Az Egy tökéletes nap jó eséllyel csatlakozik azokhoz a filmekhez, melyek atipikus módon tudják feldolgozni a feldolgozhatatlant: a délszláv háború következményeit. A Senkiföldje szatírikus megközelítése után a spanyol Fernando León de Aranoa filmje is a humort meri használni közvetlenül a békekötés után. Noha merész dolog, a képek mögött fájdalom húzódik.
A háború utáni Boszniában járunk, a békefenntartók már grasszálják a terepet, egy faluban pedig holttest mérgezi a kutat. Nemzetközi mentőcsapat indul a probléma megoldására, közben azonban sok minden keresztbe tesz. És persze sok mindenki, erről azért csak szőrmentén tesznek említést, sőt, kicsit hallgatnak, például hogy miért olyan fontos az ENSZ-nek, hogy a segélyszervezet tagjai ne vegyék ki a holttestet. Talán mindegy is, nem ez a lényeg, nem egy politikai-háborús krimit látunk, ahol a háttérben futó szálak formálnák a cselekményt. Valójában itt nem is a cselekmény a lényeg, kicsit úgy érezheti mindenki, ez csak ürügy a fájdalom megélésére.
Ez a film emlékezni akar, és bemutatni, mégis kerül minden pátoszt. Hétköznapi eszközökkel tud torokszorító lenni, és ettől csodálatos.
Mer élni a humor eszközével. Válogatott nemzetközi szereplőgárdával nemzetközi mentőcsapatot alakít. A dél-amerikai szereplőt játszó Benicio Del Toro, az amerikai Tim Robbins, a francia Mélanie Thierry, az orosz Olga Kurylenko és a helyi Fedja Stukan. Ötük kanyargásaihoz csapódik a történet szerint egy gyerek, de a felnőttek között lévő kulturális különbségeket aknázza ki a történet. Nem próbál feszesen ünnepélyes lenni, hanem valahogy úgy mutatja be ezeket az embereket, amilyenek tényleg lehetnének. Idegeneket látva ráadásul könnyebb az azonosulás is: valami külső szemlélő mutatja a borzalmakat, de ha ők ott nevetnek, nevethetek én is. Egy nap történetében – éjjel és nappal – játszódik tehát a film, ami nem átallja megmutatni a helyzet abszurditását sem.
Fernando León de Aranoa Cannes-ban, a Rendezők kéthete szekcióban mutathatta be első angol nyelvű filmjét (a premier után ötperces álló taps…), ezzel némileg csatlakozott azokhoz a rendezőkhöz, akik szintén itt jelentek meg be az első nemzetközi projektjükkel. Ilyen volt például A homár rendezője, Jorgosz Lanthimosz vagy az a Joachim Trier, aki a Szerzők és az Oslo, augusztus sikere után immáron Hétköznapi titkaink (Louder Than Bombs) címmel készített filmet Jesse Eisenberg főszereplésvel. Az Egy tökéletes nap azonban nem hagyta el teljesen Spanyolországot: Diego Farias, spanyol irónő regényéből készítették, és az Ibériai félsziget kietlen területein forgatták.
„Hétköznapi eszközökkel tud torokszorító lenni, és ettől csodálatos.”
Mindazonáltal nem kérdés, hogy ez legalább annyira bosnyák film, és nem elsősorban a történet vagy a szarajevói filmfesztivál bemutatója miatt, hanem sokkal inkább a látott képek mondatják ezt. A rendező külső szemlélőként, a háború borzalmait valószínűleg nem saját bőrén megtapasztalva tud mégis erősen jelen lenni annak feldolgozásában. Kietlen tájak mellé elhagyott faluk és temetők, üresen maradt házak és otthonok társulnak, még ha előtte srácok fociznak is. A kötél meglesz ugyan a film végére, hogy kihúzzák a holttestet, a történet viszont valami más véget ér. Egy fárasztó és száraz nap után megérkezik az eső. Váratlan és lélekmelengető fordulattal lesz ez a nap igazán tökéletes.
