Kritika

Bloghoz varrt nagyvászon – Tékasztorik

Tékasztorikról filmként beszélni olyan, mintha egy blogot hasonlítanánk az irodalomhoz. Ugyanakkor lehet rajta nevetni, és ez nem kis érdem. Csak remélni tudom, hogy Bihari Viktória fog még forgatókönyvet írni – a vásznat viszont kerülni fogja.

Anno hozzám is eljutott a Tékasztorik blog híre, én is olvastam egy-két bejegyzését. Az oldal egészen 40.000 követőig jutott Facebookon, sőt Glodenblog-díjat is nyert. A népszerűség révén az író, Bihari Viktória mert nagyot álmodni, és elhatározta, hogy mozit készít a bejegyzésekből. A finanszírozás közösségi összedobásból valósult meg, de mivel nem gyűlt össze elég pénz, ezért végül mindenki felajánlotta azt, amit tud – jellemzően az idejét.

A blogos hátteret leszámítva nincs ebben igazán semmi szokatlan, a hazai függetlenfilm-készítés általában hasonló háttérrel készül (erről lásd részletesebb írásunkat itt). Az egyik készítő mindig képes beletenni annyi erőt, fáradozást és kitartó munkát, hogy a film végül elkészülhessen. A végtermék viszont a legritkább esetben képes elnyerni a nézők tetszését, sokszor komoly dühöt (Vakfolt), leggyakoribb esetben érdektelenséget (Drága Elza!) vált ki, ám néhány alkalommal képes megtalálni a saját közönségét (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan). A Tékasztorik, úgy tűnik, az utóbbiak táborát gyarapítja.

A sztori középpontjában egy videótéka és annak dolgozója, Viku áll (Bihari Viktória). A kései harmincas nő még mindig szüleivel él, és a munkája sem épp a legtrendibb szakma napjainkban. Közben azonban folyamatosan keresi az igazit, és mindkét jelöltjével a történet elején a videókölcsönzőben ismerkedik meg. A szexi fogorvos (Csizmadia Gergely) értelemszerűen jobban felkelti az érdeklődését, a kedves Feri (Elek Ferenc) azonban rögtön szimpatikusabb, mert nem stíröléssel, hanem odafigyeléssel közelíti meg a tékáslányt.

A vígjáték az üzletekkel együtt elhalt videótékás filmek minden eszközét felhasználja. Az ostoba kölcsönzők portréja a Shop-Stopból, az egész üzletmodell haldoklása a Tekerd vissza, haver!-ból lehet ismerős. Elmaradhatatlan kellék a csak a vígjáték kedvéért kreált filmek beemelése. Ezzel is kezdődik maga a Tékasztorik is, a fiktív Halálos gyilkosság részlete kellően megadja a hangulatot a rengeteg poénnal

és a rendkívül béna technikai kivitelezéssel. 

Emellett sajnos nem lehet elmenni szó nélkül. Hiába deklarálják a készítők, hogy ez nem egy amatőrfilm, sajnos a látottak alapján az. Én viszonylag érzéketlen vagyok az olyan mozis összetevőkre, mint a hangvágás és -keverés vagy pusztán a vágás, de a Tékasztorikban a hibák üvöltenek, és erőfeszítést kell tenni ahhoz, hogy ezen túllépjünk. A legfájóbb pont azonban egyértelműen a főszereplő. Bihari Viktória nem színész, és látszik is, hogy kellemetlenül érzi magát a szerepben. Elmondása szerint a producerek beszélték rá, hogy játssza el a főszerepet – ez pedig hiba volt. Nem állítom, hogy ő a legrosszabb színésznő, akit valaha magyar filmben láttam, de egyszerűen összehasonlíthatatlan a játéka az olyan nagyágyúkkal szemben, mint Csuja Imre vagy Elek Ferenc.

Ami miatt azonban mégis képes voltam túllépni a technikai hibákon vagy épp a főszereplő színjátékán, az a humor. A Tékasztorik ugyanis vicces. Rosszul kivitelezett, de bravúrosan megírt párbeszédek jellemzik. A főhős maró gúnnyal és brutális cinizmussal szemléli környezetét, de nem felsőbbrendűséggel, önmagát is beleilleszti vitriolos világképébe. Emiatt sajnos számomra kissé antipatikus volt a figura, de értékeltem, hogy az alkotónak továbbra sem célja mindenkivel megszerettetni magát (nem is állna jól neki). Pont ez az esendőség az, ami miatt egyébként valahol szerethető Viku.

Tékasztorikat filmként értelmezni olyan kihívás, mintha egy blogot próbálnánk elemezni kortárs irodalmi kontextusban. Az egész produkció magán hordozza eredeti online formájának jegyeit: nem foglalkoztak a képi világgal, tele van bakikkal (elütésekkel), és hiányzott belőle egy supervisor (szerkesztő). A lényeg kizárólag a tartalom, vagyis a humor, a történet, a párbeszédek – ezek pedig alapvetően működnek. Ugyanakkor mivel moziban forgalmazzák, ezek mellett nem lehet elmenni szó nélkül – ahogy egy blognál se lehetne, ha könyvként adnák ki.

A tanulságokat le kell vonni. Erősen remélem, hogy Bihari Viktória is lefogja, és a jövőben sokkal inkább írással foglalkozik, mint színészettel (vagy a szükségszerűen rákényszerített producerkedéssel, bár abban kifejezetten eredményes, hiszen összehozta a Tékasztorikat). A sajátos, mégis fogyasztható humorral bíró forgatókönyvíró ugyanis olyan Magyarországon, mint a fehér holló. Amiből talán most már eggyel több él hazánkban.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya