Kritika

Tanulópénz visszajáróval – Lady Bird

Az Oscar egyik legfőbb várományosa, a Lady Bird egy igazán egyszerű történet, amelynek éppen ebben áll a legnagyobb (vonz)ereje. Greta Gerwig rendezőnő az elvárásokkal szemben nem cifrázza túl, felnőtté válási története egyet akar: igaz lenni.

A felnőtté válási történeteknek se szeri, se száma a filmtörténetben, de az egyszerű történetek ritkán jutnak rivaldafénybe, már ha készülnek egyáltalán. Mindig van valami. Néha a történelmi – vagy a politikai helyzet nem megy könnyen, néha túl szegény vagy éppen túl gazdag a környék, néha a szülők problémásak, néha egy kicsit mindenki. Az is előfordul, hogy van valami extra tehetség, esetleg különleges képesség, de egyszerű történet szinte soha. Egyszerű, amikor egy átlagos korban, egy átlagos városban és egy átlagos családban csak úgy felnő egy gyerek a maga hétköznapi problémáival.

Utoljára talán Richard Linklater próbálkozott hasonlóval a Sráckorral, ott viszont a tizenkét évnyi forgatás adta a gimmicket. Hiába van az, hogy a nyugati világban a legtöbb gyereknek csak ez a hétköznapiság jut, úgy tűnik, ez valahogy senkit nem érdekel. Azt akarjuk, hogy a mozi kiszakítson ezekből a szürke mindennapokból, így a valóság helyett nem csak mi, a filmkészítők is a különlegeset választják. Greta Gerwig nem így tett, önéletrajzi elemekkel is tarkított filmje a nyugati hétköznapiság mindennapi problémáira reflektál, mint ahogy korábbi munkái közül a legfontosabbak is, például a szintén nő(k) útkereséséről szóló Frances Ha vagy a Huszadik századi nők.

A Lady Bird egy egyszerű film lett.

Christine McPherson (Saoirse Ronan), azaz a kamaszos hévvel magát Lady Birdként újradefiniáló gimnazista lány Sacramentóban lakik a mindig dupla műszakban dolgozó édesanyjával (Laurie Metcalf), a mindig szomorúnak tűnő, depressziós édesapjával (Tracy Letts) és örökbefogadott bátyjával (Jordan Rodrigues). Egy család, amelyik bármelyikünk szomszédjában lakhatna. Megvannak a maguk alsó középosztálybeli problémáik, amelyek közül Lady Bird szemében legnagyobb a pénz. Nem szegények, de be kell osztaniuk, ami van, luxusra már nem nagyon futja. A lányt untatja ez az élet, és mindenre ezen a szűrőn át tekint, minden döntését ez motiválja. Azért az új név, hogy egy kicsit érdekesebb legyen, de ez sem elégíti ki.

Saoirse Ronan és Laurie Metcalf

A katolikus iskolában inkább közepesen, mint jól teljesít, mégis Amerika másik végébe vágyik egyetemre, hogy kiszakadjon ebből a közegből. Nem tartozik a legnépszerűbb diákok közé, de van egy nagyon jó barátnője (Beanie Feldstein), akire egy idő után szintén csak a szürke hétköznapok részeként tekint. Ekkor jönnek a hazugságok, hogy bekerüljön a gazdagabb, menő lányok csapatába, ahol egy kicsit megélheti az álmait. Persze fiú van a dologban. Miután az első kapcsolata a Lucas Hedges alakította Dannyvel  egy nagy hazugságnak bizonyult, egy izgalmasabbnak és jóval egzotikusabbnak gondolt fiúra kezd hajtani. Kyle-ra (Timothée Chalamet) a zenészre, a lázadóra, a középosztályra fittyet hányóra.

Persze ebből is csak egy újabb tanulópénz lesz a lány számára ezen a rögös úton, amelynek a végén dűlőre juthat önmagával és az élettel, amikor Lady Bird végre azt mondhatja, a nevem Christine.

És ez a felnőtté válás nem a szokásos hollywoodi szűrőn át jut a nézőhöz, sőt, Greta Gerwig nagyon is ügyel rá, hogy soha ne rugaszkodjon el attól a kellemetlen dologtól, amitől az álomgyár szinte retteg: a valóságtól. A Lady Birdben nincsen túldramatizált nagyjelenet, nincs érzelmekre ható zene, csak a rögvaló, ami néha keserű, néha édes és amelyet húsvér emberek népesítenek be.

Timothée Chalamet és Saoirse Ronan

Ők azok, akik elevenné varázsolják Gerwig egyszerű történetét, különösen az utóbbi idők egy legjobban megírt és leghitelesebben eljátszott párosa, a Laurie Metcalf és Saoirse Ronan anya-lánya kettőse. Nem véletlen a sok díj, Metcalf csodálatosan formálja meg mindazt, ami elől a lánya menekül, az álmodozóval szemben ő az, akinek tisztán kell látnia a világot, akinek el kell tartania a családot. Áldozatokat kell hoznia, mindent pontosan megtervezni, mert tudja, csak így boldogulhatnak. A film egyik legszebb jelenete, amikor megpróbál megírni egy levelet a lányának, de az újabb és újabb papír is a szemétben landol. Nem tudja tökéletesen szavakba önteni azt, amit nem is kell. A lánya teszi azt, amit egy tinédzsernek kell, ő pedig amit egy anyának, és egyszer eljön az a pont, ahol a kettejük világa találkozik.

Korábban azt írtam, hogy ebben a filmben nincs semmi gimmick. A filmben tényleg nincs is, itt maga a film a gimmick (már ha lehet így nevezni…) és minden, ami körülötte van.

2017-ben, amikor a filmvilágban a nők méltatlan helyzete az egyik legtöbbet emlegetett probléma, jön egy rendezőnő, megírja az év talán legőszintébb forgatókönyvét, majd két tehetséges színésznő segítségével elkészíti belőle 2017 legvalóságosabb filmjét vállalva ennek minden kockázatát.

Nos, ez már önmagában nem kis dolog, de a legszebb, hogy mind a nézők, mind a kritikusok értékelték azt, ami nem csak előremutató és fontos, hanem jó is. És hogy az Oscar is meglesz-e ennek a három nagyszerű nőnek? Valójában nem is ez a kérdés, sokkal inkább, hogy mikor…

A film hazai mozis bemutatója kapcsán a cikket 2018. március 2-án frissítettük.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg egy könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében filmekkel és sorozatokkal foglalkozik, azon belül is elsősorban fesztiválokkal és a függetlenekkel.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..