Matt Damon és Paul Greengrass kilenc év után tért vissza az általuk felvirágoztatott szériához. A Jason Bourne egy aktualizált és okos, de némiképpen erőtlen fejezet az identitását kereső ügynök életéből.
Nem Jason Bourne személyisége érdekes, hanem a világ, amiben a kémnek meg kell találnia a helyét. Erre gondolhatott Paul Greengrass és Matt Damon, amikor 2007-ben úgy döntöttek, kihátrálnak a széria mögül, mondván, már mindent elmeséltek az ügynök figurájáról és nem tudnak új irányt szabni a történet folyásának. 9 évvel később mégis itt a két művész nevével fémjelzett ötödik rész, s nemcsak azt a kérdést érdemes feltennünk, hogy a hangzatos kijelentések után mi végre, hanem, hogy mit is várhatunk el a visszatéréstől? A Bourne-hagyományokhoz való szoros kapcsolatot vagy veretes megújulást? Jómagam az utóbbit – analógiaként lásd a Nolan-éra sötét lovagját –, ezért a jelen epizód a szememben egy értékes, de némiképp csalódást keltő alkotás.
Mert úgy néztem végig a Jason Bourne-t, hogy közben eluralkodott rajtam az érzés: láttam már ezt a filmet… Kétszer! A filmek szerkezete és stílusa hasonló. Bourne bujkál a világ elől, egy rokonszenves hozzátartozó (Julia Stiles) kapcsán lelepleződik, majd megindul a kétoldalú macska-egér játék a CIA és a kiugrott kém között. Egy női ügynökben (Alicia Vikander) szimpátia ébred Bourne iránt, egy kíméletlen nemezis (Vincent Cassel) viszont ledarálná. Jellemzi a filmet a széria védjegyévé váló, anno gerilla-filmezésig fajuló kézikamera-használat; látunk két kaszkadőröket próbára tevő autósüldözést; megtanuljuk, hogy az inosanto lacoste harci stílusnak megfelelően egy rozsdás lábassal is ki lehet iktatni az ellenfelet. A tömegben elvegyülős akciókat pedig szó szerint „kimaxolják” az alkotók.
Mi marad még a megszokott a Bourne-élményből? Az aktualizált háttér. Ez viszont pozitív.
Mert még egyszer mondom: nem Jason Bourne személyisége érdekes, hanem a világ, amelyben a kémnek lavíroznia kell. Az első három Bourne-film George W. Bush elnökségének kritikáját nyújtotta. Megpedzegette a 9/11 után szabad kézzel dolgozó titkosszolgálatok visszaéléseit és szorongó közhangulatot közvetített. Jason Bourne identitáskeresésével és sokáig imbolygó morális iránytűjével pedig könnyedén azonosulhatott a terrorra adott válaszcsapásokat értelmezni próbáló amerikai állampolgár.
Greengrassék visszatérésének az eltelt idő és a megváltozott világkép az oka. Az aktualizálás pedig kiválóan sikerült. Az első, lélegzetelállító akciójelenetet egy athéni parlament elleni tüntetés/zavargás köré szerkesztették, a tetőpont pedig egy olyan Las Vegas-i szimpózium körül bonyolódik, amelynek fő témája a totális kontroll, a Föld lakosságát érintő teljes körű megfigyelés és ellenőrzés.
Nem véletlen, hogy Edward Snowden neve oly sokszor felbukkan a filmben, mert a fő kérdés, hogy a személyiségi jogok szentsége, az igazságot előtérbe helyező információközlés vagy a közbiztonság számít-e fontosabbnak? Az értő tálalást pedig a nagyszerű casting segíti. A vénséges vén és konzervatív Tommy Lee Jones, illetve a fiatal és intelligenciát sugárzó Alicia Vikander kiváló ellenpontjai egymásnak. Bár mindketten a feltétlen közbiztonság oldalán állnak, kettejük párharca érzékelteti, hogy az eltelt kilenc év után már új szelek fújnak, az alaptalanul berendelt gyilkosságok felett eljárt idő. Ezért lehet az Alicia Vikander által életre keltett, kiismerhetetlen Heather Lee a széria történetében az első igazán kidolgozott CIA munkatárs.
Greengrass filmje éppúgy hemzseg a hackerektől, mint a szimbolikus összecsapásoktól. Tommy Lee Jones CIA igazgatójának sorsa ugyanolyan beszédes, mint Jason Bourne tartózkodó hozzáállása a CIA kötelékeibe való esetleges visszatéréshez.
Jason Bourne mindig is kétarcú karakter volt. Egyszerre jelentkezett benne a mentálisan sérülékeny és információhiánytól szenvedő kisember, illetve a hibázni képtelen szuperkatona. A 2016-os Bourne viszont már egyértelműen legenda, Amerika kapitány hétköznapi mása. S ahogy az ikonikus nemzeti szuperhősnek A tél katonája című epizódban, úgy a hazafias érzelmek által vezérelt Jason Bourne-nak is ki kell nyilvánítania a véleményét a polgári szabadságjogok kontra közbiztonság kérdéskörben. Válasza pedig izgalmas, mert nem egyértelmű. A CIA-hez való visszatérést elnapolja, az ügynökségi adatokat kiszivárogtatni szándékozó hackerrel közelharcot vív, a film egyik jelenetében pedig bosszúszomjból gyilkol.
Terrortámadásokkal teletűzdelt napjainkban a demokrácia és a polgári szabadságjogok egyszerre számítanak értéknek és béklyónak, és Jason Bourne mint azonosulási pont sem tudja, melyik oldalon álljon. Baljós szerepvállalás ez, de reméljük, hogy az elkövetkező részekben az ikonikus alakká nemesedő kém tud majd erkölcsös pártállást választani. És bízzunk abban, hogy James Bond nevű kollégája is kinyilvánítja majd véleményét a kérdésben.
