Kritika

IMDb 250: Látszat vagy valóság? – Szigorúan bizalmas

Pornó, prostitúció, rasszizmus, korrupció – a Szigorúan bizalmas hatásvadász volta megkérdőjelezhetetlen, az viszont már igen, hogy ez öncélú lenne. A bő 25 éve bemutatott film sok szempontból aktuálisabb, mint valaha.

Negyedszázada mutatták be a filmet, amiről még a készítői sem gondolták, hogy egyszerre fog kasszát robbantani és a létező összes kritikust két vállra fektetni. Curtis Hanson rendező és Brian Helgeland forgatókönyvíró egy megfilmesíthetetlennek gondolt alapanyagból, a forgatás idején néhány alig ismert ausztrál színésszel (Russell Crowe, Guy Pearce) forgatott egy erőszakos filmet Los Angeles sötét oldaláról. A Szigorúan bizalmas 126 millió dollárt kaszált világszerte (a filmet 35 millió dollárból forgatták), 9 Oscar-díjra jelölték (amiből kettőt el is nyert) és a mai napig az IMDb 250 legjobb filmet összegző listájának 113-ik helyén tanyázik. Mi az, ami egyszerre tudta megmozgatni a kritikusokat és a nézőket? Tényleg annyira formabontó a film, hogy ennyi év után is hivatkozási alap legyen? Vagy inkább hasonlít egy sztárra, aki jókor volt jó helyen, de az évek múlásával egyre érthetetlenebb, hogy mitől rajongtak érte a maga korában?

A Szigorúan bizalmas James Ellroy azonos című regényéből készült, amit az író 1990-ben jelentetett meg az LA kvadrógiájának 3. darabjaként (Fekete dália, A nagy sehol, Szigorúan bizalmas, Fehér jazz). Ellroy az USA egyik leghírhedtebb írója, akinek önmagában az élete felér egy filmmel: édesanyját gyermekkorában megerőszakolták és meggyilkolták, a zavart fiú lopásokba és rablásokba keveredik, majd lecsukják. Szabadulása után csatlakozik a náci párthoz, depresszióba esik, majd önerőből talpra áll és traumáit, személyes élményeit és elfojtott agresszióját regényeiben tudja kreatív, koherens egésszé formálni. Ellroy könyveit több okból kifolyólag is megfilmesíthetetlennek tartották. Egyrészt stílusa rendkívül szikár, csak a lényeg átadására szorítkozik, kötőszavakat nem használ, mondatai úgy követik egymást, mint a géppuskatűz. Ez a stílus a Szigorúan bizalmas írása közben alakult ki nála, miután az ügynöke megkérte, hogy rövidítse le a regényt,

Ellroy pedig ahelyett, hogy a történeten változtatott volna, kivette a kötőszavakat.

Másrészt regényeiben rengeteg karaktert mozgat, jellemző rá, hogy több főhősön keresztül meséli el az eseményeket, ezek a figurák pedig általában erőszakos és morálisan vastagon megkérdőjelezhető figurák, akikkel nem túl egyszerű azonosulni. A Szigorúan bizalmas könyv változata három főszereplőt mozgat párhuzamosan, a mellékszereplők száma a százhoz konvergál, a történet pedig 10 évet ölel fel. Ezt az alapanyagot kellett Brian Helgelandnek és Curtis Hansonnak két és fél órába sűrítenie úgy, hogy követhető legyen a sok szálon futó sztori és lehetőleg ne vesszen el a karakterek iránt érzett ellenszenvből fakadó kényelmetlenség.

A Szigorúan bizalmas három rendőr (Bud White, Jack Vincennes, Ed Exley) szemszögéből mesél el egy brutális éttermi mészárlás utáni nyomozást, ami szépen lassan feltárja az angyalok városának sötétebb arcát prostitúcióval, korrupcióval és sok-sok gyilkossággal. Ellroy könyve és a film is remekül játszik azzal, hogy elmossa a határt valóság és fikció között: a kitalált történetben egy sor olyan szereplő felbukkan, aki a valóságban is meghatározó figurája volt az ’50-es ’60-as évek Los Angelesének (Mickey Cohen, a hírhedt maffiózó, Johnny Stompanato, a maffiózóból lett testőr, Robert Harris és az általa indított úttörő pletykalap a Confidential). Ellroy emellett megtörtént eseményeket is beledolgoz regényébe (például a „véres karácsony” névvel elhíresült esetet, amikor rendőrök letartóztatásuk után brutálisan bántalmaztak több mexikói fogvatartottat), ami még jobban elbizonytalanítja a nézőt / olvasót, hogy hol ér véget a fikció és hol kezdődik a valóság.

