székeikben.

Sylwia lelki szemétlerakója környezetének, akire egy selfie-n túl, senki nem kíváncsi.

A történet három nap eseményeit öleli fel, így a dramaturgia koncentráltan fókuszál Sylwia minden egyes apró rezdülésére. A film kamaradarabszerű, abban az értelemben, hogy négy-öt hosszabb jeleneten keresztül, néhány karakterre fókuszálva, a szereplők közötti párbeszédek által vázolja fel cselekményét. Kiválóan megírt forgatókönyv társul mindehhez, néhány valóban emlékezetes, gyomorbavágó jelenettel, amelyekhez szépen illeszkedő vizuális nyelvet sikerült létrehoznia az alkotóknak.

A főszereplő modern építésű, letisztult, nagy belső terekkel kialakított lakása steril és otthontalan hatást kelt, amelyet tovább hangsúlyoz a képeket domináló kékes, fehéres színhasználat. Sylwia magányát Varsó tükröződő üveg épületei, a konditermek falait beborító tükrök vagy éppen a különféle okos eszközök képernyői érzékletesen fogják visszhangozni. A filmhez készített hivatalos plakátokon Sylwia egy szűkösre vágott képmezőben fekszik a hátán és a telefonja képernyőjén önmagát nézi. Még klausztrofóbbá teszi a kép hangulatát, hogy a nőt kilencven fokban elforgatták, amely a magzati pózra emlékeztetve még hangsúlyosabbá teszi a nő izoláltságát.

Why Do Movies About Influencers Keep Getting Influencer Culture Wrong? | Vanity Fair

A rendező jó érzékkel nem veszteget sok időt az influenszerek mindennapjainak bemutatásával, a közösségi média íratlan protokolljával, a jól ismert termékelhelyezésekkel, vagy reklámposztokkal. Ennek szemléltetését néhány egyszerű villanással fogja röviden, mégis tűpontosan felfesteni. Jó példa erre Sylwia nyilvánosan megosztott étkezési rutinja, amelyhez az egyik alapanyagot mindig az éppen aktuális szponzor biztosítja majd.

A fókusz a kapitalista berendezkedés elidegenítő struktúrájának kiterjesztéseként is felfogható közösségi média fogyasztóinak és termelőinek emberi kapcsolódásain, ennek hiányán lesz.

A cselekmény ezt többek között egy jól átgondolt, ritkán látott emberi mélységeket megrezegtető kapcsolat ívén keresztül mutatja be. A történet elején megismerkedünk Sylwia zaklatójával, aki rendszeresen követi a nőt, éjszaka is a háza előtt parkol, hogy a közelében lehessen és különféle módokon zaklatja. A film egyik legnagyobb erőssége, hogy ennek a megengedhetetlen viselkedésnek az ellenére a történet egyetlen igazi és őszinte emberi megnyilvánulása kettejük viszonyában jelenik meg. A film nem relativizálja a férfi tetteit, azonban olyan váratlan eseményeket fog megtapasztalni a nővel, amelyek néhány pillanat erejéig az őszinte egymás felé fordulás lehetőségét is megjelenítik.

A színészek egytől-egyig hitelesek, letisztult játékukkal adnak mélységet karaktereiknek, közülük is kiemelkedik azonban a főszereplőt alakító Magdalena Kolesnik, aki sokszor a tekintetével képes megteremteni karaktere esendőségét vagy éppen belső feszültségét. Magnus von Horn filmje az idei év egyik legerősebb alkotása és a közösségi médiával foglalkozó filmek legjobbjai közé tartozik.

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés