Kritika

Idegenek otthona – Szörnyetegek

Lassan építkező, zsigeri érzeteket és szorongásokat ébresztő film a Szörnyetegek, ami úgy szól az idegengyűlölet útvesztőiről, hogy közben a tipikusan maszkulin és feminin konfliktuskezelési módokat is összehasonlítja.

Jó értelemben egyszerű, egyenes vonalú film a Szörnyetegek. A spanyolországi Galícia tartományban letelepedő francia házaspár és a pár helyi vidéki lakos közti konfliktus lassan, de célirányosan és sallangmentesen bomlik ki, hogy a kétórás játékidő végére egy sokkal komplexebb kép villanjon fel, mint azt a realista ábrázolásmód sugallaná.

Az előbb említett, amúgy értelmiségi francia pár élete delén dönt úgy, hogy az ifjú álmokat képviselő spanyol kis faluban kezd új életet a föld megművelésével és biozöldségek termesztésével. A szépen lassan elnéptelenedő, így romos házakkal bőven rendelkező vidéki tájban ráadásul renoválásba is kezdenek, hogy a településre újra visszatérjen az élet. A helyiek közül azonban néhányan nem látják szívesen az újonnan betelepülőket, az

idegengyűlölet pedig egyre szélsőségesebb formában jelenik meg.

Amikor egy nagy cég földet akarna venni a helyiektől, hogy szélerőművet telepítsen rá, a véleménykülönbség okozta feszültség visszafordíthatatlan erőszakba fordul.

A Szörnyetegek markánsan két nagy felvonásra tagolódik, a különböző részeket pedig eltérő központi karakterek és konfliktuskezelési stílusok fémjelzik.

Rodrigo Sorogoyen vidéki thrillere felvállaltan western-elemekre épít,

amelyek leginkább tartalmi-tematikai szempontokban jelennek meg. Így nem meglepő, hogy a film első felében a központi helyszín az omladozó épületek közötti kocsma. Ez az a hely, ahol az ellenfelek rendre szóbeli kihívásokat, atrocitásokat vagy szembesítéseket intéznek egymás felé, míg a falu népe bajt szimatolva csak nézőként vesz részt a konfliktusban. Ez a viszály hangsúlyosan maszkulin ellentét: vad, gyakran állatias férfiak két kupica között hangos sértegetésekkel lődözik egymást. A veszély előszele billegteti a kocsma ajtaját, a légkör végig vérfagyasztó.

Csak idő kérdése, mikor csap át a szó tettlegességbe, mivel a felek valóban konfrontatívak. A férfias problémamegoldás természetének része a kihívás, a szembesítés és végül a nyílt agresszió. A helyi állattartó testvérpár, Xan és Lorenzo (Luis Zahera és Diego Anido) a hazai pálya biztonságát élvezve szabadon és hangosan alázza meg, gúnyolja ki Antoine-t (Denis Ménochet), aki saját maga választott hazát magának. Az atrocitásoknak és a nyílt vagy kevésbé nyílt megfélemlítésnek az elüldözés a célja, Antoine azonban nem hátrál meg, hol észérvekkel, hol nyers erővel, hol bizonyítékok gyűjtésével és a hatóságok felkeresésével próbál felülkerekedni a helyzeten. Egy valamit nem hajlandó: hagyni, hogy otthonából elüldözzék.

Az ellenfelek hajlíthatatlansága miatt a nyers erőszak végül elkerülhetetlen.

A film második felében azonban nézőpontot vált a Szörnyetegek. A szembenálló felek itt már sokkal inkább Olga, Antoine felesége (Marina Foïs) és a testvérpár anyja (Luisa Merelas), akik visszafogottabb, csendesebb ellenfelei egymásnak. A maszkulin konfliktus és tragédia helyét a feminin szembenállás és bosszú veszi át. Ez a rész szintén megtartja a nyomasztó, csontig hatoló hangulatot, de a központi karakterek miatt a viszály sokkal csendesebb, távolságtartó és várakozó.

Az előző narratív egységben a konfrontációé és a forrófejű nyílt ütközeté a főszerep, most viszont a türelemé és a hűvös, hidegfejű kivárásé.

A férfiak konfliktusa elvetette a viszály magjait, azonban igazságot és jogos elégtételt csak az erőszaktól tartózkodó, de határozott kiállás hoz.

