Hallottatok már a kuflikról? Nem? Pedig Dániel András mesekönyv-sorozata elég nagy nevet szerzett – annyira, hogy most mesefilm is készült a sztorikból. Ez az Egy kupac kufli.
A kuflik amúgy mindenféle színű, nagyjából kifli vagy bab alakú, rugómódra ugráló lények, akik egy elhagyatott réten laknak. Egy kis dombocskában, azaz kupacban, amibe kufliüregeket fúrtak maguknak , merthogy – ha nem tudnátok – a kuflik üregekben laknak. Ahhoz képest – ahogy minden epizód elején elhangzik – az rét, ahol laknak, elhagyatott, elég fura dolgok esnek meg rajta. Például a vadsóska meg vadpadlizsán mellett vadmarcipán nő rajta. Kétfejű lepkehalak repkednek az égen, medvegyíkok falnak fel minden ehetőt, az egyik sarkában meg varázsgombák nőnek, akiknek szivárványszín kalapja úgy villódzik, mintha egy pszichedelikus klipből ugrottak volna elő. A rét egy másik zugában meg értelmetlen rejtvényeket lehet megfejteni Legyen ön is milliomos!-módszerrel, és közlekedési lámpa jelzi, lehet-e jóbogyót szedni. Ha jön az árvíz, akkor csak ki kell húzni a rét lefolyóját, és megszűnik a veszély, és időnként megfordul rajta a gravitáció…
Szóval, mesebelien fura dolgok történnek rajta – de ezek a fura dolgok és szituációk bizonyos szinten nagyon ismerősek lehetnek minden 21. századi gyerek számára. Ugyanakkor pedig olyan humorosan vannak kifacsarva, és egy kis pszichedelikus bolondossággal nyakonöntve, hogy a felnőtteknek is nyújtanak szórakoznivalót. Az Egy kupac kufli folyamatosan kikacsingat a negyedik falon, nagyon viccesek teljesen képtelen, komolytalan problémái, amiket az epizódokban meg kell oldaniuk főszereplőinknek, de közben a mese nyelvezete csodálatos, egyszerre gyerekeknek szólóan egyszerű, ugyanakkor választékos és színes. A ráadás pedig az ezerhangú Scherer Péter szenzációs szinkronja (minden egyes szereplőnek különböző, nagyon vicces karakterű hangot tud adni) – ezek így együtt rengeteg felfedezni váró gyöngyszemet és kacajt nyújt kicsiknek és nagyoknak is.
„(Kufli): – De hát a fatuskók nem is tudnak beszélni!
(Fatuskó):– Hát persze hogy nem! Kivéve a beszélő fatuskókat!”
Gyerekkorunk legszebb meséit juttathatja eszünkbe: a pszichedelikus kalandok kicsit a Jamie és a csodalámpát idézik, a humor Mézga Aladárt, és mindezt nagyon egyszerű, visszafogott, mégis különleges látvánnyal, animációval élvezhetjük. Az is estimese-szerű, hogy a 70 perces film igazából pár perces mesékből, epizódokból áll. Ezek tökéletesen passzolnának egyesével a Tévémaci utánra (hajh, vajon hol van már a Tévémaci?), de nemigazán látom az értelmét, miért kellett ezt egy hetven perces mozifilmbe összefűzni. Hacsak azért nem, mert manapság mindenki ezt csinálja – vagy mert így be lehet csábítani a legfiatalabbakat is a moziba.
Szóval, bár szenzációs animációs mese az Egy kupac kufli, de a felnőttek egyedül valószínűleg inkább szuperhősfilmeket vagy romantikus komédiákat néznek meg moziban, a célközönségnek pedig szerintem jobb lenne az „esténként, lefekvés előtt egy-egy rész”-formátum. De remélem, nincs igazam, és bejön a forgalmazó számítása a mozikban, és lesznek még más kuflimesék – engem ugyanis teljesen megvett, egész biztosan beszerzem a könyveket is, és amint megfelelő korú lesz a gyerekem, megismertetem vele ezeket a vicces, lusta, heverésző és pattogó, nem túl okos, mégis szerethető lényeket.
