Fókuszban Kritika

Lelki romlás a természet lágy ölén – Sweet Virginia

Kisiklott életek, kisiklott tervek és a vérontás megállíthatatlanul keringő spirálja. A Sweet Virginia lassan érő, de annál hatásosabb csukafejes az amerikai peremvidék látszólagos idillje mögött húzódó sötétebb világba. 

Jobb minél hamarabb szembesülni a ténnyel, hogy a stúdiók által megszokott konvenciókat és nézői elvárásokat felülíró, öntörvényűbb filmek egyre jobban sodródnak ki a függetlenfilmes perifériára. Legalábbis ez a helyzet Amerikában, de a helyzet már csak azért sem teljesen apokaliptikus, mert a különböző filmforgalmazási módszereknek köszönhetően a kis gyöngyszemek nem vesznek el évtizedekre pár filmfesztiválon való szereplés után. Ilyen kis gyöngyszemnek tekinthető Jamie M. Dagg második egészestés alkotása a Sweet Virginia. Nem olyan film, mint amilyen első látásra tűnik. Nem hangos és látványos, inkább a bőröd alá kúszik és gyomron ragad.

Egy meg nem nevezett alaszkai kisvárosban járunk, ahol az egykori rodeóbajnok Sam (Jon Bernthal) tengeti egyhangú mindennapjait egy útszéli motel felügyelőjeként. Az állóvizet hamarosan egy titokzatos idegen, Elwood (Christopher Abbot) zavarja fel – csöndes, furcsa és kiszámíthatatlan. Sam már első találkozásuknál érzi, hogy valami nincs rendben a fiúval, ezért óvatosan nyújt neki baráti kezet. Lassan azonban fény derül rá, hogy Elwood jóval sötétebb múltú és lelkű alak. Olyan, aki hajlamos másokat bántani. Olyan, akinek akár köze is lehet egy brutális hármas gyilkossághoz. Olyan, aki minden erővel megszerzi azt, ami a jogos jussa.

A Sweet Virginia története tökéletes alapanyag egy vérbő thrillernek, képileg és hangulatban erősen neo-noir jellege van, mégsem áll be teljesen e műfajok mögé. Jamie M. Dagget sokkal jobban érdekli az érzelmileg és fizikailag egyaránt sérült hősei között kialakuló bizarr baráti kapcsolat. Amikor egy étteremben együtt vacsoráznak, Sam és Elwood elmesélik saját traumatikus múltjukat – könnyen lehet látni, mennyi közös van a két férfiban. De az is nyilvánvaló, mennyi különbség. Sam magába fojtja indulatait és megpróbálja a jót cselekedni a romlott világban, míg Elwood egy puszta beszólásra is képes péppé verni a másik ember fejét. Személyiségük és tetteik ütközöpályára teszik őket, csak nem tudják, milyen közel a karambol.

A rendezés és a forgatókönyv bőven hagy lehetőséget arra, hogy a színészek kibontakozzanak.

Jon Bernthal karrierje talán legsebezhetőbb és legpasszívabb figuráját hozza.

Nyoma sincs a Megtorló félelmetes jelenlétének, egy végtelenül esendő, emberi karaktert formál meg, akire még az is visszaüt, ha saját akaratát próbálja érvényesíteni. De leginkább  Christopher Abbot brillírozik, aki szinte minden szituációban új és új rétegeit mutatja meg instabil figurájának, kiszámítatlansága pedig a film egyik legerősebb pontja.

Dagg filmje olyan emberekről szól, akiknek, ha meg is adódik a lehetőség a jobb életre, nem képesek az újrakezdésre, hanem tovább őrlődnek, vívódnak korábbi hibáik tengerében. Gyakorlatilag csak a fatális véletlen sodorja egymásnak ezeket a figurákat. Erősen karaktercentrikus és emiatt lassú folyású film a Sweet Virginia, ami ráadásul jóval életszerűbben is ábrázolja azokat a viszonyokat, amiket más műfaji filmek félvállról vesznek. Itt nincs idilli összeölelkező vég, a feloldozás is csak ábránd, az erőszakábrázolás pedig legalább annyira húsbavágó és földközeli, mint amilyennek elképzelhetjük.

Nem meglepő, ha ez az említett sorsszerűség vagy annak véletlenszerűsége ismerősnek fog tűnni.

Az egész történet igencsak közel áll a Coen-testvérek olyan korai filmjeihez, mint a Véresen egyszerű vagy a Fargo, 

ahol szintén az elbaltázott erőszakos tettek láncreakciószerűsége és a váratlan fordulatok hajtják előre a cselekményt. Csakhogy a Sweet Virginia mellőzi a fanyar akasztófahumort, morózus ridegségével és melankóliájával közelebbi rokona a Nem vénnek való vidéknek és Cormac McCarthy prózájának.

Bár Dagg nem kíván nyílt társadalomkritikát megfogalmazni, de végig érezhető, hogy a Sweet Virginia gyilkosa nem behozza a romlottságot Sam közegébe, csak szimplán felszínre hozza azt. A nevetlen kisváros kihalt utcái, baljós sikátorai és nyomasztóan tág terei egy olyan világot ábrázolnak, amiben az ott élők mindent átélnek, csak a boldogságot nem. Az erőszak, a kicsinyesség, a felszínesség, az életuntság, az ármány rejtőzik a bezárt ajtók mögött, ahol ember embernek farkasa, a rendőrség pedig vagy nincs jelen vagy mindig későn érkezik. Sam és Elwood ebben az árnyékvilágban keresik a céljukat, de próbálkozásaik folyamatos és mások számára végzetes kudarcra vannak ítélve.

Mostanában nem sok példát találunk igényes felnőtt drámákra, érdemes lesz megbecsülni az olyan jól sikerült próbálkozásokat, mint a Sweet Virginia. Amiben egy feszült párbeszéd hatásosabb minden kilőtt golyónál és a halál nincs szentimentalizmusba csomagolva.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..