Fókuszban Kritika

Temetni csak esőben – John Wick

Mi történik, ha egy kick-boxer néhány futottak még szerep és számos akciófilm harcművészeti koordinálása után rendezésre adja a fejét? Születik egy közhelyekkel – és szerencsére jó adag öniróniával operáló tesztoszteronbomba: a John Wick nemcsak Chad Stahelski számára, de Keanu Reevesnek is új fejezet jelenthet.

Reeves a rossz választásairól híres, minden szuperprodukcióra jut három vállalhatatlan vacak, sosem fogjuk kiheverni például a Johnny Mnemonic-ot, de 2013-as bűne, a 47 Ronin is emlékezetes fiaskó marad. Bízunk benne, hogy új filmjével, a John Wickkel végre leszáll a hullámvasútról.

Keanu megint azt a figurát hozza, amit a legjobban tud: melankólikus, nihilista, szerelmes és ellenálló – a körítés azonban ezúttal kellőképpen érdekes ahhoz, hogy a végeredmény szórakoztató legyen.

A történet igencsak egyszerű, John Wick visszavonult bérgyilkos, aki szerelme (Bridget Moynahan) kedvéért hagyott fel az öldökléssel. Amikor a nő meghal, egy kiskutyát kap tőle búcsúképpen ajándékba. A férfi gyászát Iosef Tarasov (Alfie Allen) zavarja meg, aki nem egyszerűen lenyúlja kedvenc kocsiját, de a házi kedvencet is megöli. Wick bosszút esküszik – és nem bánja, ha ezért a fél várossal kell is leszámolnia. Hogy mentse fia életét, a város maffiavezére, Viggo Tarasov (Michael Nyqvist) Wick fejére vérdíjat tűz ki.

A film a bosszúfilmek legtisztább képletét hozza – annyi különbséggel, hogy a bűn és a büntetés a legkisebb mértékben sem áll egymással pariban. Wick a kutyája életéért cserében Iosefét követeli, és a hozzá vezető úton elteszi láb alól a fél várost. Nem bánja ezt azonban a néző egy percig sem, hiszen remek akciójelenetek garmadával támadnak a kaszkadőrmúlttal rendelkező alkotók. A látványra nem is lehet egy pillanatig sem panasz, de nem csak a csihi-puhi szépen adagolt, a képek is remekül komponáltak. Jonathan Sela operatőr erős színekkel, neonnal és geometriával dolgozik, külön élvezetet biztosítva a tisztes operatőri munkát értékelőknek. Mielőtt azonban azt hinnénk, a John Wick egy látványra erős, de üres darab, fontos tisztázzuk, hogy a forgatókönyvben sincsen sok hiba. Amikor Derek Kolstad esőben temeti a főhős feleségét, azt gondolhatjuk, újabb közhelyes darabot látunk.

Amikor azonban elszabadul az irracionális bosszú, felsejlik előttünk, hogy itt bizony stílusgyakorlatot, összekacsintós zsánerfilmet látunk,

ahol a közhely szerepe a kontextusba helyezés, az iróniáé pedig az újraértelmezés. Nem működne mindez, ha a stáb nem lenne vérprofi, ha nem patikamérleggel kimért alakításokat látnánk. Reeves elegánsabb, mint valaha, Michael Nyqvist pedig mintha egyszerre játszaná a keresztapát és annak paródiáját is. A mellékszerepekben is erős a gárda, Willem Defoe-t talán még sosem láttuk ennyire letisztult karaktert játszani.

A John Wick remek darab – de nem több, mint aminek látszani akar: egy kiegyensúlyozott arányérzékkel és szuper bunyókkal összerakott akciófilm.

 

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..