Franck Dubosc népszerű francia színész rendezői debütálása, a Szerelembe gurulva valószínűleg hamar el fog süllyedni az érdektelenségben. A valódi és ál-kerekesszékes főszereplő romkomja még tartalmaz is ugyan megmosolyogtató és szórakoztató részeket, a panelek azonban unalmasan kiolvashatók, a hepiend pedig a kellő fordulat után persze nem marad el.
Minden filmben jó, ha van egy kis polgárpukkasztás vagy valami meghökkentő kiindulópont. Kétségtelenül ilyen Jocelyn (Franck Dubosc) története is. A mesésen gazdag cégvezető, nőcsábász férfi anyja halála után megy fel annak lakására, ahol véletlenül belehuppanva az idős asszony kerekesszékébe találkozik a szomszéd fiatal ápolónővel, Julie-vel (Caroline Anglade), akiről könnyen el tudná képzelni, hogy őt is egy kicsit leápolja. Julie-nek ugyanis dramaturgiai okokból elég jó a melle. A dramaturg legnagyobb csavarja azonban, ami magát a filmet is pályára teszi, az Julie nővére, Florence (Alexandra Lamy). Aki történetesen tényleg kerekesszékes. A kezdeti hátrálás után azonban Jocelyn felfedezi a nőben rejlő értéket, és idővel beleszeret, kezdeti hazugságaiba viszont beleragad.
A meglévő kliséket telepíti tehát egy atipikus – vagy legalábbis filmen ritkán látott – környezetbe, és ez a kezdeményezés javára írható a filmnek. De a klisék attól még klisék maradnak. Az 50-es elegáns és gazdag sármőr francia férfi unásig ismert, ezért a főszereplő karakterét finoman szólva is lehetett volna még csiszolni. A poche párizsi étteremben kivagyizó férfi szexuális rongyrázása – szombaton megismerem, vasárnap megdugom, hétfőn eldobom – csak még jobban rátesz a kidolgozatlanság érzésére, ahogy a gyakran papírízű párbeszédek sem segítenek. Sőt,
a buta, de szép vagy a kevésbé feltűnő, konkrét hendikeppel bíró, de intelligens és szórakoztató nő közötti dilemmát is már a Kft. is megénekelte Siker, pénz, nők, csillogás című albumán.
A filmet éppen azok a részek mentik meg, amik a legkevésbé sem korrektek, már a szó legjobb értelmében. Az épek reakciói a fogyatékkal élőkkel szemben vagy zavaruk, félelmük a kialakult szituációkban igenis jelen van, leginkább a főszereplő vívódásaiban. Hagyni elragadtatni a szerelemben vagy megállni egy pillanatra és elgondolkozni az elköteleződés dupla terhén, már amennyiben egy ilyen esetben ez dupla teher. Ez a teher a film végére fordul egyet, ekkor jön rá mindegyik szereplő, hogy mindenki lehet rászoruló és segítő is, még ha a külső ismertetőjegyek néha ezt szeretik is determinálni. A filmvégi fordulat ezzel némi értelmet hoz az előtte lévő bő másfél órának. Addig maradnak az ismert panelek.
Kiszámítható forgatókönyv, ritmusra érkező poénok és szakítás utáni hepiend. A bevált receptet nem cserélik itt sem semmi másra. Franck Dubosc mint a legjobban fizetett francia színész errefelé eddig sem volt különösebben ismert, eddig moziban bemutatott filmjei (Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3, Barátok, szerelmek, barbecue) nem alkottak maradandót.
A francia filmes konyha amúgy is kedvenc receptje összeterelni néhány közepesnél kicsit erősebben megírt karaktert, keresni valami rendkívüli kiinduló sztorit, teremteni velük néhány helyzetkomikumot.
Ezután jöhet egy kevés konyhafilozofikus Nagy Mondanivaló, könnyek és csapó.
Láttunk ilyet bőven az elmúlt néhány évben az Európa fő filmpiacának számító országból, és ezzel ez a műfaj is felzárkózott a szerzői filmes vagy a ’70-80-as években oly népszerű francia krimi műfaja mellé. Gratuláljunk neki innen!
Csak néhány francia romantikus komédia az elmúlt évekből, melyek épphogy elérték a magyar mozikat: Egy őrült pillanat (Vincent Cassel, François Cluzet), Jöjj el, napfény! (Juliette Binoche), Életem NAGY szerelme (Jean Dujardin), A magas ősz férfi társat keres (Pierre Richard). Látható, hogy nagy nevekkel is az érdektelenség homályába tud veszni egy film, ha a rendkívüli kiindulópont után (idős férfi és a netes társkereső vagy apja haverjára rárepülő tinédzser) nincsenek jól megírt karakterek, frenetikus színészi alakítás vagy valami egyéb spiritusz.
Sajnos egyre több az ilyen a francia filmek között, némelyik még nemzetközileg ismert színészekkel sem tudja átütni az emlékezetesség mércéjét.
A forgalmazó a film kampányában többször is említette a lassan 10 éves Életrevalókat. A fogyatékkal élőket kikezdő poénok, egy nehéz téma könnyed feldolgozása még csak közös a Szerelembe gurulva című filmmel, de sok minden más hiányzik.