Érdekes egybeesés, hogy a filmet a ’90-es évek második felében mutatták be, néhány évvel a Los Angeles-i zavargások után, ami brutális erővel hozta felszínre az amerikai társadalomban jelenlévő rasszizmust (ami a regényben és a filmben bemutatott ’50-es években is mindenhol jelen van).

Látszat és valóság szembeállítása – ez az aspektus, amiben a film mind a mai napig képes megőrizni szókimondását és eredetiségét. Hanson és Dante Spinotti operatőr remekül játszik a megfigyelő és a megfigyelt által felvett szerepek folyamatosan változó dinamikájával: mindegy, hogy a rendőrök nézik az üvegfal mögül az egymás ellen kijátszott elkövetőket vagy a szabálysértésre érkező kollégáikat; esetleg a lesifotós kamerája előtt zajlik egy előre leszervezett rajtaütés vagy csábítás, soha nem tudhatjuk, hogy van-e valaki, aki nálunk is többet tud. Ebben a szerepekre és megtévesztésekre épülő világban, ha valaki nem a környezete által elvárt szerepet hozza, akkor jobb esetben csak a karrierjének, rosszabb esetben az életének is vége lesz. 

Ezek a világ legjobb filmjei?
IMDb top 250 sorozatunkban végigvesszük az IMDb filmes adatbázis legjobbra értékelt darabjait. Célunk a hagyományos filmkritikán túl a recepció- és hatástörténet elemzése, illetve az aktuális szempontok érvényesítése is.

A film legérdekesebb konfliktusait azok a helyzetek adják, amikor a szereplők megpróbálnak kilépni az általuk felvett szerepből (Bud White elkezd gondolkozni és gyengédséget érezni valaki iránt; Jack Vincennes belefásul az aprópénzre váltott sztárzsaru szerepbe és szeretne valódi nyomozómunkát végezni; Lynn Bracken kitörne a hírességre hasonlító prostituált jelmezéből), ám ez alig sikerül valakinek, vagy ha igen, brutális áldozatok árán. A film egyik legszebb jelenetében Lynn Bracken (Kim Basinger), a luxusprostituált épp egyik kuncsaftjával néz egy korabeli hollywoodi filmet, mikor Bud White (Russel Crowe) megjelenik, hogy kihallgassa a nőt. Miután elzavarja a kuncsaftot, Lynn felkapcsolja a lámpát, felhúzza az otthonában lévő vetítővásznat és beengedi White-ot valódi életébe –

megadva ezzel a lehetőséget az álarcok nélküli kapcsolódásra.

Az alkotóknak sikerül az a bravúr, hogy ezt a rendkívül sűrű és összetett történetet pont annyira egyszerűsítik le, hogy a főbb fordulatok ugyanúgy üssenek, mint a könyvben, a film ritmusa pedig olyan pörgős, mint Ellroy staccato stílusú mondatai. A filmben egyetlen percnyi üresjárat sincs minden karakternek, helyszínnek és aprónak tűnő eseménynek jelentése és mélysége van. Látszólag a három főszereplő karaktere is rímel a könyvre, de itt van az egyik olyan pont, ahol Helgeland és Hanson nem tudták vászonra ültetni Ellroy bevállalósságát.

Nem lenne reális hibaként felróni egy adaptációnak, hogy nem tudja visszaadni az eredeti nyersanyag karaktereinek komplexitását, azonban a hangsúlyok eltolásával a film sokkal befogadhatóbbá vált, erkölcsileg feddhetetlenebbnek ábrázolja a három főhőst, mint a regény. Ellroy világában nincsen fekete vagy fehér, nála a szürke ezer árnyalatában jelenik meg az összes szereplő, mindenki egyszerre áldozat és elkövető és az, hogy mit gondolunk róluk oldalról-oldalra változik. Helgeland és Hanson ezzel szemben egy sokkal lineárisabb narratívát kínál, ahol egy évekkel ezelőtt eltévelyedett, lelkét és rendőri munkáját aprópénzre váltó rendőr megdicsőülhet (Jack Vincennes); egy brutálisan agresszív zsaru tettei igazolást nyernek, hiszen a jó ügy szolgálatába állította erejét (Bud White); és egy mindenben és mindenkiben az előrejutást látó zsaru lesz a törvény és az igazság letéteményese (Ed Exley). 

