Kritika

Testben erős, lélekben gyenge – Batman Superman ellen – Az igazság hajnala

batman-vs-superman-ew-pics-3A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmmel Zack Snyder ismét bebizonyította: van helye Hollywoodban – még ha nem is a legnagyobbak között.

Prekoncepcióból volt elég: Snyder a 300-zal és Watchmen: Az őrzőkkel azt sugallta, az álomgyár egyik legfényesebb csillaga lesz – az Álomháborúval és a (nem teljes egészében az ő számlájára írandó) 300 – A birodalom hajnalával aztán minden reményünk odalett. Az acélember viszont megmutatta Snyder mégiscsak tisztességes iparos. Persze az elvárások nemcsak a direktor személyét illették – David S. Goyer emelt a téten, Ben Affleck és a Nolan által eszméletlen magasra tett lécek ugyanakkor rontották a Batman Superman ellen esélyeit. A túl sok elvárás nagy bukást is hozhatott volna magával – szerencsére ilyesmiről szó sincs, a film több mint jó mulatság, az utóbbi évek leglátványosabb csinadrattája, ami biztosan sok-sok képregényrajongót bűvöl majd el.

Batman (Ben Affleck) és Superman (Henry Cavill) összeakasztják a bajszukat, de természetesen mindig akad nagyobb gonosz, akinek a kedvéért érdemes összefogniuk. Az antagonista szerepét ezúttal Lex Luthor (Jesse Eisenberg) kapja, aki a képregénytörténelem egyik legelvetemültebb figurája, Eisenberg alakításában pedig – sok-sok komolyan vehetetlen elődöt követően – már majdnem kellően fajsúlyosan jelenik meg. Nem tudom, a szélesvászon miért ódzkodik Luthort tisztán zseniként ábrázolni, az viszont tény, hogy Eisenberg őrület határán egyensúlyozó alakítása magasan a film legerősebb színészi teljesítménye. Luthor nagy disznóságokat művel, Batman és Superman minden eszközüket be kell, hogy vessék, a küzdelem heroikus, a tét hatalmas – a végeredmény pedig a CGI szakemberek mestermunkája. Az acélemberben már megpendített komolyabb hangvétel a látványvilágot is erősen befolyásolja: a sokszor szinte posztapokaliptikus totálok és a festményszerű kompozíciók egyenesen művészivé teszik Larry Fong operatőr munkáját. Az alkotók ezen a téren nagyon kitettek magukért, az ilyen képek felébresztik az emberben lakó gyereket – a szemcukorka bolt megnyitott, mi pedig legszívesebben kikockáznánk az egész filmet.Jeremy-Irons-Alfred-Batman-SupermanHogy mi az, ami miatt a Batman Superman ellen mégse tud a Nolan-trilógia magasságába érni? Az bizony a lélektan. Amíg Nolan képes volt valódi mélységet adni karaktereinek, addig Snyderék csak a műbalhéig jutnak. Van itt minden, visszaemlékezések és álmok, moralizálás és dilemmázás – olyannyira az akció hátterébe szorul azonban mindez, hogy még az igazán megrendítőnek szánt fordulatok sem tudnak megérinteni. Teljes félreértés azt gondolni, hogy az időről időre bedobott lassítás nemcsak parasztvakításra elég – aki szeretné jobban megismerni Clark Kentet, aki belelátna a Daily Planet szerkesztőségében, aki kíváncsi, kivel alszik Bruce Wayne, aki értené, Lex Luthor miért incselkedik a legnagyobbakkal – nos, az olvasson képregényeket, mert bizony Snyder filmjéből nem kap választ kérdéseire. És mivel nem tudunk hőseinkről sokat – csak annyit, hogy Batman egy idióta, akinek legalább a film végére megjön az esze, Superman pedig egy bárgyú szerelmes, aki Lois Lane (Amy Adams) közelében képtelen tisztán gondolkodni –, nehéz őket így szeretni.

A filmet azonban mégis lehet, különösen, ha az ember hajlamos a monumentalitás láttán átmenni gyerekbe. Snyder káprázatos képeken elbeszélt, az univerzum léptékéhez mérhető csatákkal kényeztet minket, ráadásul megcsinálta a házi feladatát is, és nemcsak a szuperhősfilmek, de a papíreredetik olvasóinak is kínál csemegét. Aki régóta várta, hogy a DC  legnagyobbjai kart karba öltve küzdjenek, kapott néhány csontot -– a folytatás pedig garantált: ahogy a film címe is utal rá, az Igazság Ligájának magjait az alkotók elvetették, a teljes egészében nekik szánt film első része 2017. november 16-án érkezik.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.