Kritika

Személyes sértés – Hipervándor

jumperEz bizony egy sértődött kritika, mert személyes sértésnek veszem a filmet. Mint ahogy, remélem, minden egyes néző teszi.

Vajon hol kezdjem a film szidalmazását? Mégsem lehet egyszerűen felsorolni, hogy a sztori gyönge, a színészek nem játszanak, a látvány üres, a jellemek összecsapottak, a konfliktus röhejes, a fantázia kihasználatlan, a zenére meg nem emlékszem, mert akkor e mondat végével végződne a kritika is, és ily módon a film kapcsán másodszor is megjárnám, pedig elsőre, a megtekintésekor is bőven elég volt.

David, a főszereplő srác tud teleportálni. Miért? Hogyan? Ki ő? Netalán szuperember? Semmi magyarázat. Roland, a Samuel L. Jackson alakította antagonista meg akarja őt ölni, ugyanis vallási fanatikus. Miért? Mi köze a vallásnak a teleportáláshoz? Semmi magyarázat.

Évszázadok óta léteznek a teleportálók, a „vándorok”. Fejünkhöz vágja a film a tényt, és aztán nem következik belőle semmi. Szintén évszázadok óta üldözik őket a „paladinok”, mert vallási fanatikusok. No és? Valami ál-történelmi kis utalás, valami csavar, valami mitológia?

Á, semmi. Semmi. Egyszerű a filmbeli helyzet, mint a faék. Személyes sértés, minden néző számára külön-külön megcímezve. Mert a néző nem értelmi fogyatékos, hogy ennél egy kicsivel többet föl ne foghatna.

A szereplőket megint csak úgy írták meg, mintha értelmi fogyatékos közönségre számítanának. Hayden Christensen olyan alakot alakít, akinek egyszerűen nincs belseje. Bábu, mozgató kéz nélkül, eldobva az előadás után. Teljesen, a szó minden értelmében jellemtelen: egyfelől nem írtak neki jellemet semmifélét, másfelől pedig becsületérzék sem szorult a karakterbe, mert a mindenféle köztörvényes bűnöket, rablásokat, pitiáner személyes bosszúkat, apjával szembeni kegyetlenségeket úgy viszi végbe a filmben, hogy közben arcizma se rezdül: nem főszereplő ez, csak valami nyomorult, útszélen összeszedett csirkefogó. A Samuel L. Jackson alakította anti-főhős még ennél is egyszerűbb. Egyetlen lelkiállapota a filmben az agresszív vérszomj – pedig elég sokat van a vásznon.

Nem csoda tehát, és nem is rovom fel e két remek színésznek, hogy az alakítás harmatgyenge, méltatlanul jelentéktelen (Samuel L. Jackson esetében pedig egyszer-kétszer ripacskodó, egy mozdulatát hangos kuncogás fogadta a nézőtéren). Hiszen ilyen kidolgozatlan figurákba még a legjobb színész sem képes életet lehelni.

Annál inkább fel lehet róni a hitvány látványvilágot a tervezőknek. Kis fantázával csodálatos képeket lehetne a vászonra varázsolni egy-egy teleportálás közben vagy után, de itt hiába ugrál a főhős városról városra, sivatagból a sarkvidékre, az alkotók elfelejtettek egy fontos dolgot: az, amit ők összehoztak a vászonra, bármelyik otthoni tévé képernyőjén mindennapos, amióta csak létezik csatornaváltó a távirányítón.

Szóljak-e még a logikai marhaságokról? A kötelező szerelmi szál sekélyességéről? Az idegesítő, gonosz, sokszoros gyilkos mellékszereplőről, akit talán humorforrásnak szántak a készítők? A befejezés arcpirító összecsapottságáról? Mindegyik egy-egy újabb pofon az arcon, egy-egy újabb köpés a szembe – az én arcomon, az én szemembe, aki a néző vagyok. Ilyen filmet nem lenne szabad készíteni, erre pénzt, időt, jó rendezőt és jó színészeket nem lenne szabad elpazarolni. A Hipervándort kikérem magamnak. És gonoszul, mint amilyen gonosz az egész film, etikátlanul, ahogyan a készítők az etika hírét sem ismerik – kívánom, hogy bukjon óriásit, senki se nézze meg, és vörösödjön el szégyenében minden résztvevője, ha majd olvasnia kell az életrajzban.

Kivéve szegény színészeket, mert ők áldozatok, miként a néző is az.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com