Kritika

Felesleges jelenetek egy házasságból – Szívek királynője

Szívek kiralynője (Dronningen)

A Szívek királynője ritka alkotás abban a tekintetben, hogy egy rövidfilmnyi történetet mesél el két órában.

Kőr dáma – tükörfordításban ez lenne a címe a magyarul már-már botrányosan Szívek királynőjére keresztelt alkotásnak. Az eredeti megnevezés sokkal jobban kifejezi azt, ami az egyébként nem túl összetett történet mögött értékes tartalomként, mégis árnyaltan meghúzódik. Ez a kártyalap és a rajta szereplő nő ugyanis hatalommal bír, erős, de lehet érte rajongani. Még akkor is, ha annak végzetes következményei vannak.

Ilyesmi figura Anne is (Trine Dyrholm). A skandináv idillt éli: ügyvédként elesett vagy bántalmazott tiniken segít, férje (Magnus Krepper) orvos, két ikerlányukat közösen nevelik. Könnyedén bevállalja, hogy párja első házasságából született majdnem felnőtt fia, a problémás Gustav (Gustav Lindh) hozzájuk költözzön. Minden tökéletesen működ(het)ne, csakhogy Anne viszonyt kezdeményez a fiúval.

Szívek kiralynője (Dronningen)

A főszereplő döntése és a következmények kezelése képezi elsődlegesen a Szívek királynője témáját. Anne izgalmas jellem: rendkívül határozott, kemény és makacs nő, aki ugyan mindenért megküzdött, de a sikereivel és szépségével teljes mértékben tisztában van. Trine Dyrholm talán a legjobb kortárs dán színésznő, és csak neki köszönhető, hogy a film valamennyire élvezhető marad. Ugyanis minden műfaji és művészeti előzmény ellenére (erről később még lesz szó), a főszereplő lépése, vagyis az, hogy kikezd egy kiskorúval, szinte teljes mértékben megalapozatlan. Azért csak szinte, mert egy jelenetben felsejlik, hogy apja korán elhunyt, és első szexuális élménye is rossz volt. Mindez azonban vajmi kevés, a homályban tartott múlt nem balladai ellipszist, hanem teljes értetlenséget eredményez.

A moralitás szintjén gyomorforgató film a Szívek királynője.

Drámai értelemben hihetetlenül kegyetlen a történet lezárása. Anne számtalan irodalmi és filmművészeti előzménnyel rendelkezik Ibsen Nórájától kezdve Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból válóperes ügyvédnőjén át a XXI. század amerikai filmjeiben megjelenő feleség-archetípusokig (Julianne Moore karaktere Az órákban, a Kate Winslet által játszott figura A szabadság útjaiban vagy legutóbb Carey Mulligan a Vadonból). A játékidő feléig az a film kérdése, hogy mit tehet egy leláncolt, de szabadságra vágyó nő. A kiskorúval kezdeményezett viszony bekövetkezte után azonban az addig szimpatikus karakter egyre jobban eltávolodik a nézőtől, meg nem értett nőből egy kegyetlen asszony válik, az iránta érzett empátia elpárolog. Nem azért izgultam, hogy ne bukjon le, hanem azért szurkoltam, hogy bűnhődjön meg.

Hiába hangozhat mindez így leírva legalábbis érdekesnek, valójában a taszító hatás miatt a játékidő egyharmadától élvezhetetlenné válik a Szívek királynője. Nem véletlenül létezik az a dramaturgiai aranyszabály, hogy a főszereplőnek legalábbis szimpatikusnak kell maradnia. Anélkül ugyanis a néző kapaszkodó nélkül elveszik.

Szívek kiralynője (Dronningen)

Bármilyen hihetetlen, de még csak nem is a morális kegyetlenség a film legnagyobb gyengéje. Hanem az, hogy nem történik benne szinte semmi. May el-Toukhy rendező eddig szinte kizárólag rövidfilmet rendezett, és azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy ezúttal nagyjátékfilmre váltott. Közben ugyanis megtartotta az eredeti műfaj jellegzetességeit. Például megmagyarázhatatlanul szétszabdalt a Szívek királynője. Nem vágásból van sok, hanem a jelenetek rövidek. Kétsoros párbeszéd reggel, majd jön egy éjszakai szex, utána egy munkahelyi konfliktus, végül egy vacsora – az egész kettő percben. Ilyen tempó mellett nem tud kiteljesedni a zene, mintha mindig ugyanaz a vonósdallam kezdődne újra és újra.

De ami még rosszabb, hogy a színészek sem tudnak kibontakozni.

Egy ilyen, szinte kamarába hajlóan kevés karakterből építkező történetben a színészek vállán nyugszik kvázi a teljes filmélmény, csakhogy még legkeményebb jeleneteket is lezavarja a rendező néhány perc alatt. A kétórás játékidő így teljes mértékben indokolatlan, sőt legalább a felét ki lehetett volna vágni. Érthetetlen a rengeteg szexbetét, indokolatlan a film keretét adó időbeli ugrálás.

Összességében tehát a Szívek királynője kevés rétege miatt szerethető. Persze nem kell minden filmet szeretni, de a Szívek királynője kevés eleme miatt élvezhető. E két tényező miatt a mai filmes kínálatban, amikor két kattintásnyira áll sorban tengernyi remek alkotás, esélye sincs megragadnia a figyelmet. És mindez nem is baj.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu