Kritika

Szilánkok – Üveg

Nehéz nézni. Az Üveg töredezett, néhol nagyszerű, de legtöbb darabjában csak unalmas; M. Night Shyamalan mégsem ezzel a filmmel tér vissza.

A Széttörve utolsó jelenete óta erre a filmre készültünk: ahol összecsap a hasadt személyiségű gyilkos, a kelletlen szuperhős és a megszállott főgonosz – James McAvoy, Bruce Willis és Samuel L. Jackson bizonyára káprázatos főszereplésében. És vagyunk jónéhányan, Shyamalan-rajongók, akik a régi mester bizonyára látványos visszatértére is épp ennyire vártunk, amióta csak a Széttörve ismét tágra nyitotta előtte a kaput.

De a hübrisz, hej… Shyamalan elbízta magát. A Széttörve után azt írtam: „kevesebb benne a személyes rendezői jegy, mint Shyamalan korábbi filmjeiben, több a zsánervonás – ami tagadhatatlan alázatot mutat a rendező részéről.” Az alázat most oda; a rendező félredob minden műfaji konvenciót, és széles gesztusokkal dirigálja nagy visszatérését – és elshyamalankodja.

Az Üveg sokféleképp töredezett. Együtt mindezeknek az az eredménye, hogy

az Üveget szenvedés nézni.

Például töredezett a nézőpontjaiban: két héttel a hasadt elméjű Horda (James McAvoy) eltűnése után veszi fel a fonalat; Bruce Willis régi karaktere, a sebezhetetlen Őrző nap mint nap kutat a szörny után Philadelphia utcáin, és közben a régi nemezis, a képregénymegszállott Mr. Üveg (Samuel L. Jackson) is ármánykodik valahol, gondos őrizet alatt – ám a három fő-nézőpont-karakter mellett kisebb csapat mellékszereplő is állandóan beugrik saját szemszögével, véletlenszerűen be-beszúrva történetszilánkokat: David Dunn fia, akinek a történetszála sehová sem tart; a Széttörve főhősnője, akinek a szála szintén következmények nélkül marad; Mr. Üveg anyja néhány magyarázó mondattal; és egy klinikai pszichiáter, ismét, aki csöppet sem hisz az egész történetben.

A szilánkok sehogy se állnak össze. Az Üveg

jelenetről jelenetre más arcát mutatja, mintha… nos, mintha több különböző személyiség rendezte volna.

Némelyik kifejezetten hatásos. Shyamalan sokat szórakozik a kameraállásokkal, és James McAvoy túlvilági játékával párosítva ezek a hideglelésig hatékonyak. Némelyik jelenet azonban mintha semmiről sem szólna. Némelyik előkészít egy csúcspontot, ami sose jön el; mások hirtelen szúrnak be valami katarzisfélét és nem követik sehová.

A szilánkokból kikövetkeztethető sztori végig csak a feszültség építésére szolgál. A töredezettség mellett ez a film nagy baja:

a kétórányi, önmagában unalmas előkészítés. És hogy a film csöppet sem durran nagyot utána.

Mindemellett Shyamalan a vágási és narratív konvenciókat is félredobja – vajon abbéli hitében teszi, hogy ő jobban tudja, mint az iparági sablonok? Amikor igaza van, az eredmény fenséges: lásd Sebezhetetlen, Jelek, A falu. De amikor elbízza magát… Nos, Üveg. Ennyi kreatívan eltolt jelenetet és tonális váltást nem lehet elviselni, különösen miközben a film egyre csak ígérget.

Igen csodálkozom azon is, ahogy Shyamalan elvesztette hitét a nézőiben. Az Üveg fájdalmasan didaktikus. Arcba tolt expozíciós párbeszédek és háromszor-négyszer szánkba rágott háttérinformációk tolakodnak; bármelyik kezdő hollywoodi forgatókönyvíró elegánsabban oldaná meg a néző informálását – mert követné a jól bevált expozíciós szabályokat, amiket Shyamalan nem hajlandó. Dettó színek: a trilógia előző két filmjében visszafogottan használt, jelentésteli, karakterábrázoló színek (zöld: David Dunn, lila: Mr. Üveg, sárga: a Horda) most elárasztanak mindent.

Sajnálom erősen. Vágytam rá, hogy az Eastrail 177-trilógia olyan lezárást kapjon, ami méltó Shyamalan régi hírnevéhez. Shyamalan a B-kategóriás történetek A-kategóriás hangulattá emelésében nagymester: a halottakat látó gyerek, a szuperhős-eredettörténet, az idegenek inváziója, a szörnyek az erdőben, az őrült gyilkos… A filmjeiben mindig is a hangulat és a sejtetés, a mögé láttatás, a képzelet elindítása volt a lényeg.

De amikor mindez nem működik; amikor a túlrendezett szilánkok képtelenné teszik a beleélést, akkor a B-sztori (illetve az Üveg esetében a sztori hiánya) túlságosan is kirí. Valódi történet nélkül az Üveg csak egy gyenge szuperhősreflexió abban az évtizedben, amelyik a képregényfilmek virágkorát hozta el. A Sebezhetetlennel Shyamalan másfél évtizeddel megelőzte a filmtörténetet; az Üveg csak kullog mögötte, és nem sejtet jókat Shyamalan jövőbeli esélyeire nézve sem.

Értékelés
5/10
Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya