Kritika

Száguldás, fegyver, szerelem – A hűséges

Adèle Exarchopoulos és Matthias Schoenaerts A hűséges című filmben

Jól megrajzolt, szerethető karakterek, de néha rosszul adagolt feszültség jellemzi A hűséges című  belga-francia filmet, amit az alkotók miatt már vártunk. Az Adéle élete főszereplőjét mindenképpen érdemes ismét vásznon látni.

Autóversenyzés és bankrablás – vagyis Bibi és Gigi. Két, sokak által kétségtelenül kedvelt adrenalinbomba. A magas egzisztenciájú családba született Bibi Delhany (Adèle Exarchopoulos) a versenypályán, szerelme, Gigi Vanoirbeek (Matthias Schoenaerts) pedig a bankrablásban találta meg ezt a végtelen és féktelen indulatot, amit kordában kell tudni tartani, de ami egyben élteti őket. Kettőjük szerelme magában hordozza a szenvedélyt, de ugyanúgy a bukás is nagyon valószínű. Ez látszik az első pillanattól.

Apropó: első pillanat. A film nem kertel. Az első néhány tesztkör utána már az első percekben megtörténik a kölcsönös szerelemvallás, jellemzően első látásra, jelezvén a dolgok extrovertált, rendkívüli jellegét. A felívelő kapcsolat először még elég egyoldalú: a lány például nem tud a fiú törvénytelen dolgairól, de a történtek előrehaladtával a szerelem tényleg mindennél erősebb lesz. Ez a fő ütőere végig A hűséges című filmnek. Minden aggály ellenére hűségesnek maradni.

Adèle Exarchopoulos és Matthias Schoenaerts A hűséges című filmben

Az erős forgatókönyv tehát alap, amit a számos francia és belga film történetét író Thomas Bidegain esetében annyira nem is tartunk rendkívülinek. Bidegain az elmúlt másfél évtizedben 28 film könyvét írta, többek között a siket család szívszorító történetét, A Bélier családot. De állandó alkotótársa Jacques Audiard-nak, aki A próféta, a Rozsda és csont és a Dheepan – Egy menekült története rendezőjeként gyakori vendég Cannes-ban. Ami pedig ennél is fontosabb: történetei gyakran kálváriák. A hűséges tehát nemcsak jól megírt karakterei miatt bír jó forgatókönyvvel, hanem azért is, mert ezeket az alkotók be merik dobni a mélyvízbe. A jómódból egy gengszter kedvéért kilépő, de még mindig törékeny fiatal lány esete, aki aztán maga is átalakuláson megy át, hogy szerelmét követni tudja. Kellően mesei.

A jó forgatókönyv mellett a két főszereplő is sokat hozzátesz a filmhez. A még mindig csak 24 éves Adèle Exarchopoulos már elég sok filmben szerepelt, de kétségtelenül

az Arany Pálmát hozó Adéle élete óta várjuk, hogy A hűséges esetében is egy súlyos szereppel legyen megterhelve.

Egész egyszerűen most is jól áll neki, hogy lelki egyensúlyát a vásznon lássuk elveszteni, majd ismét helyreállni. Ehhez persze kell egy ellenpólus: Matthias Schoenaerts nevét a korábban már említett Rozsda és csont óta ismeri a világ, amikor a balesetben lebénult Stéphanie (Marion Cotillard) kezdett mellette új életet. (A belga színész egyébként ezzel el is nyerte 2013-ban a legígéretesebb fiatal színésznek járó César-díjat. Azóta szerepelt A dán lányban, Guadagnino Vakító napfényben című filmjében, és az idén megjelent Vörös verébben ő játszotta Jennifer Lawrence nagybátyját.) Nem véletlenül egy újabb Thomas Bidegain sztori, egy újabb nagy szerelem, egy újabb pokoljárás. A nyilvánvaló hasonlóságok ellenére mégsem érezni a copy paste szagot, A hűséges fordulata mégis életszerűek.

A hűséges tehát jó választás lehet, még ha Michaël R. Roskam rendezői teljesítménye egy kicsit el is marad a 2011-es – szintén Matthias Schoenaerts alakításával (a szerk.) – Bikanyak robbanásszerű debütálásától. Az elődhöz hasonló Oscar-jelölés valószínűleg már nem lesz (amerikai moziforgalmazás egyelőre nincs, tehát akár még lehet is technikailag), ráadásul a 130 perces játékidő nagyjából húsz perccel csökkenthető lett volna. A műfajból adódóan pedig több pattanásig feszült jelenet is elfért volna a filmben. Kicsit mintha megállt volna a sztori a Bonnie és Clyde típusú bűnözői filmek és a romantikus dráma között félúton. De a fentebb említett pozitívumok miatt ezek könnyen feledhetők, és megmaradhat egy emlékezetes alkotásnak a francia kulturális szórakoztató legjobb tégelyeiből.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..