Kritika

„Magasságos egek!” – Léghajósok

Eddie Redmayne és Felicity Jones A mindenség elmélete után újabb igaz történeten dolgoznak együtt: a Léghajósok (The Aeronauts) című viktoriánus kori kalandfilmben ezúttal a meteorológia úttörőivé válnak.

A film a 2019-es Londoni Filmfesztivál kapcsán készült.

Manapság a mindennapjaink elmaradhatatlan része az időjárás-jelentés ellenőrzése, s erre hagyatkozunk, hogy eldöntsük: napszemüveget vagy inkább esernyőt vigyünk magunkkal. Esetleg felvegyünk-e még egy pulcsit, mielőtt elhagyjuk a házat. Többé-kevésbé meg is éri hallgatni rá. A meteorológia viszont nem volt mindig ennyire prominens az emberek életében: sőt, egy időben senki sem hitte, hogy az idő változása megjósolható. Így ahhoz, hogy ma már külön alkalmazás legyen az eső előrejelzésére, kellett valaki, akit fanatikusan érdekelnek a hópelyhek, a felhők és hogy mitől függ, süt-e a Nap.

Ez a valaki egy 19. századi brit tudós, James Glaisher volt. A férfi hőlégballonon repülve vizsgálta az égi jelenségeket, különböző kísérleteket csinált, ebben pedig segítségére volt Henry Tracey Coxwell, a ballon pilótája is. És bár a tudomány, valamint az emberiség számára nélkülözhetetlen Glaisher munkája, azért valljuk be: mindez rendívül unalmasnak hangzik.

Tom Harper és Jack Thorne mégis az ő történetükből inspirálódva írták meg a Léghajósokot. Az eredmény pedig meglepő módon egy rendkívül izgalmas kalandfilm lett.

A valóságon alapuló sztori tele van veszéllyel és feszültséggel

– olyannyira, hogy a néző biztosra veszi: Harperék alkotói szabadság címén elképesztően kiszínezték a történelem fakó lapjait. Ez azonban csak egyetlen aspektusban igaz: Coxwellt egy teljesen fiktív, női karakterre cserélték. Bár Amelia Wren létezése meglehetősen kiverte a biztosítékot a Royal Society kutatóinál, mégis a női hőlégballon pilóta a legkevésbé hihetetlen eleme a filmnek – és nem csak azért, mert Felicity Jones rendkívül hitelesen alakítja a kemény és bátor özvegyet.

A Léghajósokban ugyanis olyan őrületes események váltják egymást – például ki kell jutniuk egy halálos vihar közepéből, elrepülnek egyenesen a sztratoszféra határáig (a nyílt terű ballonnal!) és a több tízezer kilométer magasban még a jármű legtetejére is felmásznak –, hogy tényleg nehéz realisztikusnak látni a cselekményt. Pedig Harper az abszolút autentikusságra törekedett, így Amelia karakterén kívül nem változtatott radikálisan az eseményeken. Sőt, egy ponton még épp, hogy „valószerűbbé” tette azokat: míg a léghajósoknak igazából egy kritikus pillanatban a fogukkal kellett elrágniuk a ballon kötelét, addig a fikcióban ennél felkészültebbek voltak, és vittek magukkal bicskát.

A minél realisztikusabb hatás kedvéért emellett számos plein-air felvételt készítettek a hőlégballonról, és annak belsejéről is. A befektetett munka pedig meghozta gyümölcsét: a csodás képeiről híres, többek között a Peaky Blindersen is edződött George Steel felvételei lélegzetelállítók. Így a Léghajósokban az ég könnyen felveszi a versenyt a Gravitációban vagy a Csillagok közöttben látott hatalmas űrrel – és bebizonyosodik, hogy

nemcsak az ismeretlen világűr, de a már felderített égbolt is tud elképesztően félelmetes lenni.

A suspense-szel telített cselekményt gyakran flashbackek szakítják meg: ezekből kiderül, hogy vesztette el Amelia a szintén léghajós férjét, illetve Glaisher időjárási kísérletének megvalósításához vezető rögös útját is megismerhetjük. Az efféle narráció jelen esetben jól működik, és ez a vágás ritmusán is múlik. És bár a visszatekintéseknek dramaturgiailag mindig adekvát helye van, a történetszálak közötti váltakozás nem mindig jó ritmusban történik. Erre remek példa, amikor Amelia egy életveszélyes akciója közben elveszti az eszméletét, így a kép (egyébként nem zavaróan) elsötétül. Csakhogy ezután ahelyett, hogy a léghajósokkal maradnánk, inkább visszatérünk a földre, ahol a felszállás óta először mutatják meg az aggódó családot és kollégákat – ez pedig igencsak kizökkent a film addigi kiváló tempójából. Emellett a jelenet igazán szükségtelen, hiszen Harper és Thorne forgatókönyvének nem sikerült átadni a mellékszereplők közti érzelmeket, s szívesebben néznénk, hogyan folytatódnak főhőseink kalandjai.

Annál is inkább, mert Eddie Redmayne és Felicity Jones között tökéletes az összhang. Ami ráadásul különösen üdítően hat, hogy a megrázó, adrenalindús élmények hatására sem jönnek össze a bajtársak – így romantika helyett egy kedves, baráti, sőt szinte testvéries viszony kibontakozását nézhetjük végig. Pedig a viktoriánus korban játszódó Léghajósok kezdetben még szinte austeni szerelmi szállal kecsegtet. Ehhez minden adott lenne: nyilvánvaló szikrázás a szereplők között, korhű ikonográfia és persze a kihagyhatatlan bál, azaz a férfi és a nő szenvedélyes szópárbajainak helyszíne. A film azonban sokkal jobban jár azzal, hogy Glaisher és Amelia kapcsolata plátói marad: a karakterek közti dinamika és lojalitás által a tudós és a pilóta a férfi-nő barátság élő példájává válnak, amit öröm nézni.

Avatar

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya