Emir Kusturica sokszor filmre vitte már azt a hamisítatlan balkáni életérzést, amin mi, kívülállók, talán a kelleténél is többet nevetünk – még akkor is, ha olyan fajsúlyos témákat feszeget, mint például a ’92-es boszniai háború.
A film
Az élet egy csoda ugyanis erről szól: az értelmetlen háborúskodásról, az átvészelésről, az előre beleőrülésről. Ugyanakkor a reményről és a szerelemről is szól, csak épp nem úgy, ahogy azt előre várnánk – amolyan kusturicásan.
Luka (Slavko Štimac) egy poros bosnyák kisváros bakterja, vagy legalábbis nagyon úgy tűnik, mint ha az lenne. Valójában azonban mérnök, aki arra készül, hogy egy Szerbiát Boszniával összekötő vasútvonalat építsen. Céljai eléréséért pedig minden tőle telhetőt megtesz: vasútmodellt épít, zenekart toboroz az átadóünnepségre, sőt, még a polgármesternél is kibulizza egy vadonatúj mozdony beszerzését; és amikor az megkérdezi, elkészülnek-e a Felszabadulás napjára, büszkén jelenti: „a zenekar igen, a vasút nem”.
Ugyanakkor nem csak ő tűnik álomkergetőnek a társaságból. Ott van például a felesége, aki amellett, hogy folyton hisztizik, szabadságon lévő operaénekesnek képzeli magát, vagy a fia, aki kizárólag profi labdarúgóként tudja elképzelni a jövőjét. A legszörnyűbb az egészben azonban az, hogy ezek nem puszta vágyálmok: a feleségnek, Jadrankának (Vesna Trivalić) kifejezetten jó hangja van, így nem kizárt, hogy tényleg sikeres operaénekes volt valaha, a fiú, Milos (Vuk Kostić) pedig tehetséges focista, akire állítólag szemet vetett a Partizan.
Ez a film azonban nem a nagy kitörésekről és karrierekről, hanem a szereplők által eleinte tagadott és semmibe vett háborúról szól. Az utolsó pillanatban is azt mondják, nem lesz itt semmiféle háború, mint ahogy az sem lehetséges a polgármester szerint, hogy a horvát medvék átszöktek Boszniába a háború elől, hiszen „az utolsót maga Tito lőtte ki”. Hiába azonban a tagadás, a harcok elérik a városkát, így Jadranka végül a világot jelentő deszkák helyett beéri azzal, hogy lelép egy magyar zenésszel, Milost pedig besorozzák, majd kisvártatva a hadifoglyok listájának élén emlegetik. Luka azonban nem sokáig marad egyedül: a katonák egy muzulmán lányt hoznak neki, hogy amikor eljön az idő, túszcserével szabadíthassa ki fiát az ellenfél karmai közül.
http://www.youtube.com/watch?v=q0U6DsEVKCw
És Kusturica itt ad hatalmas pofont a sztereotip háborús filmek kedvelőinek! Luka és a lány, Sabaha (Nataša Šolak) ugyanis egymásba szeretnek, és a férfinek egyre kevésbé kezd hiányozni családja, vagyis egyre kevésbé várja a háború végét. Mindeközben persze csak úgy záporoznak a tipikus kusturicás képek: kurvák szórnak kokaint a sínekre, amit mozdonyról lehajoló katonatisztek szívnak fel, miközben üvölt a (diegetikus) balkáni muzsika – mert ilyen rohadt nagy káosz ez a háború.
Az élet egy csoda cselekménye nem túl nagyívű, két és fél órás játékideje alatt azonban számtalan dolgot megtudhatunk arról, milyennek látta a bosnyák rendező a mintegy húsz évvel ezelőtt zajló harcokat, illetve azok interpretálását a médiában (tömény szarkazmus, ahogy az egyik angol/amerikai tévé tudósítója közvetíti a helyszíni eseményeket a filmben). Ahhoz azonban, hogy ráleljünk ezekre az apró utalásokra, hogy olvasni tudjunk a sorok között, nem árt beszélnünk Kusturica nyelvét – és ezalatt nem a szerb/horvát nyelv szépségeire gondolok.
A lemez
Az újra kiadott lemez nem tartalmaz extrákat.
