Kritika

Az olasz partizán magányossága – Személyes ügy

Mi születhet abból, ha a II. világháború olasz partizánmozgalmát vegyítjük egy igazán különleges szerelmi háromszöggel? A Taviani testvérek Személyes ügy című filmje sajátosan európai választ ad a kérdésre, melyet Hollywood minden bizonnyal egy nagy eposzi hőskölteménybe oltana. Ugyanakkor a végeredmény mégis felemás és érzelmektől túláradó, akárcsak Itália viharos történelme.

Olaszország a második világégés alatt.  Két jó barát, Milton és Giorgo (Luca Marinelli és Lorenzo Richelmy) egyaránt szerelmes a fiatal és gyönyörű nőbe, Fulviába (Valentina Bellé). A furcsa háromszögnek viszont véget vet a történelem vihara, mikor Milton és Giorgo csatlakoznak a hazájuk felszabadításáért küzdő partizánmozgalomhoz és fegyvert ragadnak Mussolini feketeingeseivel szemben. Fulvia nevelőnője viszont az állítja Miltonnak, hogy Fulvia valójában Giorgo-val folytatott  viszonyt, aki közben a fasiszták fogságába esett. A zavarodott Milton ezért igyekszik mindent elkövetni, hogy egy fogolycsere keretében kiszabadítsa Giorgo-t.

Ha ez a történet egy hollywoodi rendező (pl. Michael Bay) kezébe került volna, valószínűleg a Pearl Harborhoz hasonló robbanásokkal, naplementékkel, túlzott hazafias érzelmekkel és sok-sok romantikával tarkított kommersz randifilm lett volna. A Taviani testvérek (Paulo és Vittorio, a Cézárnak meg kell halnia alkotói) viszont az olasz szellemet és a mélyebb, elfojtott érzelmeket akarták megragadni ebben a nem túl könnyen értelmezhető moziban. Az amerikai és szovjet partizánfilmekkel szemben itt nem heroikus patriótákat látunk, hanem kétségbeesett és elgyötört ellenállókat, akik elérkeztek saját tűréshatáruk legvégére. Ez leginkább a főhős Milton alakjában csúcsosodik ki, aki a háború poklán túl saját érzelmi viharai miatt is szenved. Milton lelkének belső káoszára csak ráerősít Luca Marinelli (aki ebben a filmben kifejezetten a fiatal Robert De Nirora hasonlít) játéka valamint Tavianiék festői, mégis nyomasztó képei a ködös olasz Alpokról.

A Személyes ügy nyelvezete nem könnyen értelmezhető és megvalósítása is helyenként felemás. Már-már túlzottan is szürreális látvány a magát jazzdobosnak képzelő, tébolyodott fasiszta fogoly performansza és túl szájbarágósnak és elcsépeltnek hat a Judy Garlandra és az Oz-ra tett popkulturális utalás is. A film kaotikus szerkezete, a folytonos flashbackek nem színesítik, hanem akadályozzák a cselekmény folyását. A film viszont nem idealizál, nem állítja be hősöknek a partizánokat, csupán egyszerű, jellemzően fiatal férfiakat látunk, akik mind eltérő személyes történetek miatt sodródtak a partizánmozgalomba. A fasiszták (akiket a partizánok csótánynak neveznek) ábrázolása bár kissé sematikus, mégsem démonizáló. Sokszor kegyetlenek és félelmetes erőt sugároznak fekete egyenruhájukkal, de sokszor ugyanolyan gyámoltalanok, mint bármelyik közönséges halandó, akiket valójában nem vezet semmilyen ideológia.

A film kevés akciójelenete inkább feszültségkeltő, hangulatteremtő szereppel bír, melyekről néha igencsak lerí a számítógépes utóeffekt és a fasiszták is annyira jártasak a lövészetben, mint a birodalmi rohamosztagosok a Star Warsban. Ezt ellenpontozza, hogy a film ezeknél a jeleneteknél fülsiketítően hangos.

A Személyes ügy viszont inkább a belső háborúskodásra fókuszál és nem célja semmiféle feloldozást adni nézőinek. Mindenféle spoiler nélkül talán kissé olyan érzésünk lehet a film végén, mint amilyet a Nem vénnek való vidék okozott számomra. A való élet és az európai valóság nem a happy endek története, sokkal inkább olyan, mint Milton elkeseredett bolyongása a rideg olasz Alpokban. A szerelmeseket egy világ és a háború választja el egymástól, a remény csupán ködbéli lázas látomás ezen a tájon.

A Személyes ügy remek korképet, korhangulatot kínál, és igazi európai filmes csemege, de csak azoknak ajánlható nyugodt szívvel, akik melodrámát és nem akciódömpinget vagy háborús példázatot várnak egy ehhez hasonló történelmi közegben játszódó alkotástól. Az olasz ember érzelmi világa annál sokkal mélyebb.

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com