Kritika

Szunnyadó erőszak – Szalmakutyák

Adaptálni egy emlékezetes klasszikus filmalkotást nem minden esetben jelent garantált sikert még akkor sem, ha – többé-kevésbe – biztos kezű rendező ragadja meg a lehetőséget, hogy újragondoljon egy negyven évvel ezelőtti történetet. Rod Lurie, referenciamunkái alapján (A manipulátor, Az utolsó erőd, Láncra vert igazság) ígéretes névnek tűnt, ám végeredményben Sam Peckinpah árnyéka hatalmasabbnak bizonyult. (Spoiler-veszély!)

A film(ek)

Gordon Williams: The Siege of Trencher’s Farm című novelláján alapszik mindkét film. Rod Lurie és Sam Peckinpah alkotása között mégis szembetűnő különbségeket találunk. Az újabb feldolgozás szinopszisa a következő: A Los Angeles-i forgatókönyvíró, David (James Marsden) feleségével Amyvel (Kate Bosworth) délre költözik a lány szülőföldjére, hogy ott nyugodt körülmények között fejezze be legújabb könyvét. Amy fiatalkori „barátai” eleinte segítőkésznek bizonyulnak, de a bennük szunnyadó irigység és a nem is annyira titkolt ösztönök, végül megállíthatatlan erőszaklavinát indítanak el. A győztesek jutalma: a puszta túlélés.

Akik ismerik az ’71-es verziót azok már tudják, hogy az eredeti filmben a főhős foglalkozása matematikus, míg az események helyszíne nem pusztán egy vidéki amerikai kisváros, hanem egy másik ország – Nagy-Britannia – és kultúra. Ez a két látszólag jelentéktelen változtatás egészen eltérő árnyalatot kölcsönöz az eseményeknek. David – akit Dustin Hoffman alakít dermesztő hitelességgel – nem egyszerűen egy városi arrogáns ficsúr, hanem egy már-már bizarul, de legalábbis furcsán gondolkodó idegen, aki közelebb áll az univerzum  megértéséhez, mint saját feleségéhez és embertársaihoz zusammen. Nemcsak nem akar tudomást venni a körülötte zajló dolgokról, hanem sokáig észre sem veszi az ordítóan nyilvánvaló jeleket felesége csalfaságáról, vagy a helyiek vendégszeretetéről. Képletbe foglalja a csillagokat, de képtelen feltenni egy kellemetlen kérdést – vagy rendesen kielégíteni az asszonyt. Az Ő katarzisa sokkal kifejezőbb, és félelmetesebb, amikor végre felismeri, hogy nincs visszaút. Racionalitása és feléledő ösztönei hidegvérű gyilkost faragnak belőle. Csakhogy túl későn száll le a földre, így a túlélésükben nincsen semmi nemes. James Marsden alakítása ezzel szemben igencsak kisstílű. Eleve nem is annyira elesett figura. Külsőleg és belsőleg sem különbözik annyira Amy-től. Művelt ugyan, de nem egy megnemértett zseni, hanem egy tanult, olvasott, általános műveltséggel megáldott író. Most éppen a II. világháború, azonbelül pedig Sztálingrád ostroma érdekli, ami mintegy metaforája lesz végső küzdelemnek.

A tájak kietlensége, az el- és bezártság élménye is kifejezőbb Peckinpahnál. A kiismerhetelen vidék eleinte a csend nyugalmával kecsegtet, de a ködös, hideg éjszakát csak a legszívósabbak élhetik túl. A 2011-es Szalmakutyák egy déli kisvárosba helyezi szereplőit, ami egyáltalán nem ilyen beszédes. A benne élők pedig a legnagyobb jóindulattal sem többek buta, iszákos, vidéki suttyóknál, akik ész híján erejüket fitogtatják.

