Kritika

Szörnyről szó sincsen – Mary Shelley – Frankenstein születése

Ha esetleg valakinek ezidáig nem lett volna teljesen világos, miről is szól Mary Shelley Frankensteinje, annak itt egy melankolikus és mély alkotás az írónő szenvedéseiről, amelyek megihlették a világirodalom leghíresebb szörnyét. Aki valójában minden, csak nem szörny.

Bár a világ köztudatában a mai napig ijesztő rémtörténetnek, horrornak van elkönyvelve a Frankenstein, sőt maga az író Mary Shelley is ilyen gondolatokkal kezdte meg művének papírra vetését, a történet valójában az emberek legősibb vágyairól és fájdalmairól szól. Ezt pedig gyönyörűen, igaz, nem hibátlanul mutatja be Haifaa Al-Mansour rendezése. A korhű díszletek és kosztümök, a korabeli London hiteles ábrázolása és a már-már lélektani tanulmányként is működő történetmesélés miatt lett érdekes a film. Kár, hogy a tempó és a korrekt, de nem kiemelkedő színészi játék miatt kicsit tévéfilm ízűre sikeredett az egész.

Mindez talán szépen ki is egyenlítené egymást, de Al-Mansour Emma Jensen forgatókönyvíróval karöltve nem bízott eléggé a saját munkájában:

a Mary Shelley – Frankenstein születése szívbemarkolóan ébreszti rá a nézőt, miből és miért is született meg a mű, finoman, de egyértelműen párhuzamot húzva az írónő és a szörny között.

Majd a nehezén túlesve, feleslegesen és szájbarágósan még párszor nyomatékosítja, hogy a hátsó sorban ülőknek is átmenjen az üzenet.

Az életrajzi film Mary életének csak egy vékony szeletébe vezeti be a nézőt, de kétségkívül a legmeghatározóbba: Percy Bysshe Shelley-vel való megismerkedését, megszöktetését, első gyermekének elvesztését és végül leghíresebb munkájának megszületését mutatja be az alkotás.

Mary egész életét átlengte, hogy gyermekágyi lázban, azaz bizonyos értelemben miatta halt meg az anyja. Hogy új nevelőanyja egy hárpia volt, hogy ő maga elszeretett egy férjes családapát, majd hogy aztán az a szerelem nyitott maradt. Sok sérelem érte férje szabad szelleműsége miatt, ráadásul több gyermeke is meghalt még kisbabaként. Ahogy azt a filmben is láthatjuk, főleg első gyermeke elvesztése ébresztette fel benne a galvanizmus utáni komoly érdeklődést, ami könyvének alapját képezi később.

A film abban nagyon jó, hogy ahogy előttünk összeállnak a miértek, addigra meg is születik a végeredmény: világirodalom egyik legérdekesebb és legemberibb alkotása.

Egy mű, amely fájóan szépen beszél az egyedülléttől, a haláltól való félelemtől, az elfogadás és a szeretet hiányáról és hogy minden ember legbelül csak tartozni akar valahova.

Kár érte, hogy a film szájbarágós lett több értelemben is. Egyrészt Mary nem volt ennyire összetört, ennyire szánni való figura, már ami a szerelmi életét illeti. Sokkal szabadabb elméjű volt, tényleg hitt a szabad szerelemben, a házasság korlátozó erejében, és korántsem volt ennyire egyoldalú a házassága. Tény, hogy férje sokat csalta, de maga az írónő sem volt vakon és naivan hűséges. Itt nagyon érezni, hogy a film túldramatizálja a cselekményt, hogy minél jobban átjöjjön a nézőnek is, hogy lám: Frankenstein szörnyének ötlete honnan is ered. Erre pedig még rátesz egy lapáttal, amikor a végső negyedben több szereplő szájából is elhangzik a teljes párhuzam. Egyrészt ennyire nem kell lenézni a nézőket, másrészt ezzel a film saját magát is lenézi. Ha ezek nincsenek, akkor is gyönyörűen átjön az üzenet és akkor is – ha nem még jobban, simulékonyabban és csendes felismeréssel – fokozatosan leülne a nézőben, miszerint Mary maga a szörny.

Azért ambivalens és bosszantó a filmnek ez a hibája, mert pont önmaga legnagyobb erényét csökkenti ezzel. A film mélyen és sokszor megrázóan tárja elénk Mary életének viszontagságait, azt a fülledt, mocskos és fullasztó közeget, amelyben megszületett önnön tükörképére a szörny. Nagyon nehéz végignézni az írónő szenvedéseit és könnyű azonosulni vele, hiszen mind vágyunk arra, hogy szeressenek minket, hogy tiszteljenek, hogy elfogadjanak, hogy önmagunk lehessünk egy közösségben és hogy meghallják a hangunkat. Ha nem is hibátlanul, illetve közel sem eléggé bátran, de az alkotással közelebb kerülünk magához az írott műhöz is. Ahogy ahhoz az univerzális kinyilatkoztatáshoz is, hogy mindenkiben ott rejtőzik a „szörny”.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..