A Szörnyetegek szerint a maszkulin konfliktuskezelés elkerülhetetlen agressziót szül, aminek következményeit a nők sem tudják elkerülni. Sőt, lényegében mindenki csak áldozat lehet, mert az értelmetlen szembenállás és gyűlölet olyan kényszerpályára tolja a konfliktus szereplőit, amiben semmilyen megoldás nem működhet. Ezért, bár a spanyol-francia film végén feloldozást kapunk, minden szereplő csak tragikus veszteségekkel képes kilépni a konfliktusból. Egyértelmű állásfoglalás tehát a Szörnyetegek: az idegengyűlölet olyan csapda, amiből senki sem tud jól kijönni.

Ebből is látszik, hogy bár a Szörnyetegek nagyon lokális történetnek tűnik – spanyol faluba költöző franciákról szól – a film mégis elemelkedik a konkrét helytől és időtől, így képes általánosságban a xenofóbia természetéről gondolkodni. Az évtizedek óta itt élő falusiak és a bevándorlók konfliktusa mögött sokkal markánsabb különbségek húzódnak, mint amit pusztán a nacionalitás magyarázná. Nem a spanyolok franciagyűlöletéről szól a Szörnyetegek, még ha sztereotip gúnyolódások el is hangzanak. De nem egyszerűsíthető le a képlet az elmaradott paraszti életmód és a tanult értelmiségi lét eltérő világértelmezésére sem, még ha ezek néha meg is jelennek a karakterek attitűdjeiben.

A Szörnyetegek sokkal inkább arról beszél, hogy kinek mit jelent az otthon, és ki-ki hogyan viszonyul hozzá.

A szemben álló felek így külön prototípusokat jelenítenek meg. A falusi “vadak” évtizedek óta próbálnak megélni a hegyvidékes, egyre inkább elnéptelenedő, anyagilag leszakadó vidéken, ahonnan kitörni egy idő után már nem csak a pénzszűke, de a kialakuló mentalitás miatt is lehetetlen. Számukra a vidék a gyötrelmes küzdést, az elporladó életet és a sziklák börtönét jelenti. Azt a kizsigerelő, pusztító természetet, amiből legszívesebben kitörnének, és amit épp ezért egykedvűen, nemtörődömséggel vagy egyenesen megvetéssel kezelnek. Számukra a vidék nem érték, hanem visszahúzó erő. De az évtizedes, generációkon átívelő küzdés és a fokozatosan elvékonyodó remény a tisztánlátás és a mérlegelés képességét is csökevényesíti, így a kitörés terve is idealisztikus és átgondolatlan marad. Ezt példázza a szélerőműért kapott juttatás és a hozzá kapcsolódó vágyak is.

A megszokás mégis egyfajta szerető gyűlölséget hoz létre, hiszen az egyetlen ismerős környezetet — bármennyire zord is legyen az — muszáj valahogy belakni. Ennek a kettősségnek a kifejeződése az otthon kisajátítása és az idegengyűlölet is.

Az újonnan érkezők számára a vidék viszont az új élet és az önmegvalósítás ígérete. A legszembetűnőbb különbség a választás lehetősége: a betelepülők szabadon mozognak és otthonukat ott találják meg, ahol jól érzik magukat. Számukra az otthon választott hazát jelent, amely választás sokkal inkább felszabadító élmény és nem évtizedes kényszer. Náluk a föld ezért érték, amit óvni kell, és ami sokkal többet rejt magában, mint ami a felszínen látszik.

Nem is véletlen, hogy ők azok, akik ellenzik a föld eladását és kizsigerelését.

Egyértelmű tehát, hogy a Szörnyetegek szereplői közti árkok mélyek és betemethetetlenek. Az idegengyűlölet csak a feszültség ideiglenes és részleges levezetésére képes, mert mögötte sokkal inkább az otthonhoz való ambivalens viszony áll. Sorogoyen filmje így nem is lehetne aktuálisabb, hiszen ezzel a felvetéssel aktív diskurzust tud létrehozni a modern társadalmak egyik legégetőbb kérdésével: a hazához való viszony átértékelődésével.

A Szörnyetegek március 30-tól látható a mozikban.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com