A korábbi történet drámai erejét alapvetően az adja meg, hogy nincsenek egyértelműen besorolható negatív és pozitív karakterek. Mint ahogyan tetteik sem egyszerűsíthetőek le pusztán jó és rossz cselekedetekre. Rod Lurie változtatásai pont ezeket a pontokat érintették, amivel amerikai tucatfilmmé degradálta az eredetileg művészi és filozófiai mélységekkel bíró történetet. A különbség a méltán híres megerőszakolás jelenetnél szembeszökő. Amy – akit az elképesztően szexi Susan George játszott – legalább annyira bűnős, mint áldozat. Charlie (Alexander Skarsgard – Del Henney) közeledése egyáltalán nem alaptalan, sőt az első „felvonást” egyértelműen a nő is élvezi; a brutalitása mellett, pontosan ez a kétértelműség botránkoztatta meg a film korabeli közönségét olyannyira, hogy Nagy-Britanniában jó időre be is tiltották. Charlie csak akkor lesz vétkes, amikor bajtársa számára is helyet biztosít. A végső leszámolásnak is ez a kétértelműség és a véletlenek játéka adja meg a varázsát, ami szinte teljesen hiányzik a remakeből. Tom (Peter Vaughan) és bandája ugyanis végsősoron jogosan üldözi a félnótás Scutt-ot (Ken Hutchison), aki önkéntelenül ugyan, de kioltotta Janice (Sally Thomsett) életét. Az igazi embervadászat pedig akkor kezdődik, amikor Tom véletlenül lelövi a törvény emberét. A remake-ben simán hátbalövik a sheriffet és gondolkodás nélkül végeznének a ház többi lakójával is. A leszámolás Lurienál naturalizmusa miatt ugyan érzékletes, de nincs igazi borzongás. Peckinpah hősei a véletlenek áldozatai, mégis nagyon hamar elkezdik élvezni a helyzetet. Lurienál tudatosan gyilkolnak, de úgy tűnik, nincs benne semmi örömük.

Peckinpah figurái ennél összetettebbek, az események pedig kaotikusságuk ellenére is hatásosabbak, mint Lurienál. Nem beszélve a film formai megalkotásáról. A hetvenes évek elején készült mozi egyértelműen szerzői film. A metaforikus gyorsmontázsok, az absztrakt beállítások és az érzékletes filmzene együtt hoz létre felejthetetlen filmélményt. A feldolgozás ezzel szemben nem több iparos munkánál. Olyan mint egy Klimt poszter, szépnek szép, még jól is mutat a falamon, de azért az eredeti  a műalkotás.

A lemez (Kiss Tamás)

Az Intercom a Szalmakutyák-remake esetében is egy extrákkal telezsúfolt korongot dobott a piacra. A bónuszanyagok közül Rod Lurie audiokommentárja illetve az Egy klasszikus újjászületése című rövidfilm tűnik a legfárasztóbbnak, ugyanis mentegetőzéssel felérő összevetésekre hegyezték ki őket. Ezeket ellenpontozza lényegében Az erő dinamikája című kisfilm, amelyben a színészek fejtegetik egydimenziós figuráik mozgatórugóit; sajnos még James Woods is megszólal. Egyébként olyan megdöbbentő gondolatok is elhangzanak a Peckinpah-eredeti fényében, hogy ezt a történetet – nem szó szerint idézve – “csak az amerikai délen lehet elmesélni”.

A két másik kisfilm már érdekesebbnek tűnt. A Sumner ház felépítése: Rövidfilm a látványtervezésről című leginkább azzal foglalkozik, hogy miért is volt fontos megtalálni a múltidéző vidéki lakóházat; a magyarázatot a főhős eseményeket lemodellező forgatókönyvében érdemes keresni. Míg A csata kulisszái mögött: A végső leszámolás egyebek mellett a rendőrgyilkosság és a medvecsapda trükkjeit, valamint a lángoló ház hőfokát vesézi ki.

Straw Dogs – Szalmakutyák

színes, amerikai thriller, 2011

rendező: Rod Lurie
író: Gordon Williams
forgatókönyvíró: Rod Lurie, David Zelag Goodman, Sam Peckinpah

szereplő(k):
Kate Bosworth (Amy Sumner)
Alexander Skarsgard (Charlie)
James Marsden (David Sumner)
Dominic Purcell (Niles)
James Woods
Willa Holland (Janice)
Walton Goggins (Daniel)
Laz Alonso

IMDb

Megjelenés dátuma: 2012.02.08.
Szinkron nyelv: magyar DD 5.1, török DD 5.1, orosz DD 5.1, lengyel DD 5.1, cseh DD 5.1, angol DD 5.1
Felirat nyelv: magyar, török, orosz, szerb, szlovén, lengyel, horvát, görög, cseh, arab, angol

Extrák: Interaktív menü, Közvetlen jelenetválasztás, Audiokommentár Rod Lurie író/rendező közreműködésével, Rövidfilm: Egy klasszikus újjászületése, Rövidfilm: Az erő dinamikája, A csata kulisszái mögött: A végső leszámolás, A Sumner ház felépítése: Rövidfilm a látványtervezésről

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya