Kritika

Szellemlovas

ghost riderA pokol kénköves fenekén az ördög ezt a filmet vetíti a kárhozottaknak.

Legalábbis nekem ezt vetítené, ha netán oda jutnék, mert ennél jobban nem tudna megbüntetni, akármilyen elvetemült és találékony is. Oka pedig lenne rá elég: sajnos rá kellett jöjjek, hogy eddig súlyosan vétkeztem.

Írtam például egy lehúzó cikket a Hullámtörőkről. Ó, hogy bánom! Hiszen az a film az eredetiség és kimunkáltság mintapéldája volt ehhez képest. Igyekeztem aztán alaposan leszidni az Átok 2-t. Hiszen ha tudtam volna, hogy A szellemlovas vetítésén vágyni fogok az Átok 2 hangulatára és izgalmára! De megígérem, hogy ezentúl jó leszek, semmit sem szidok, földre szállt angyalként mosolygok végig bármit, ha kell, akár a Kiscsávóig bezárólag. Részint, mert ezután a filmnek nevezett szemétdarab után nehéz lenne bármit is rossznak látnom, részint pedig mert félek, hogy lent már készítik nekem a pokolbéli vetítőtermet.

Pedig vártam A szellemlovast. Szeretem a képregényfilmeket; amikor a vetítés elején pörögni kezdtek a Marvel logó lapjai, gyorsabban kezdett dobogni a szívem. Legközelebb aztán a végefőcímnél kapcsolt újra sebességbe, amikor elöntött az a mámorító érzés, hogy kiszabadultam. Sose hagyom ott a filmet, amíg megy a stáblista, de most iszkoltam kifelé, mintha kergettek volna, és azóta is megrándul az ideg az arcomon, ha meglátom A szellemlovas plakátját.

Oké, nem a képregényfilmektől kell elsőrangú történetet várni, de azért nem árt, ha van benne, legalább látszatra, valami eredeti. Ez a film viszont buta, buta, buta és unalmas, és kiszámítható és érdektelen és szellemileg sötét, mint a sötét éjszaka. A szereplők esetén az „egydimenziós” kifejezés már erős túlzás lenne. A sztori bonyodalma nem csak összefoglalható, de minden részletében el is mesélhető lenne alig pár mondatban – egy bekezdésben, mondjuk, ha szószátyárok vagyunk. Az ordas logikai hibák viszont annál több bekezdést töltenének meg.

Ami a humort illeti: egy darabig még azt hittem, hogy humora legalább van a filmnek, de aztán rá kellett jönnöm, hogy azokat a jeleneteket, amelyeken legszívesebben röhögtem volna, történetesen komolyan gondolták. Ahol viszont szándékosan humorral próbálkoztak – nos, erre példa az a kép, amikor a szellemmotor függőlegesen felszáguld egy épületen, és az ablakmosó döbbent-bamba arcát mutatják pár másodpercig. Mindenképpen hosszabban, mint indokolt lenne. Miért? Mert azt várta a rendező, hogy itt a közönség majd kacagni fog. Lehet hát tippelni, hallottam-e kacagást.

A látványvilág a képregényfilm egyik legfontosabb eleme kellene legyen, ám látványvilág esetünkben nem létezik, mert semmiféle erőfeszítést nem lehet felfedezni, ami egységes kinézetet szeretne biztosítani a filmnek. Ami a speciális effektusokat illeti, azok megmenthetnének ugyan egy mégoly buta alkotást is, de itt egyszerűen pocsékok. A főszereplő csontváz úgy néz ki, mintha műanyagból fröccsöntötték volna (no nem is ártott volna éppen, ha így tesznek és a spórolt pénzen elmennek mondjuk forgatókönyvírói tanfolyamra.) A szélből álló ellenfélnél az éppen tízéves Twister is jobb effekteket használt annak idején. A lángok – egyedüliként – jók ugyan, de azokról csináljon inkább filmet a Discovery Channel.

Két pozitívumot lehet felfedezni A szellemlovasban. Az egyik, hogy Nicolas Cage, mint mindig, jól játszik, egy jelenetben remekel is (amikor először kap lángra és változik csontvázzá). A másik, hogy a film vége felé, közvetlenül az utolsó összecsapás előtt, akad pár hatásos lovaglós-motoros perc. Kész, ennyi.

Utóirat. Írhattam volna egy szellemesebb cikket is erről a filmről. Ám egyrészt A szellemlovas nem érdemel meg ennyi erőfeszítést, másrészt pedig el akartam kerülni, hogy ezt az olvasók valami távoli, utólagos és tudatalatti módon a film javára írják. De a legfontosabb, hogy minden találékonyságnál jobban esik, ha egyenesen leírhatom: ez a film szar.

A szellemlovas (Ghost Rider)
amerikai képregényfilm, 114 perc, 2007

Rendezte: Mark Steven Johnson
Írta: Mark Steven Johnson
Operatőr: Russell Boyd, John Wheeler
Vágó: Richard Francis-Bruce
Zene: Christopher Young

Szereplők:
Nicolas Cage
Peter Fonda
Eva Mendes
Raquel Alessi
Wes Bentley
Donal Logue

IMDb-átlag: 5,6
www.sonypictures.com/movies/ghostrider

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!