Kritika

Te is lehetsz neonáci! – Imperium

imperiumBárkiből lehet náci – állítja Daniel Ragussis, ám a súlyos mondandó ellenére az Imperium csak egy közepes erejű, feszült, de valódi akciót nélkülöző thriller marad… Egy neonácikról szóló film, ami Daniel Radcliffe útkeresésének újabb állomásaként lehet emlékezetes.

Daniel Radcliffe gőzerővel, már-már kétségbeesetten dolgozik azon, hogy levetkőzze a Harry Potter-skatulyát. Ha megnézzük az utóbbi évek szerepválasztásait, szinte csak független rétegfilmet találunk: játszott homoszexuális költőt (Öld meg kedveseid), a barátzóna áldozatát (What If), cirkuszi fogságból kiszabadult púpost (Victor Frankenstein) vagy épp magát az ördögként megbélyegzett szerelmest (Szarvak). Karrierjében fordulópont az idei év: egyrészt fingó hullaként „remekelt” a Sundance-en agyonrajongott és a napokban a Cinefesten is vetített Az ember, aki mindent tudott-ban, ami szintlépésként értelmezhető a függetlenfilmes úton. Ugyanakkor visszatért a fősodorba és rögtön varázslóként: ez volt a Szemfényvesztők 2. Végül pedig itt van az Imperium, ahol talán a legteljesebb mértékben kidomborította színészi kvalitásait. A nagy kérdés, hogy melyik lesz a legemlékezetesebb a hollywoodi köztudatban.

Daniel Radcliffe tehát beépülő neonácit alakít. Nate aktakukac az FBI-nál, aki azonban életkora folytán társainál jobban rezonál a fiatalok érzéseire – talán mert ő is ugyanúgy keresi még a saját útját. Az íróasztal mellől is ezen adottsága folytán kerül el. Egy céziumszállítmány eltűnésekor Angela (Toni Collette) a helyi fasisztákra gyanakszik, de mivel a szervezet a muszlimokra koncentrál, a nő csak egy embert kaphat, és ő Nate-et választja. A két renitens ügynök magára hagyva merül alá a lappangó amerikai neonáci közösségekbe. Daniel Ragussis első filmjének nagy értéke, hogy a fasiszták több csoportját is bemutatja, amelyek közül csak az egyik az, amit idén a nácik és punkok csatáját bemutató Green Roomban láthattunk – ironikus módon ők, a leghangosabbak a legkevésbé veszélyesek a társadalomra.

danielradcliffe_imperium

Más értelemben az elmúlt évekből ez a harmadik olyan amerikai film, amelyben egy fehérekből álló közösség szervez terrormerényletet (Sötét húzások, A Kelet), és sajnos ahogy a másik kettő, ez sem tudja igazán alátámasztani ennek valószínűsíthetőségét. Ahogy az elmesélt formában ma már nem létezik ökoterrorizmus és nincsenek anarchista merényletek, ugyanúgy teljességgel megalapozatlan az Imperiumban feltételezett akció. Persze ezen érdemes gyorsan túllépni, de meg kell jegyeznem, nagy kár, hogy a készítők a fantazmagóriák helyett nem az egyének által elkövetett mészárlásokkal foglalkoznak, amiből a valóságban túlontúl sok történik, gyakran épp a fehér keresztény felsőbbrendűség jegyében.

Pszichológiai szinten mindenesetre az Imperium története tökéletesen leképezi a néhány évvel ezelőtt A Kelet címen futó thrillert. Akárcsak ott Sarah, Nate is közel kerül azokhoz a személyekhez, akik közé beépül – még ha tanaikkal soha egy percig nem ért egyet. A közösség ereje szívja magába, amely felváltja az addig megélt irodai és otthoni magányt. Ahogy egyre több és több embert megismer, úgy mutatkoznak meg egyre jobban a hasonlóságok közte és a célszemélyek között.

imperium1

A szavak hidakat képeznek feltáratlan területek között” – hangzik az Imperium mottója. Apró csavarral a frappáns idézet meglebegtetése után teszik csak hozzá, a mondat Adolf Hitlerhez köthető. Ezzel megalapozzák az egész film keretét, miszerint lényegében bárkiből lehet fasiszta. A filmben ez krimi formájában csapódik le: vajon melyik neonáci csoportosulásnál van a bomba? Az utcán balhézó paranoiásoknál? A Német Birodalom hadseregét imitáló masírozóknál? A náci propagandát hirdető rádiósnál? Vagy a példás családi életet élő házifasisztánál? Nate mindenhova bekukkant és beépül, éppen attól válik különlegesen feszültté a film, mert bárhol, akármelyik bandánál lebukhat és elbukhat.

A XXI. századi fasizmus szélesebb bemutatása élesen utal a társadalmi fenyegetettségre. A bemutatott karakterek egyike sem a gazdag család lázadó sarja (mint Izzy A Keletből)  vagy életunt fiatal (Josh a Sötét húzásokból) – a film perifériára szorult, már alig vagy egyáltalán nem menthető életutakat tálal. Sajnálatos, hogy mindez még az FBI-nyomozás ellenére sem nemzetbiztonsági kockázatként jelentkezik, sokkal inkább csak egy szomorú megállapítás. Egyszerűen ilyen a világ. De közben az Imperium képes felhívni a figyelmünket arra, hogy a leszakadó régiókban nem csak a bevándorlók képesek a radikalizálódásra – ezt mindenképp érdemes megjegyezni.

Az erős krimi-vonal ellenére az Imperiumból égetően hiányzik az egész szubkultúrára jellemző erőszakosság, ebben az értelemben sajnos csalódás a film. Igaz ugyan, hogy a közepe már-már elviselhetetlenül feszült (köszönhetően Daniel Radcliffe bravúros játékának), de a veszély érzékeltetéséhez szükség lenne a markáns agresszióra, ami egyébként igenis a sajátja a neonáci csoportoknak (éppen ezt használta fel a horrornak készült Green Room). Hiába összetett és többrétegű a film, a tompasága sajnos csorbítja az üzenetét is – emlékezzünk csak vissza, milyen maradandó nyomot hagyott bennünk anno az Amerikai história X. Épp csak ez a 16-os karika hiányzik az Imperium kultstátuszához.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com