Kritika

Szilánkok – Üveg

Nehéz nézni. Az Üveg töredezett, néhol nagyszerű, de legtöbb darabjában csak unalmas; M. Night Shyamalan mégsem ezzel a filmmel tér vissza.

A Széttörve utolsó jelenete óta erre a filmre készültünk: ahol összecsap a hasadt személyiségű gyilkos, a kelletlen szuperhős és a megszállott főgonosz – James McAvoy, Bruce Willis és Samuel L. Jackson bizonyára káprázatos főszereplésében. És vagyunk jónéhányan, Shyamalan-rajongók, akik a régi mester bizonyára látványos visszatértére is épp ennyire vártunk, amióta csak a Széttörve ismét tágra nyitotta előtte a kaput.

De a hübrisz, hej… Shyamalan elbízta magát. A Széttörve után azt írtam: „kevesebb benne a személyes rendezői jegy, mint Shyamalan korábbi filmjeiben, több a zsánervonás – ami tagadhatatlan alázatot mutat a rendező részéről.” Az alázat most oda; a rendező félredob minden műfaji konvenciót, és széles gesztusokkal dirigálja nagy visszatérését – és elshyamalankodja.

Az Üveg sokféleképp töredezett. Együtt mindezeknek az az eredménye, hogy

az Üveget szenvedés nézni.

Például töredezett a nézőpontjaiban: két héttel a hasadt elméjű Horda (James McAvoy) eltűnése után veszi fel a fonalat; Bruce Willis régi karaktere, a sebezhetetlen Őrző nap mint nap kutat a szörny után Philadelphia utcáin, és közben a régi nemezis, a képregénymegszállott Mr. Üveg (Samuel L. Jackson) is ármánykodik valahol, gondos őrizet alatt – ám a három fő-nézőpont-karakter mellett kisebb csapat mellékszereplő is állandóan beugrik saját szemszögével, véletlenszerűen be-beszúrva történetszilánkokat: David Dunn fia, akinek a történetszála sehová sem tart; a Széttörve főhősnője, akinek a szála szintén következmények nélkül marad; Mr. Üveg anyja néhány magyarázó mondattal; és egy klinikai pszichiáter, ismét, aki csöppet sem hisz az egész történetben.

A szilánkok sehogy se állnak össze. Az Üveg

jelenetről jelenetre más arcát mutatja, mintha… nos, mintha több különböző személyiség rendezte volna.

Némelyik kifejezetten hatásos. Shyamalan sokat szórakozik a kameraállásokkal, és James McAvoy túlvilági játékával párosítva ezek a hideglelésig hatékonyak. Némelyik jelenet azonban mintha semmiről sem szólna. Némelyik előkészít egy csúcspontot, ami sose jön el; mások hirtelen szúrnak be valami katarzisfélét és nem követik sehová.

A szilánkokból kikövetkeztethető sztori végig csak a feszültség építésére szolgál. A töredezettség mellett ez a film nagy baja:

a kétórányi, önmagában unalmas előkészítés. És hogy a film csöppet sem durran nagyot utána.

Mindemellett Shyamalan a vágási és narratív konvenciókat is félredobja – vajon abbéli hitében teszi, hogy ő jobban tudja, mint az iparági sablonok? Amikor igaza van, az eredmény fenséges: lásd Sebezhetetlen, Jelek, A falu. De amikor elbízza magát… Nos, Üveg. Ennyi kreatívan eltolt jelenetet és tonális váltást nem lehet elviselni, különösen miközben a film egyre csak ígérget.

Igen csodálkozom azon is, ahogy Shyamalan elvesztette hitét a nézőiben. Az Üveg fájdalmasan didaktikus. Arcba tolt expozíciós párbeszédek és háromszor-négyszer szánkba rágott háttérinformációk tolakodnak; bármelyik kezdő hollywoodi forgatókönyvíró elegánsabban oldaná meg a néző informálását – mert követné a jól bevált expozíciós szabályokat, amiket Shyamalan nem hajlandó. Dettó színek: a trilógia előző két filmjében visszafogottan használt, jelentésteli, karakterábrázoló színek (zöld: David Dunn, lila: Mr. Üveg, sárga: a Horda) most elárasztanak mindent.

Sajnálom erősen. Vágytam rá, hogy az Eastrail 177-trilógia olyan lezárást kapjon, ami méltó Shyamalan régi hírnevéhez. Shyamalan a B-kategóriás történetek A-kategóriás hangulattá emelésében nagymester: a halottakat látó gyerek, a szuperhős-eredettörténet, az idegenek inváziója, a szörnyek az erdőben, az őrült gyilkos… A filmjeiben mindig is a hangulat és a sejtetés, a mögé láttatás, a képzelet elindítása volt a lényeg.

De amikor mindez nem működik; amikor a túlrendezett szilánkok képtelenné teszik a beleélést, akkor a B-sztori (illetve az Üveg esetében a sztori hiánya) túlságosan is kirí. Valódi történet nélkül az Üveg csak egy gyenge szuperhősreflexió abban az évtizedben, amelyik a képregényfilmek virágkorát hozta el. A Sebezhetetlennel Shyamalan másfél évtizeddel megelőzte a filmtörténetet; az Üveg csak kullog mögötte, és nem sejtet jókat Shyamalan jövőbeli esélyeire nézve sem.

Értékelés
5/10
Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..