Kritika

A balta és a magaskultúra találkozása a boncasztalon – Szerelmes nehézfiúk

Egy öttagú drogbanda, a Szerelmes nehézfiúk érzelmi labirintusban való tévelygésének lehetünk tanúi. A szerelemre gyulladt férfiak mindent meg is tesznek a vágyott nő megszerzésért. Értsd: mindent.

Ha francia vígjátékról hallunk, elsőre olyan habkönnyű vagy akár sikamlós szerelmi történetek ugranak be, mint Egy őrült pillanat (2015), vagy akár a Szexfantáziák (2022), de a sor igencsak hosszan folytatható. S mivel a szerelem mindenkit megillet, így a sötét életű gengszterek éppúgy részesülnek a mindent elsöprő érzelemből, mint a fennkölt művészlelkek. Erre a pszichológiai közhelyre épít Samuel Bencherit hetedik játékfilmje, a Szerelmes nehézfiúk, mely témáját és karaktereit tekintve is jól illeszkedik rendezői univerzumába. Filmjeiben Bencherit valami módon egymáshoz tartozó emberek életének szálait fűzi fel egy-egy történetre, mely szálak azután a végén összefonódnak. Így volt ez a Lépcsőházi történetekben (2015), ahol egy társasház lakóinak életét követi nyomon, a Mindig gengszter akartam lenni (2007) című vígjátéka pedig egy országúti étterem vendégeihez kötődő bonyodalmas kaland.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A gengszter toposz különösen kedves lehet a rendezőnek,

mivel a Szerelmes nehézfiúkban is egy drogbandát állít a történések középpontjába. Ám ezúttal az elmaradhatatlan bandaharc ellenére sem egy véres gengsztertörténetbe szállunk alá. Érzelmi húrokat megpendítő filmjének kérdése itt inkább az, miként is képes szeretni egy elvadult gengszter, ha a drogháborúk közepette egyszerre csak „kizökken az idő” és elkapja a szerelmi gépszíj?

Ugyanis a francia kikötőváros dokkját uraló öttagú drogbanda feje, Jeff (Francois Damiens) olyannyira belehabarodik a szupermarket fiatal pénztárosnőjébe, hogy az érkező drograkományokat is némiképp hanyagolva, rímfaragásra adja a fejét, hogy szerelme kegyeibe férkőzzön. Ehhez jön, hogy a baltával behajtóútra induló különc verőlegénye, Jacky (Gustave Kervern) első látásra beleszeret „ügyfele” feleségébe, a bájos amatőr színésznőbe (Vanessa Paradis), aki legszívesebben Simone de Beauvoir reinkarnációjának tekintené magát egy Sartre és Beauvoir kapcsolatát megidézendő drámában. És e két szerelemre gyulladt férfi mindent meg is tesz a vágyott nő megszerzésért. Mindent.

Hivatalos műfaji besorolása szerint a Szerelmes nehézfiúk ugyan dráma, pedig igazi zsánerkeresztezés részesei lehetünk,

mivel egyszerre viseli magán a gengszterfilm, a romkom, a társadalmi kritikával bíró fekete vígjáték és a bandavezér kamaszlánya körül bonyolódó szál okán a tinivígjáték elemeit. És ez a műfajkeveredés kifejezetten jót tesz a filmnek, amely a szerelem, a féltékenység, a szerelmi csalódás és a visszanyert házastársi szeretet körül forog anélkül, hogy giccsbe fulladna. Bár néhol azért így is súrolja. Ezek a mély érzelmi mozgatórugók adják a filmbéli események érzelmi dinamikáját, és a viharosan átélt érzelmek egy ponton túl arra is ráébresztik gengszter hőseinket, hogy a drogkereskedésen kívül van még más is, ami értelmet tud adni az életüknek. De ezt a felismerést azért nem adják ingyen.

A rendező több filmjében is szerepet vállaló Gábor Rassov forgatókönyvíró pörgős, egymásra jól rímelő epizódok sorával építi fel a filmet. Van itt minden, gyötrelmes szerelmi csalódás, kémia, titkos tiniszerelem, szellemi köntösbe bujtatott szenvedély – a szerelmi kapcsolatok szinte teljes tárháza, na meg az elmaradhatatlan bandaharc. Ám pusztán ettől még nem volna érdekes,

a film eredetiségét és sava-borsát a brutális erőszaktevők magas kultúrával és ezotériával való találkozása adja, ami időnként már-már abszurdba fordul.

Gengszter hőseink egyszerű nyelven kommunikálnak, de szerelmük hajszolása során számukra felfoghatatlan értelmű szavakkal is találkoznak, ami komoly nyelvi nehézséget jelent. Így kerül Jeff szerelmi versébe az idegen, ám csodált amarillisz szó, amit egy WC-szagtanító sprayről olvasott le. A rendező-forgatókönyvíró páros számos mulatságos „nyelvjátékkal” aknázza ki a műveletlen bandatagok előtt tátongó mély nyelvi szakadékot. Ám a humor igazi forrása az egzisztencializmus a maga szabadságeszméjével. A Simone de Beauvoirt alakító Suzannáért bolonduló baltás Jacky a készülő független színdarabban Sartre szerepét veszi át. Miként Jeffnek a versírás, Jackynek a színház jelenti a kenőzsírt szíve választottjához, ám Jeff borzalmas kínverseit és Jacky szájából Sartre gondolatait hallani valóban nem mindennapi élmény.

Számos mulatságos jelenete ellenére az alvilág magas kultúrával való találkozásának fekete humorra épült filmjét átjárja egyfajta negédesség, amit a végső jelenet csak betetéz. A Szerelmes nehézfiúk vitathatatlan erénye azonban a színészi játék, köszönhetően számos kedvelt francia színésznek. Francois Damiens verselő bandafőnökénél már csak a Sartre alakját is megidéző antiszociális Gustave Kervern komikusabb, Valeria Bruni Tedeschi pedig a hétköznapokba belefásult feleség szerepében nyújt maradandó élményt. De az igazi ajándék mégis Vanessa Paradise alakítása Simone de Beauvoirként. Külső megjelenésében, gesztusaiban és beszédmódjában oly nagy a hasonlóság (a tévében láthatjuk az író-filozófusnőt eredeti felvételeken megnyilatkozni), hogy akár ő maga is lehetne, megspékelve egy nagy adag kedves női bájjal, amit az igazi Beauvoirról azért soha nem mondhattunk el.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés