Minden reményünk megvolt, hogy az Augustus egy szerethető, sőt, akár még jó film is legyen. Három jó okunk is volt hozzá: Peter O’Toole mint császár, Charlotte Rampling mint Livia, és maga a tény, hogy a Római Birodalom első császáráról – különösen a két fent nevezett főszereplővel – méltó alkotás készülhetne. Tévedni persze emberi dolog.
A film
2003-ban készült el az a tévéfilm, amely az első római császár visszaemlékezéseit vitte képernyőre. A két részes filmet Roger Young rendezte, aki számos ókori és bibliai témájú filmet is alkotott már. Augustus története azonban – mint ahogy valószínűsíthetően a többi is – az egyszerű, a TV-csatornák karácsonyi, húsvéti műsorkínálatának színvonalát érte el.
Peter O’Toole-t már az első jelenetben leszúrják, de szerencsére van rajta mellvért, így megússza az ármányt. Azt gondolom, ez mindent elmond, nagyjából milyen 170 perc elé nézünk.
Ismét tévedtem: még annál is olyanabb elé. Giccsbe hajló fények, sablonos párbeszédek és gesztusok az amúgy sajnálatosan hiteltelen színészi játékban, fölösleges visszaemlékezések, nevetséges képi átmenetek – az öreg Augustus rendszeresen ott figyel a sarokban félhalványan, ha mesél valamit. A képi világ nem az ezredfordulót, hanem a ’60-as évek végét idézi. Az indokolatlanul hosszú film szerencsétlenségünkre nem fókuszál az életút bizonyos szakaszaira, bár a hatalom megszerzése a film jelentős részét kiteszi. Ki kell mondani: az Augustus nemcsak rossz film, de unalmas is.
Egy dologban reménykedhetünk azért: ha a várt és elvárható filmélményt nem is hozza, oktatási segédanyagnak talán még bevethető az Imperator visszaemlékezése. Ebben a kérdésben persze legjobb lenne egy történész szakértelmét segítségül kérni, de azt hiszem, ez a mai harmadik tévedésem. Egyszerű, amatőr antik rajongóként, valaha volt latint tanuló diákként élek a gyanúperrel, hogy ez a történet – mint ahogy semelyik sem – ennyire fekete-fehér. Augustus, az egyszerű parasztgyerek, mint az ártatlanság megtestesítője van jelen a képernyőn, minden erkölcsi jó birtokosa; Iulius Caesarral barátsága feddhetetlen, önzetlensége és embersége fiatal fiúként és császárként is makulátlan. Ő az, aki a Birodalom ikonjaként vonult be a világtörténelembe. Ami persze igaz is, már csak egy kérdés maradt a filmben megválaszolatlanul: Augustus a köztársaság végét vagy a császárság kezdetét jelentette?
A lemez
A fent jelzett célcsoport fókuszálási problémákat figyelembe véve kicsit máshogy kell állnunk a lemez szerkesztésének megítélésekor. A film mellé kapunk egy előzetest és néhány filmográfiát. (Ez utóbbi ugye a minekvan kategóriába tartozik, de ez most mindegy is.) Ha egyszeri filmnézőről beszélünk, a „Nézzünk karácsonykor valamit Jézus idejéből!” típusból, talán még ez sem szükséges. Ha oktatási segédanyagot látunk a lemezben, sok extra lehetőség is felmerülhet: beszélgetés történészekkel, térképek, forrásszövegek megjelenítése vagy bármi, ami a DVD-t multimédiás eszközzé teszi. Jó lenne már végre, ha a kiadók az extrákban nem a fölösleges rosszat, hanem a megragadható lehetőséget látnák.