A forgatókönyv túlságosan hamar és könnyen feloldozza a szereplőket az általuk elkövetett bűnök alól.

Jól érzékelteti ezt a különbséget a könyv és a film lezárása, ami mindkettőben szóról-szóra ugyanaz, ám Jerry Goldsmith lágy zenéjével a film inkább érződik két harcostárs búcsúzásának és az általuk végigvitt küzdelem sikeres lezárásának. Ezzel a szemben a könyv utolsó három mondata megkérdőjelezi mindazt az áldozatot, amit Exley meghozott: „Fölötte az ég. A váll-lapján arany csillagok. Magára maradt a holtak emlékével.” Hanson filmjét a filmtörténet az utolsó nagy neo-noirok között tartja számon (fel is lelhetőek benne a zsánerre jellemző jegyek), azonban hiányzik belőle az a fajta pesszimista világszemlélet, ami mondjuk a Kínai negyedet mindmáig felejthetetlenné teszi. 

Van azonban egy olyan aspektusa a filmnek, ami manapság még aktuálisabbá teszi, mint bemutatása idején. A történet egyik szála azt mutatja be, hogy egy prostituáltakat futtató hálózat (Fleur de Lis) kifejezetten arra specializálódik, hogy a nekik dolgozó nőket valamelyik hollywoodi hírességgé operáltassák át, így a nőket igénybe vevő férfiak azt érezhetik, hogy egy sztárt tesznek magukévá. A nők tárgyiasítása és a szexuális célú felhasználása nem a napjainkban döbbenetes méreteket öltött pornóiparral kezdődött. A pin up modellekről készült képek, festmények és rajzok eredetét a 19. század végétől datálják, azonban széleskörű elterjedését a társadalomban a második világháború hozta meg. Az amerikai katonák körében milliós példányszámban terítették olyan magazinokat, melyek nagy számban tartalmaztak képeket félmeztelen vagy hiányos öltözetű nőkről, illetve a vadászgépeket és hadihajókat is előszeretettel dekorálták ki hasonlóképpen, a katonák morálját növelve.

Az újságból kivágható képek vagy poszterek célja az volt, hogy a harcmezőn sínylődő katona úgy érezhesse azon a néhány méteren, ami az élettere, hogy birtokolhat egy olyan híres nőt, mint mondjuk Veronica Lake.

A történet egyik főszereplője, Lynn Bracken szintén a Fleur de Lis által lett átalakítva, méghozzá Veronica Lake színésznőhöz hasonlóra. A forgatókönyv megint remekül mossa össze a fikciót és a valóságot, ugyanis Lake élete és karrierje hasonlóan tragikus, mint a filmben bemutatott Lynné. Lake-et tinédzser korában fedezte fel Hollywood és már első filmjével, az I Wanted Wings-zel (ami éppen egy háborús dráma) megteremtették számára azt a kinézetet (a peek-a-boo stílusú, hosszú, szőke haj), amivel sztárrá vált. Innentől kezdve nem csupán a filmipar, hanem a javában tomboló második világháborúban kulcsszerepet játszó amerikai hadsereg is saját javára fordította Veronica Lake külsejét: körbeturnéztatták a színésznővel az országot, ahol a hadikötvényeket kellett népszerűsítenie, egy sor háborús filmben szerepelt, emellett teste a többi pin up modelléhez hasonlóan katonák ezreinek falát díszítette. 

A Szigorúan bizalmas egyik legaktuálisabb aspektusa Lynn küzdelme a prostitúcióból és tágabb értelemben vett szexuális tárgy létből való kitörésért. Manapság, amikor a plasztikai műtétek száma évről évre nő, a mindent elárasztó online pornó által diktált trendek pedig fokozatosan leszűrődnek a videóklipekbe és az öltözködésbe, emellett a nőktől elvárt viselkedést is óriási erővel formálják, még aktuálisabb egy olyan karakter, aki azért küzd, hogy ne csupán a testét és azt az idealizált képet akarják, amit a férfiak szerint ez megtestesít.

A vágyott eszménykép és a valóság közti disszonancia egy másik jelenetből világlik ki még élesebben.

