Kritika

Testről és Istenről – Thelma

Vallásról, szerelemről, szexualitásról, felnőtté válásról megannyi filmet láttunk már, olyanokhoz is volt szerencsénk, melyek mindezt egyszerre próbálták sokoldalúan körüljárni, ám ritkán bukkanunk olyan kincsekre, mint amilyen a Thelma.

A norvég Joachim Trier negyedik alkalommal jelentkezett nagyjátékfilmmel: a Hétköznapi titkaink, az Oslo, augusztus és a Szerzők mély drámái után ezúttal egy kissé a fantasztikum felé tett kitérőt, ám megőrizte a rá jellemző mély gondolatiságot, sőt! Minden eddiginél összetettebb problémakört tett a film alapjául.

Az egyetemi tanulmányait épp megkezdő Thelma (Eili Harboe) vallásos családból származik, s maga is a keresztény értékrendeknek megfelelően vág bele a felnőtt életbe.  Csakhogy hamarosan megismerkedik Anjával (Kaya Wilkins), aki hamar többé válik számára puszta barátnőnél. Ahogy a bűnös vágyak egyre inkább eluralkodnak a gondolatain, úgy a teste felett egy különös, rohamokkal járó betegség veszi át az uralmat. A teljesen új élethelyzetek fokozatosan hidegítik el eddig olyannyira szeretett apjától (Henrik Rafaelsen), s lassan az egész addigi világképével szemben veszíti el a bizalmat.

Trier – és Eskil Vogt, akivel közösen írta a forgatókönyvet – részéről igazán bátor döntés volt egy ilyen sok szálon futó történetet megalkotni, és itt a sokat nem a karakterek vagy események számára kell érteni. A szinte végig időrendben zajló eseménysorozat minden része a főszereplőhöz köthető, nincsenek mellékutak, kilógó epizódok, történetet színesítő szereplők, a rendező csakis Thelmára koncentrál. Ahogy vele együtt ismerjük meg a világban rejtőző sokféleséget, úgy tudjuk átérezni a benne végbemenő változásokat is.

Ehhez azonban az kellett, hogy Thelma karaktere tökéletesen legyen megalkotva. A lány azonosulási pontként szolgálhat minden néző számára: gyönyörű – mégsem kirívó, inkább a szomszéd lány típus; okos – mégsem emelkedik a többiek fölé intellektusával; vallásos – mégis egészséges módon fogalmazódnak meg benne olykor a kétségek, s nem ítélkezik mások felett; van benne valami természetfeletti – mégis fájóan hétköznapi. Egyszerre olyan, mint amilyenek lenni szeretnénk, miközben megmutatja azt is, amilyenek valójában vagyunk, s erre ő maga is felhívja a figyelmünket:

„Néha azt hiszem, hogy jobb vagyok másoknál. De tudom, hogy nem, csak úgy megtörténik.”

Egy ilyen lány felnőtté válását még akkor is érdeklődve nézzük, ha nem történik vele semmi igazán különös. Csakhogy Thelmával bőven történik.

A vidéki, elszigetelt környezetből kiszakadva egyre több belső démonával kell megküzdenie. Legyen az egy kis függetlenedni vágyás, egy pohár bor vagy épp a fájdalmasan bűnösnek tűnő erotikus gondolatok: ezek egytől egyig megláttatják vele az addig észrevétlen üvegkalitkájának falait, ahonnan most már szabadulni szeretne, bármi áron.

A lelki síkon zajló vívódások gyönyörű kompozíciókban, lélegzetelállító operatőri munkával jelennek meg a fizikai valóságban. A kezdetben csak nyugtalanító feszültséget a skandináv drámák olyannyira jellemző búskomorságának is érezhetnénk, de az egész fokozatosan fordul át frusztráló, majd fenyegető bezártsággá. Mindezt pedig az alkotók megtöltik ismert vallási szimbolikával, ám úgy, hogy az nem az elcsépeltség érzetét keltik.

Ehhez pedig a műfajok finom keverésére is szükség volt. Valószínűleg a legtöbb „kritikát” a tempója miatt fogja kapni a Thelma a nézőktől, ám a lassú előrehaladásnak köszönhető feszültségteremtés eredményezhette azt, hogy

a romantikus dráma, az erotikus thriller, és a misztikus horror műfajjegyei megférnek egymás mellett,

s nemcsak hogy nem veszítenek erejükből, de még rá is erősítenek egymásra.

Joachim Trier filmje – amit Norvégia a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára is nevezett – közel két órában mutat meg mindent, ami egy 18 éves lány életében konfliktust jelenthet, de nem (csak) a 18 évesekhez szól. Annyira sok gondolatot vesz fel a palettájára, hogy kevésbé hozzáértő kezekben ez a film csak egy összecsapott katyvasz lehetett volna.

Így viszont egy olyan történetet láthatunk, ami napokig, sőt hetekig fog újra és újra eszünkbe ötleni, s újabb kérdéseket felvetni anélkül, hogy magukat a szálakat elvarratlannak éreznénk.

Avatar

Wehli-Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. nardaidorina@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..