Kritika

Trumpológia – The Apprentice

A fiatal Donald Trump felemelkedéséről szól a The Apprentice, ami annyira gúnyos, hogy kiszolgálja a Trumpot utálókat, de annyira nem, hogy elriassza az őt kedvelőket.

Ali Abbasi két évvel ezelőtt a Szent Pókkal mutatkozott be Cannes-ban, hogy két The Last of Us epizód megrendezése után az első angol nyelvű nagyjátékfilmjével és egy 100%-ban amerikai történettel térjen vissza. Az iráni rendező, aki a Szent pók kapcsán úgy nyilatkozott, távol akarja tartani magát az iráni új film filmtörténeti jelentőségű csoportjától és formai jellemzőitől, a 45-ik (és lehetséges, hogy a soron következő 47-ik) amerikai elnök fiatal éveiről készítsen

egy politikailag terhelt, de céljával olykor ellentétes hatást elérő filmet.

Hogy a The Apprentice miért most készült el, az amerikai elnökválasztás időpontjának ismeretében nem lehet kérdés, a Donald Trumpról felfestett gúnyos kép pedig a rendező, de még inkább Gabriel Sherman forgatókönyvíró politikai nézeteit sejteti. Donald Trump a The Apprentice szerint populista, hazug, minden hájjal megkent, korrupt bűnöző, aki annyira beképzelt, hogy saját önértékelési zavarai mentén alakítja a valóságról alkotott képét és egyre duzzadó hasa alatt pedig erekcióra képtelen péniszét annak a szájába teszi, akit éppen meglát (de nem hátrány, ha nagy melle van és szőke). A kép, aminek láttán a volt és leendő amerikai elnök gyűlölői (akik képviselői szép számban foglaltak helyet a cannes-i Debussy-teremben) felkacaghatnak és ujjal mutogathatnak.

Aki viszont a sikeres üzletembert látja, sőt irigyli Trumpban, akár csodálattal is nézheti a The Apprentice legtöbb jelenetét.

A film annyira jól mutatja be az ingatlanokból meggazdagodó Trumpot, hogy közben elfelejti, Amerika fele éppen ezek miatt az „értékei” miatt kedveli, sőt rajong a nevéből brandet faragó Trumpért. A The Apprentice cím is Trump tévéműsorából származik, Les Grossman való életbeli párja pedig a filmben is mérgezi az elméket. 1: Támadni, támadni, támadni; 2: mindent tagadni, semmit be nem vallani; 3: a kudarcot soha el nem ismerni – Trump 3 alapszabálya, amit Roy Cohn (Jeremy Strong) ügyvéd vert a fiatal Donald fejébe, az idősebb pedig még egyszer meg is ismétli. Keretben a meggazdagodással, a végtelen(nek tűnő) sikerrel együtt, a hármasszabály jó útravaló lehet minden empátiáját le-leépíteni igyekvő salesesnek, politikusnak, vagy hatalmával bármilyen módon visszaélő pszichopatának.

Hiszen a The Apprentice nem szól másról, mint a megamogul felemelkedéséről, hiába a malícia.

A hetvenes évek elején Trump (Sebastian Stan) találkozik Cohnnal, aki valamit meglát a fiúban és kihúzza az apa, Fred Trump alapította céget a fennállása óta legnagyobb perből. A Trump ingatlanokat ugyanis nem adták ki feketéknek, amit Trump be is vall, de ők ugyan nem rasszisták, hiszen az apa is fekete sofőrt foglalkoztat. Tagadás, tagagás és tagadás, majd kőkemény támadás Cohn lovasságával, a páros pedig hamar rájön, kettejük gátlástalansága, kapcsolati hálója és képességei segíteni fogják őket mindkét irányba. Trump belevág a 42-ik utcában első szállodájába, amihez Cohn szolgáltatja a kiskaput, hogy ne kelljen adóval terhelni a beruházást, majd jöhet a Trump-torony, ami egy ugyanolyan jó üzlet, mint Ivana Zelníčková (Maria Bakalova) meghódítása és az első feleség bezsebelése.

A The Apprentice minden kétséget kizáróan remekül hoz létre egy kerek történetet a messzemenőkig nem lezárt valóságból. Cohn AIDS-el összefüggésbe hozható halála remek zárlat,

a mestert túlnövi, majd átdobja a palánkon tanítványa, Trump már egyedül is kiválóan boldogul.

A VHS kazetta képminőségére emlékeztető, a korszakot kiválóan megidéző, de tévéfilmes esztétikát is teherként cipelő formával a történet jól megírt, egyáltalán nem túlzsúfolt és pontosan eleget merít. A felemelkedést tematizáló életrajzi filmek típushibája, a nagy ugrás a kezdő szélhámos-sportoló-művész és a szakmájában mester között itt is megtalálható, de mivel a film Cohn és Trump kapcsolatára fókuszál, nem is érződik akkora döccenésnek a cselekményben.

Nagyobb probléma azonban, hogy míg Jeremy Strong élete legnagyobb rohadékát hozta létre az ütnivalóan hitvány, de dörzsölt Roy Cohnnal, addig Sebastian Stan csupán utánozza Trumpot. Strong karaktere a homoszexualitását a nyilvánosság előtt még a halálos ágyán is tagadó, kognitív disszonanciával küzdő, Amerikát éltető gazember, aki Strong erős gesztuscsokorral tett a valósgához hasonlóvá, mégis sajáttá. Stan is remekül hozza a fiatal Trump még kevésbé parodisztikus alakját, de megküzd a kései Trump ikonikus mimikájával, hanglejtésével és gesztusaival is – ráadásul az átmenet is érezhető. Mindennek ellenére Stan transzformációja elmarad, végig jelen marad a színész, aki Trumpot játszik, nem jön létre új minőség.

Ali Abbasi a The Apprentice-el bizonyította, a történetmesélés a kisujjában van, és a nemzetközi porondra kilépő rendezők nagy akadályát, az angol nyelvű váltást is megugrotta. Két nacionalista, az amerikai szabadságeszményt aberrálttá tevő és nemzettudatot bemocskoló férfi egymásra utaltságának túl átélhetővé váló történetét rendezte meg. A rendező és a forgatókönyv mértéktartását (vagy éppen bátortalanságát?) jelzi, hogy csupán egyetlen narancsfejes poén kapott helyet a filmben, nem hajlik küllemmel viccelő bohóckodásba a felemelkedéstörténet. A Trump-jelenség hátulütője, hogy amit a visszájára akar fordítani, valójában az Trump bája és amit szánni való jellemzőként tálal, lecsupaszítva sokaknak a követendő példa.

A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com