Mi történik, ha az egyenruha mögül kibújik az ember, és kiderül, hogy két ellenséges katonában sokkal több a közös vonás, mint gondolták? A Szabadság, harc című kisjátékfilm az 1848-49-es szabadságharc kulisszái között villant fel máig érvényes dilemmákat.
Miközben a magyar nézőkben és alkotókban (illetve a döntéshozókban) nem apad a történelmi filmek iránti vágy, a finanszírozási rendszer továbbra is csak hellyel-közzel képes ellátni ezt a költséges igényt – így a filmesek különféle cselekkel igyekeznek lavírozni a két oldal között. Az egyik lehetséges kiskapu, hogy kamaradrámaként dolgozzák fel a történelemkönyvekből ismerős (vagy ismeretlen) eseményeket – ami nemcsak gazdaságos, de hatékony megoldás is, hiszen a szigorúan az egyén szintjére levitt konfliktusokban sokkal könnyebb ellentmondásos helyzeteket, ma is átélhető személyes drámákat megjeleníteni. Ezt tette idén például az Apró mesék és a Guerilla, és ezt teszi a Szabadság, harc is, amelyben 1849 februárjában két magyar katona találkozik egy barlangban – csak míg az egyiken honvédegyenruha van (Tóth János Gergely), a másikon császári (Dévai Balázs).
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a „Kereszttűzben” szakmai program keretében létrejött film nemcsak időpontjában, hanem kicsit a konfliktusában és a dramaturgiájában is az említett Guerillához közelít, amennyiben a két ellentétes személyiségű férfi nagyvilágtól elzártan kibontakozó, hullámzó kapcsolatát a közös ellenség megjelenése tetőzi be. Természetesen a Guerilla nagyjátékfilmként komplexebb érzelmekig jut el, de a Szabadság, harc is képes két miniportré és egy minikorrajz felvillantására, miközben
a kibontakozó dilemmák nemcsak a korszakra, hanem a jelenünkre nézve is általánosíthatók.
A Szabadság, harc azzal játszik el, hogy az egyenruhák mögött mennyiben felcserélhetők a szerepek, identitások. A kezdetben halálos ellenségnek tűnő Másik ugyanis lassan emberarcot kap, hiszen kiderül, hogy hasonló kényszerek és motivációk mozgatják, mígnem a két fél eljut odáig, hogy érdemes egyenruhát cserélniük a (kissé közhelyes) közös pont, a szerelem érdekében. A kezdetben virtuális, „a másik bőrébe bújni” játék így hamarosan valóságossá válik, ám mint a hasonló történetekben mindig, itt is kiderül, hogy a ruhákkal együtt a sorsukat is kicserélték, a végeredmény pedig nem kevésbé veszélyes, mint a korábbi állapot.
A kvázi-alteregótörténet olyan általános érvényű kérdéseket is felvet, minthogy ki a hős és ki a hazaáruló, illetve a felülről gerjesztett, de végeredményben az egyének szintjén lecsapódó társadalmi megosztottságról is beszél. A film rendezője, valamint vágója és vezető operatőre Sára Balázs, Sára Sándor fia, a készítők pedig a 80 huszár nem sokkal a bemutató előtt elhunyt alkotója emlékének ajánlották a Szabadság, harcot, amit a tisztelgés mellett a közös gondolati mag is indokol. A hűség, az egymás ellen fordulás és a szabadságharchoz való eltérő viszonyulások, ha más arányokban is, de mindkét filmben fontos motívumok. A Szabadság, harc azonban hangsúlyozottan a kisemberek prózai nézőpontját kívánja bevonni a szabadságharcról folyó diskurzusba, azoknak a sorsát tárja fel, akik csak esendő fogaskerekek a gépezetben, és így akaratlanul is
a heroikus nemzeti érzelmek ellenpontjaiként működnek.
De helyes-e, ha lemondunk az eszméinkről a személyes céljaink miatt? A befejezés afelé billen, hogy nem, ám a kijózanító realitás példája így is életszerűbb képet fest ’48-49-ről, mint a hagyományos, pátoszos megközelítés. A Szabadság, harcnak nem célja, hogy deheroizálja az eseményeket, békaperspektívája inkább megmutatja azok komplexitását, és átélhetőbbé teszi, mit is ünneplünk a vonatkozó megemlékezéseken.
Csáji László Koppány néprajzkutató, vallásantropológus, író, költő, jogász és Gueth Ádám Filmtekercs.hu-s szerzőtársunk forgatókönyve eme dilemmákat inkább csak felvillantja, mintsem kibontja, amit fokoz a hangsúlyozottan nyitott, hirtelen elvágott befejezés is, ám kisjátékfilmes keretek között így is messzire megy a Szabadság, harc. Az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulóján bemutatott film így releváns hozzászólás a szabadságharcról, és általában a történelmünkről, társadalmunkról szóló művészeti párbeszédhez.
