A Sötét helyek című krimit, mint Gillian Flynn-adaptációt sokan a Holtodiglanhoz hasonlítják. Az anyját és testvéreit egy titokzatos éjjel megölő fiú és egyetlen túlélő húgának története mégis inkább lélektani dráma, mintsem oknyomozós történet. A legerősebb láncszemnek mindenesetre Charlize Theron bizonyul.
A film
A Sötét helyek középpontjában egy 80-as években, a világ minden zajától távoli, kansasi farmon játszódó gyilkosságtörténet felderítése áll. A film legerősebb erényének pedig éppen az a személyes hangvétel tűnik, amely a túlélők gyerekkorát övezi és valószínűleg a regényeredetit jegyző, a Holtodiglannal világsikert arató Gillian Flynntől származik. Lehet, hogy az 1970-es években, éppen Kansas Cityben született írónő nagyobb hatást gyakorolt a mozgóképes adaptációra, mint gondolnánk? Nem tudhatom, mert közben kétségtelen, hogy a film első pillanatoktól rabul ejtő, feszes tempója és kiváló színészvezetése már a francia rendező, Gilles Paquet-Brenner érdemei.
https://www.youtube.com/watch?v=R06HkhVQsQ0
A történet két idősíkban játszódik: a jelenben a 30 évvel ezelőtti gyilkosság egyetlen túlélője, Libby Day kislány kora óta abból él, hogy ő annak a bizonyos családi tragédiának az egyetlen túlélője. Testvére, Ben Day börtönben van, őt vádolják a gyilkosság elkövetésével. A koronatanú maga a kishúg, akit sokkos állapotban, a film szerint kissé megvezetve vettek rá a tanúskodásra – minden bizonnyal az ügy mihamarabbi lezárása érdekében. A koránt sem egyértelműnek tűnő esettel foglalkozó helyi nyomozóklub azonban meghívja a bulvárlapok által ismertté tett Libby-t, hogy vonja vissza akkor tett vallomását.
Libby kénytelen lesz újragondolni nem csak a gyilkosságot és előzményeit, hanem egész utána következő életét, elsősorban azt, mit gondol börtönviselt bátyjáról, mennyire vezetik indulatai, és mennyire hajlandó őket kordában tartani.
Egy belevaló sötét krimitől ezen a téren többet várunk.
A másik párhuzamos fele a történetnek az 1980-as évek közepén, a csonka, apa nélküli Day család megismertetésével, a környezet bemutatásával, a problémás, sátánizmussal ismerkedő Bennel és húgaival, a lehetséges elkövetőkkel és indítékokkal telik. Mert – hozzáteszem: sajnos – a kezdetektől tök egyértelmű, hogy nem Ben az elkövető. A klub problémafelvetése, a kishúg zsigeri ellenszenve vagy éppen a felnőtt Ben szimpatikus megjelenése valahogy eleve eldöntik bennem a fiú ártatlanságát. Mert noha a sátánista szeánszok, és a fiút övező általános közutálat próbál bennem erősködni, valami mégis az ő bűnössége ellen szól. A lehetséges gyilkosokkal való random dobálózás és a még ennél is szánalmasan egyszerűbb valós végkifejlet igazán lehangoló. Egy belevaló sötét krimitől ezen a téren többet várunk.
De talán a Sötét helyek nem egy belevaló sötét krimi, hanem egy önmagát és saját múltját marcangoló nő nyilvános gyónása, megtérése saját magához. Valószínűleg, ha senki más nem játszana a filmben, Charlize Theron játéka önmagában elég volna. A három évtizede sündisznó módban élő, az egzisztenciálisan szinte teljesen megszűnő Libby Day-ről távolról látszik, hogy nincsenek perspektívái. A film során azonban – köszönhetően a jól megírt és jól elhelyezett belső monológoknak illetve a nyomozó klubból ismert társnak – egyre inkább megnyílik, egyre jobban magára talál a karakter, és idővel valóban képes leszámolni saját démonaival. A film vége – már ami a jelenkori szálat illeti – így tud katartikus, de nem az akciófilmekre, hanem a drámákra jellemző módon felszabadító lenni. Noha a történet egyszerűsége vagy éppen a keresztény anya és a sátánizmussal kacérkodó fiú közötti vallási ellentétek elnagyolása, esetleg más okán lehet bennünk hiányérzet, a Sötét helyek tisztességes néznivaló.
A lemez
A kiadvány semmilyen extrát nem tartalmaz.
