Fesztivál Fókuszban Kritika

Szűzhártya biznisz – Teheráni tabuk

A Teheráni tabuk (Tehran Taboo) döbbenetesen őszinte és kegyetlen képet ad a mai képmutató Iránról. Egyetlen boldog ember sem akad benne  boldogtalan viszont annál több. Ám az idő dolgozik, még ha lassan is.

A társadalmilag-vallási ideológiailag meghasadt Irán fővárosában, a mai Teheránban járunk. A város fölé emelkedő kamera egy olyan világvárost idéz elénk – háttérben az Elbrusz havas csúcsaival –, mely „fentről nyíltnak és szabadnak látszik” (miként az egyik hős megjegyzi). Ám ez csupán csak látszat. A film e csalóka látképről lerántja a fátylat, s a rendező invitálására egy átalakulástól forrongó katlanba szállunk alá.

Mert hiába a világot vevő tetőantennák szigorú begyűjtése és az erkölcsvédő rendőrök érzéketlen brutalitása,

az individualitást és a szabadságot alapvető értéknek tekintő nyugati kultúra visszavonhatatlanul beszivárgott az iráni társadalomba.

Ennek a lassú folyamatnak köszönhetően a filmben két, egymásnak gyökeresen ellentmondó Irán tárul fel: egy ultrakonzervatív imámok vezette, súlyos korrupcióval átitatott ország, és velük szemben – főként a fővárosra koncentrálódva – a fundamentalista tabukat ledönteni vágyók.

Ezek a felszabadító zenére tomboló, szexuális tabukat áthágó fiatalok gyűlnek össze Teherán titkos pincéinek mélyén nap mint nap, ezzel is mind nagyobb számban követelve maguknak egy modernebb és élhetőbb világot. De az idő sajnos csak lassan dolgozik.

A filmben három generáció jelenik ugyan meg, de az egymásba fonódó sorsokból leginkább a teheráni ifjúság kilátástalan életalternatívái rajzolódnak ki. A történet vezérfonala egy fiatalasszony életét követi nyomon, akinek drogos férje börtönben ül immáron két éve. Mivel férje engedélye nélkül nem tud elválni, de az ő aláírása nélkül munkát sem vállalhat, ötéves, néma kisfiát egyedül, prostitúcióból tartja el.

A szomszédjában élő idős házaspár a fundamentalista iszlám értékeket jeleníti meg – míg a fiúk némiképp már felvilágosultabb, de annyira azért nem, hogy egyetemet végzett feleségét, Salát dolgozni engedné. Az ő feladata csupán az utódok megszülésére és nevelésére korlátozódna. A fiatal nő ez ellen lázad, s ebben a prostitúcióból élő, vagány szomszédnője is felszabadítólag hat rá. A filmben egy harmadik fiatal lány életét is nyomon követjük, akinek jövője építése érdekében szűzhártyája visszavarrására kell sürgősen pénzt szereznie, mely műtéti beavatkozásra egyébként titkos hálózat épült ki a városban.

Az idős anyós és e három nő életének bemutatásával a Teheráni tabuk akár iráni női sorskatalógusként is felfogható. Az, hogy mind a négyüknek – még ha különböző formában is – csak boldogtalanság jutott az életből, jól jellemzi a társadalmat, amely a nők számára ennyit akar nyújtani csupán. Bár Iránban a nők legalább autót vezethetnek – s már ez is több, mint amit több környező országban eddig elértek.

Az élő szereplőket mintázó animációs filmben fontos szereppel bírnak a színek, melyek a komor szürkés-barnákkal, vidám sárgákkal és felszabadító vöröses-rozsdaszínekkel hűen tükrözik az adott jelenet hangulatát. A társadalom életében tetten érhető kettősség vizuálisan is jól átélhetően jelenik meg a filmben. Az egyik ilyen jellegzetes kép egy elitebb környéken található női ruhabolt kirakata, mely két félre oszlik: az egyik oldalon csadorok sorakoznak, mintha fekete varjak gubbasztanának egy fán; a kirakat másik oldalán színes, nyugati divatot követő ruhák virítanak – s e két rész közötti erős kontraszt önmagáért beszél.

De ilyen kettősséget mutat a fotóssal készíttetett képek stílusa is. A mosolytalan, állami/hivatalos képek fekete háttér előtt készülnek, míg a mosolygós privát fotóknál a fényképész színes hátteret varázsol, egészen más érzelmi töltetett kölcsönözve ezzel a képnek. Mondhatnánk persze, hogy Európában is így készülnek a fényképfelvételek, de itt a rendező érezhetően kiemelt szerepet szán az állami és a magán portréfotók megkülönböztetésének.

A filmben fontos szerepet játszanak az állatszimbólumok. A lakóknak a házukban élő macskához és kölykeihez való viszonyulása egyben emberségük fokmérője is. A szabad életet vágyó Sala szeretettel eteti, korlátolt, zord anyósa zsákba gyűjti és kidobja, míg az idős házmester a zsákot falhoz csapkodva megöli őket. Míg a fekete macska brutális elpusztítása a sötét barbárságot jelképezi, addig a madarak szárnyalása minden esetben a szabad életre való vágyakozást, avagy a szabadság végleges elvesztésének tudomásul vételét fejezi ki.

A film egy fundamentalista vallási értékekre épülő, nyilvános akasztásokkal hivalkodó társadalom tabuitól fuldokló fiatal generáció segélykiáltása. De jól érzékelhető, hogy az idősebb nemzedék tagjai is csak a merev társadalmi normák és vallási előírások gátlástalan áthágásával képesek elviselni az elnyomó iszlamista állam előírásait.

A Teheráni tabuk a Cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be nagy sikerrel, és a jeruzsálemi filmfesztiválon Fipresci-díjat kapott. S nem érdemtelenül – mert Ali Soozandeh megdöbbentő erővel mutatja be a mai képmutató Iránt.

Az a tény, hogy a legfiatalabb generációt képviselő ötéves kisfiút némaként jelenik meg, a rendező szándékát tekintve még külön elgondolkodtató. A film végén a nézők az első felocsúdás után komolyan felvethetik magukban a kérdést: merre vezet az utad, Irán?

A 2017-es Anilogue-on látott filmet a hazai bemutató kapcsán 2018. február 8-án frissítettük.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..