Exley egy bárban durván inzultál egy Lana Turnerre hasonlító nőt, akiről a férfi azt feltételezi, hogy ő is a Fleur de Lis hálózat által átoperált prostituált – mikor kiderül, hogy a nő tényleg Lana Turner (a film történetében). Turner élettörténete sok hasonlóságot mutat Lake-éhez: ő is tinédzserkorában lett sztár Hollywoodban, a második világháborúban pin up modellé tették, a folyamatos fizikai és lelki nyomást egy idő után nem bírta, depressziós lett és öngyilkosságot kísérelt meg. Több alkalommal volt férjnél és párkapcsolataiban rendszeresen bántalmazták, melyek közül az egyik ügy óriási médiavisszhangot kapott. 1958-ban a filmben is megjelenő maffiózóból lett testőr, Johnny Stompanato olyan sokszor bántalmazta, hogy Turner lánya egyik alkalommal anyja védelmében leszúrta a férfit. 

Az ‘40-es, ‘50-es években a színésznők filmben betöltött elsődleges funkciója a szexuális töltet minél erőteljesebb megjelenítése volt, aminek legfontosabb eszköze testük, hajuk és viselkedésük volt. Veronica Lake egyik legnagyobb anyagi bukását azután szenvedte el (The Hour Before Dawn), hogy megváltoztatta védjegyévé vált haját, amire egyébként azért is buzdították, mert sok üzemi balesetet okozott a hadiiparban dolgozó nők körében a Lake által divatba hozott hajviselet. Rita Hayworth hosszú, vörös hajának levágását okolják A shanghaji asszony című Orson Welles film anyagi bukásáért. A korszak népszerű műfajaiban, a film noirban és a melodrámában a nők rendkívüli módon leegyszerűsítő madonna / ribanc dichotómia jelenik meg:

a noirban a mindenkin átgázoló, bűnös femme fatale, a melodrámában pedig az ártatlan angyal. 

A Szigorúan bizalmasban Lynn Bracken furcsa kettősséget hordoz: a játékidő első felében Curtis Hanson erőteljesen rájátszik a férfiakat dróton rángató femme fatale szerepre, hogy aztán a film végére kirajzolódjon, hogy a lány ugyanúgy az őt futtató hálózat foglya és áldozata, mint a hollywoodi stúdiórendszerben Lake, Turner vagy Hayworth. A film képes árnyaltságot adni Basinger karakterének, aki kénytelen áruba bocsátani testét, hogy biztosítsa megélhetését és biztonságát. Ebből a szempontból a Szigorúan bizalmas képes összetetten bemutatni egy női sorsot, aki a film végére önmaga dönthet élete felől.

Szintén nagyon érdekes többletjelentést hordoz Kevin Spacey azon jelenete, ahol Jack Vincennes egy kitörésre vágyó fiatal meleg színészt küld rá az egyik korrupt ügyészre. Spaceyről 2017-ben derült ki, hogy forgatásokon és a színházi életben is évtizedek óta fiatal férfiakhoz közeledik szexuálisan azok beleegyezése nélkül vagy a nyilvánvaló hatalmi különbségeket figyelmen kívül hagyva. A filmben Spacey karaktere a saját érdekei miatt hazudja azt a fiatal színésznek, Matt Reynoldsnak (akit az ebben a filmben debütáló Simon Baker alakít), hogyha lefekszik az ügyésszel, segítenek neki betörni a show bizniszbe. Reynolds nagyon nehezen egyezik bele az üzletbe,

Baker remek játékában teljesen át tudjuk érezni azt a kétségbeesett kiszolgáltatottságot, amit az okoz, hogy saját testének áruba bocsátásával tud csak bekerülni Hollywoodba.

Reynolds rááll az alkura, aminek következtében meghal – ez a nyilvánvaló kihasználás vezeti aztán Vincennest oda a filmben, hogy megkérdőjelezi saját korábbi korrupt értékrendjét. Kevin Spacey eddigi megnyilvánulásai nagyon kevés megbánásról tanúskodnak, pedig a színész viselkedése valószínűleg rendkívül hasonló volt azokban a helyzetekben, amikor saját érdekében manipulált fiatal férfiakat.

A Szigorúan bizalmas által felvetett kérdések egy részének 25 év távlatából is szomorú aktualitást ad egy sor olyan folyamat, ami csak erősödött a film bemutatása óta.

A Szigorúan bizalmas jelenleg a Netflix kínálatában látható

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com