Kritika

Szeretettel, n. n. – Mosás, vágás, ámítás

Tudható, hogy Natalie Portman hónapokon keresztül vett részt táncpróbákon, hogy elsajátítsa a balett fortélyait a Fekete hattyú címszerepéhez. Hasonló gyakorlatozással azonban nem vádolható Audrey Tautou, akinek annyira rosszul áll a kezében a hajvágó olló, mint nyúl tappancsai közt a sörétes puska.

Még szerencse, hogy legújabb filmjének középpontjában – magyar címének dacára – nem a fodrászszakma hajban dús élményei állnak, hanem egy furcsa szerelmi háromszög, melyben főhősnőnkre hárul a legsokoldalúbb szerep. Adott ugyanis egy anya, Maddy (Nathalie Baye), aki szándékosan elnyújtott boldogtalanságban sóvárog az őt sok évvel ezelőtt elhagyó férje után, és az ő lánya (Audrey Tautou), aki – bár pozitívabb gondolkodású – ugyanúgy képtelen megtalálni a boldogságot egyetlen férfi oldalán. Émilie aztán egy napon kap egy névtelen szerelmes levelet, mely ahelyett, hogy meghatná, meggondolatlan lépések egész sorára készteti: lemásolja, és elküldi anyjának, remélve, hogy ezáltal egy cseppnyi boldogságot csempészhet annak életébe. Arra azonban nem számít, hogy ezzel mélyen szunnyadó érzéseket ébreszt fel a nő lelkében, aki valósággal megszállottja lesz titkos hódolójának.

A filmet az teszi mindvégig izgalmassá és érdekessé, hogy romantikus vígjáték ellenére a thrillerekből jól ismert suspense technikára építkezik. A nézői többlettudás esetünkben abban nyilvánul meg, hogy az első perctől kezdve tisztában vagyunk vele, hogy ki Émilie titkos hódolója, akinek levele elindítja a kalamajkát. Ez onnantól válik különösen érdekessé, mikor egy szerencsétlen véletlen folytán az anya épp ezt a férfit azonosítja az igazából saját lánya által írt levelek szerzőjeként.

Sokat lehetne még fecsegni a film fordulatairól és kínosabbnál kínosabb, a néző számára azonban egyre viccesebb szituációiról, de igyekszem spoiler-mentes maradni. Ráadásul a mellékszerepekben brillírozó színészekről sem ejtettem még szót, pedig ők is nagyban hozzájárulnak a közönség megnevettetéséhez. Gondolok itt elsősorban Paulette-re (Judith Chemla), a kétbalkezes fodrászlányra, vagy Sylviára (Stéphanie Lagarde), az esetlen szalon-résztulajdonosra.

A sok nő között azonban legnagyobbat mégis az állandó meglepetéseket tartogató titkos hódoló, Jean (Sami Bouajila) alakít. Nélküle a film elveszne az évről évre bő termést hozó romkomfelhozatalban, így azonban saját kategóriájának egyik gyöngyszemévé válik, mely feltűnő hasonlóságokat mutat a hazai mozikban nemrég bemutatott Férfit látok álmaidban című Woody Allen-remekkel. Persze szó sincs plágiumról, hiszen Pierre Salvadori filmje egyébként is túl franciás ahhoz, hogy az amerikai rendezőzseni ötletének koppintása legyen, de le merném fogadni, hogy aki a legutóbbi Allen-mozit szerette, az ezt a filmet imádni fogja.

Mosás, vágás, ámítás (De vrais mensonges)
színes, feliratos, francia romantikus vígjáték, 105 perc, 2010

rendező: Pierre Salvadori
forgatókönyvíró: Pierre Salvadori, Benoît Graffin
zeneszerző: Philippe Eidel
operatőr: Gilles Henry
producer: Philippe Martin
vágó: Isabelle Devinck

szereplők:
Audrey Tautou (Émilie Dandrieux)
Nathalie Baye (Maddy Dandrieux)
Sami Bouajila (Jean)
Stéphanie Lagarde (Sylvia)
Judith Chemla (Paulette)
Cécile Boland
Didier Brice
Daniel Duval

IMDb-átlag: 6,4

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com