Fókuszban Kritika

Az igazi Birdman – Taníts meg repülni!

Nicolas Vanier a Belle és Sébastien után ismét állatokat helyez középpontba ahhoz, hogy egy nagyon emberi történetet tárjon elénk, amelyről süt a személyesség és az érzékenység. Nem csoda: a valós eseményeken alapuló Taníts meg repülni! írói között ott van Christian Moullec, akinek nem mindennapi élete szolgált a film alapjául.

Christian (Jean-Paul Rouve) ornitológusként dolgozik, szívügye a kihalás szélén álló fajok megmentése. Ennek érdekében a vadludak egy alfajának, a nagy lilikeknek akarna új útvonalat betanítani Franciaország és Norvégia között, amely sokkal kevésbé veszélyes, mint a jelenlegi útvonaluk. A főnöke azonban nem engedélyezi az eszement tervet, így Christian illegálisan és titokban áll bele a küldetésbe. Ehhez pedig kap egy társat is maga mellé: a saját fiát, Thomas-t (Louis Vazquez), akivel a kapcsolata nem mondható közelinek, és aki épp legcudarabb kamaszéveit éli.

Thomas eleinte nem repes az örömtől, amiért nyarából öt hetet apja Saint Romans-i, mocsaras, természetvédelmi területen álló otthonában kell töltenie. Főképp, mivel apja egy speciális repülő tákolmány építésével és a vadlúd-tojások keltetésével van elfoglalva, hogy mikor a madarak világra jönnek, az apjának higgyék, ezáltal pedig hallgassanak rá az új útvonal betanításakor.

Christian titkos terve azonban szép lassan a fiának is szívügyévé válik, ez a kapocs pedig közelebb hozza őket egymáshoz,

míg végül együtt indulnak Norvégiába, hogy a saját készítésű repülőjükkel elkísérjék a vadludakat életük első útjára.

A film első olvasatra könnyedén azt a hatást kelti, mintha a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal rajzfilmsorozat élőszereplős verziója lenne. Ám az alapötletet (még ha a poén el is hangzik a filmben) más adta – az a Christian Moullec, aki 1955 óta, hacsak az időjárás engedi, minden nap vadludakkal repül, és akire épp emiatt a média a Birdman nevet ragasztotta. A film azonban nem áll meg sem a dokumentarista jellegnél, sem pedig a kellemesen középkategóriás ifjúsági/családi filmek szintjén. Semmiképp ne higgyük tehát, hogy egy Stuart Little kisegér vagy egy Babe, a bátor kismalac típusú filmmel lesz dolgunk (főleg ne gyanakodjunk az elmúlt évek élőszereplős, állatos Disney-remake-jeire). Vanier egy minden porcikájában érzékeny és szerethető alkotást varázsol a vászonra, amelyben a hihetetlen, de igaz alapsztori és a vadludak főszereplése a történet előrehaladtával egyre inkább alibinek hatnak ahhoz, hogy lenyűgöző módon tálaljon egy feléledő apa-fia viszonyt.

A Taníts meg repülni! legnagyobb erénye kettejük kapcsolatának mély és őszinte bemutatása. Ehhez persze szükség van a Christian szerepében brillírozó Jean-Paul Rouve-ra (Eszeveszett esküvő, Lola és a fiúk, Emlékek) is, aki nálunk – méltatlanul – a kevéssé ismert francia színészek közé tartozik. A kezdetekben bohókás, megszállott és felelőtlen apa fokozatosan kerül egyre közelebb a fiához – a film első fele a személyiségfejlődést mutatja be olyan bensőségesen, ahogyan (egy kis elfogult túlzással élve) arra csak a franciák képesek – gondoljunk az Életrevalókra, a Különleges életekre vagy a Boldog időkre.

A játékidő második fele azonban már a történet „kaland mivoltára” koncentrál;

onnantól kezdve, hogy Christian fia engedély nélkül emelkedik fel Norvégiában a repülő tákolmánnyal, hogy Franciaországba visszavezetve őket, megismertesse a madarakkal az új útvonalat. Ennek során híre terjed a “ludas fiúnak,” akit amerre csak elrepül, levideóznak, földreszállását pedig kamerákkal és riporterekkel felvértezve várják. Sokadik plusz pont a film javára, hogy a végszó mégsem afféle hollywoodi csinnadratta keretében valósul meg, hanem egy sokkal bensőségesebb és elegánsabb megoldással.

Az apa és fia kapcsolatával párhuzamosan természetesen hangsúlyos szerepet kap a globálisabb kérdéskör is: a bolygó emberek általi kisajátítása. A vadludak ugyanis elsősorban a környezetszennyezés és a vadászat miatt kerültek a kihalás szélére – egy másik útvonal betanításával viszont megmenthetik őket.

A Taníts meg repülni! azon dolgozik, hogy kissé felnyissa az ember szemét és érzékenyítse ne csupán a személyes történetek, de a saját környezete iránt is.

Ennek érdekében látjuk például kialakulni a Thomas és a madarak közti egyre szorosabb köteléket, illetve a gyönyörű, madártávlatból felvett képeket a világ különböző pontjairól. Rásüthető a filmre, hogy olykor manipulatív módon megható módszerekkel dolgozik, de hatékonyan közvetíti az üzenetet: nekik is ugyanannyira joguk van itt lenni, mint nekünk. És ezt nem csupán a nagy lilikekre kell értenünk.

A filmet a Frankofón Filmnapok keretén belül láttuk.

Németh Míra

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen dönött úgy, hogy filmekkel fog foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..