Kritika

A Z generáció és a hullazsáktöltő meséje – A texasi láncfűrészes mészárlás

Ha létezne a szégyentelen bőrlehúzásnak filmes védőszentje, akkor ironikus módon pont a mások arcát viselő Bőrpofa lenne az. Lassan fél évszázada próbálja Hollywood egy életképes horror-franchise központjává megtenni, de eddig minden eredmény kudarcba fulladt. Vajon sikerül a Netflixen frissen debütáló folytatás-újragondolásnak az átok megtörése, vagy csak a fantáziátlanság újabb véres áldozatát láthatjuk? Íme, A texasi láncfűrészes mészárlás! A 2022-es évjáratú.

A mondás szerint az őrület definíciója: újra és újra megpróbálni ugyanazt és azt várni, hogy más eredménye lesz. Tobe Hooper 1974-es horror-klasszikusa és az abból gombamód kinövő folytatások már évtizedek óta tébolyban tartják az álomgyárat. Csakis elmezavarként lehet értelmezni azt a tényt, hogy a filmesek már harmadik alkalommal próbálják újraindítani azt a sorozatot, aminek legutóbbi szörnyszülöttei olyan messzire vannak Hooper eredetijének a szellemiségétől vagy a jó horrorfilmektől, mint a Föld bolygó az Alfa Centauritól? Aki látta mondjuk a 95-ös Új generációt vagy a 2013-as bazári 3D-vel megspékelt változatot, a műfaj történelmének legsötétebb, mainstream mélypontjaiba ugorhatott fejest. Erre most újra itt van a nyakunkon a híres mészáros.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Még egy Texasi láncfűrészes, aminek már az elkészültét is több rossz ómen kísérte: a filmet eredetileg rendező Tohill testvéreket a forgatás első hete után páros lábbal rúgták ki, a helyükre berángatott David Blue Garcia a melót megcsinálta, a végeredményt aztán egy évig rejtegette a stúdió, annyira rossz visszajelzéseket kapott a tesztvetítéseken.  De persze a Netflix ezt is simán kidobja, aprópénzért, némi kattintásszámért – ha már amúgy is old-school VHS-feeling, akkor miért ne debütáljon korunk digitális kölcsönzőiben? Nem jó jel, amikor a forgatási/utómunka gondok izgalmasabbnak tűnnek, mint a film puszta léte.

Sztoriban és megközelítésben a 2022-es A texasi láncfűrészes mészárlás egyfajta „legacy sequel”, mint a legújabb Halloweenek:

az eredeti film közvetlen folytatása, de minden, ami a korábbi részekben a két idősík között történt, ignorálva van, meg se történt, pont. A címszereplő mészárlás a helyi kisváros, Harlow történelmének szerves része lett, a tettes eltűnt, de mindenki tudja, hogy még kint kószál. Megérkezik egy rakás városi hülyegyerek a porfészekbe, hogy felvásárolják és puccos hipsztertanyává változtassák az egészet. Aztán persze rossz helyre nyitnak be és hamarosan mindannyian a láncfűrészes legújabb áldozati bárányai lesznek, kivéve talán Lila-t (Elsie Fisher) és az idős Sally Hardesty-t (a final girl-ök prototípusa), akik talán legyőzhetik a rémet. Izgalmas, ugye? Szinte izzik az eredetiségtől.

Ha meg akarod nézni ezt a filmet, jobb, ha teszel magadnak az elején egy-két szívességet: ne legyenek magas (vagy bármilyen) elvárásaid, az első rész fojtogatóan intenzív hangulatát még csak bottal se keresd. Szégyentelen, kőostoba splatter mészárszék ez, aminek viszont kifejezetten előnyére válik, hogy annyira pőre, lecsupaszított és rövid (nem vicc, stáblista nélkül 75 perc) – az embernek még arra sincs ideje, hogy igazán elgondolkodjon azokon a tankméretű lyukakon, amik a történet vázán lógnak. Persze még így is alaposan felvonja az ember a szemöldökét azon, hogy Harlow lakossága max. két fő, vagy hogy a papíron hetvenéves Bőrpofa egy harmincas fiatal gyorsaságával és lendületével képes mészárolni.

Netán kíváncsi vagy, miként kezeli ez a film az „örökségfolytatásokra” jellemző traumakezelés témáját:

címszavak és egy-két szomorú nézés szintjén (míg ugye Sally elvesztett barátai miatt bánatos, addig Lila egy iskolai lövöldözés túlélője – csak hogy kellően időszerűek legyünk). Intelligenciát elvárni tehát a forgatókönyvtől nem túl bölcs döntés. Chris Devlin szkriptje igazi elsőfilmes próbálkozás, ami úgy tiszteleg az eredeti előtt, hogy annak híres momentumaira nyom egy Ctrl+C, Ctrl+V-t, a szereplők karakterrajza egy tányér borsó szintjén mozog, a szájukba adott dialógusok hallatán pedig kötőtűt döfnél a füledbe. De legalább Bőrpofa hamar befogja a bagólesőjüket.

Ha valaki dicséretet érdemel, akkor az pont a semmiből berángatott David Blue Garcia rendező és operatőre, mert meglepően hangulatos, stílusos képekkel sikerült aláfesteni az itteni tombolást. Egy horrorfilm, ami jól használja a fényviszonyokat, vannak benne színek és képeiben még hű is elődeihez – kis pozitívum, de nekem fontos. A gore-effektek kellően tocsogósak, gusztustalanok, a tempó gyors, de sosem fékeveszett, a helyszínek limitáltak, de jól ki vannak használva. Tudom szalmaszálakba kapaszkodok, és bár objektív mércével rossz ez a film, de legalább sose unalmas és okos módon sose veszi magát túl komolyan. Hogy is lehetne, amikor a torz arcú gyilkos egy rakás őt mobilozó embert csonkol szét, akik az előbb fenyegették meg, hogy „Haver, vigyázz, vagy letiltalak a szocmédián!”

Primitív, vicsorgó, szélsebes, holnapra talán már elfelejted.

Röviden, tömören ennyi, a 2022-es A texasi láncfűrészes mészárlás. Tisztességesen összerakott, de teljesen felesleges film, aminek pár izgalmasan groteszk képsorát, kliséhalmozás és nevetséges túljátszás követ. Haverokkal, besörözve, hétvégén este, talán kellően bűnös szórakozás. Én viszont már kimondhatatlanul belefáradtam ebbe a szériába. Hagyjuk már a sírban, hisz lassan már a csontvázat se tudjuk közszemlére tenni!

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés